Ezt olvasta már?


Nemzetközi karmesterverseny a fővárosban és Pécsett

Solti György nevét viselő nemzetközi karmesterversenyt rendez a Filharmónia Magyarország októbertől decemberig, a megmérettetésre május 1-jéig jelentkezhetnek az 1979. január 1. után született karmesterek. - Pécsi Napilap -

A versenyre eddig 26 országból több mint százan jelentkeztek - mondta el Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A kormány 160 millió forinttal támogatja a versenyt, amelynek hívóereje a vártnál is erősebb - tette hozzá.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a verseny első helyezettje 20 ezer euró, a második 10 ezer euró, a harmadik 5 ezer euró pénzdíjban részesül.

Emlékeztetett: a kormány a Bartók-évet 1 milliárd 40 millió forinttal, az idei Kodály-program - kormányzati szándék szerint több ütemben megvalósuló - első ütemét mintegy 1,5 milliárd forinttal támogatja, a hazai szimfonikus zenekarok és énekkarok segítésére 1,5 milliárd forint bázisemelést rendelt el. Összességében mintegy 4 milliárd forint értékű a hazai koncertéletet élénkítő állami kormányzati forrás - hangsúlyozta, hozzátéve: a KSH adatai szerint a 2010 és 2016 közötti időszakban a komolyzenei koncertekre jegyet váltók száma 30 százalékkal növekedett.

Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a versenyzők végig nagyzenekart vezényelhetnek, az első és a második fordulóban a Magyar Állami Operaház zenekarát és a Győri Filharmonikus Zenekart, a döntőben pedig a Pannon Filharmonikusokat.

Az eseménynek az Erkel Színház és a Pécsi Kodály Központ ad otthont, a fordulókat közvetítik a televízióban, összesen kilenc alkalommal, péntekenként heti rendszerességgel. Számítanak a közönség szavazataira is, a nézők már a döntőbe is bejuttathatnak egy karmestert voksaikkal.

Az első két fordulót október 3. és 10. között, a gálakoncerttel záruló harmadik fordulót december 13. és 16. között rendezik meg. Az első fordulóban nyitányokat, a másodikban áriákat és versenyműveket, valamint egy szimfóniát, a döntőben szimfonikus művet vezényelnek a karmesterek - ismertette a részleteket Szamosi Szabolcs.

A döntős mezőnyt Bogányi Tibor, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere; Eötvös Péter zeneszerző; Kesselyák Gergely karmester és zeneszerző; Alpaslan Ertüngealp, az Association des Artistes pour la Paix vezetője, az Artemisia Kamarazenekar karmestere; Antonio Moral, a Teatro Real de Madrid művészeti igazgatója, a Centro Nacional De Difusión Musical vezetője és Lesley Rosenthal, a New York-i Lincoln Center igazgatója zsűrizi. A verseny fővédnökségét Lady Valerie Solti, Solti György özvegye vállalta.

A karmesterversenyt az M5 csatornán és a Bartók Rádióban kísérhetik majd figyelemmel az érdeklődők.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Repülőrajttal indult az év, de a válság árnyéka tovább vetül Kínára

Sivár betonvázak, üres toronyházak és csalódott lakásvásárlók: az ingatlanválság nagyon is látható sebei még 5 év után sem tudtak...

Veszélyben a Gmail-felhasználók, meg ne tedd, amire ez a levél kér

Lejáró tajkártyákról kapnak értesítést a Gmail felhasználói. Ugyan az üzenet nem a spam mappába érkezik, de nem is attól a...

Megjósoltatta a kiskorú gyilkos, hogy elfogja-e a rendőrség

A jósnő kártyákkal adott választ a kérdésére.

Egyre több konzervatív vendég neve vált ismertté az idei CPAC Hungary-ről

Az Alapjogokért Központ főigazgatója jelentette be a felszólalókat.

Kiesett a Séfek séféből az egyik legmegosztóbb versenyző – Piró a műsor után valósítja meg élete álmát

Piroska sok mindenen keresztülment a műsorban, és egyáltalán nem érzi magát vesztesnek. A konyhai kisegítőként dolgozó nagymama most...

Bejelentette a Magyar Közút: vége a télnek, eltűnhetnek a veszélyes kátyúk

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bejelentése szerint március 15-én véget ért a téli üzem, mostantól nyári menetrend szerint fogják a...

Politika a csuklón - Három nap alatt vitték el a Swatch vámháborús órakollekcióját

Most jelent meg a Swatch Group 2025-ös éves beszámolója, amelyben a cég egy egészen szokatlan sztorit is kiemelt. Egy különleges...

Frissítő tavaszi kávéspecialitások: Lila italokkal, különleges fűszerekkel érkezik az új szezon

Végre úgy tűnik, egy ideig ismét búcsút mondhatunk a télikabátoknak és vastag pulóvereknek. De nemcsak a ruhatárunk lélegzik fel, mi...

Európa vezető hatalma meghajol Trump követelése előtt, de hátrább az agarakkal: van egy komoly feltételük

Franciaország kész segíteni a Hormuzi-szoros biztosításában, de csak akkor, ha a térségben megszűnnek az aktív harcok - közölte Roland...

Semmi gyanúsat nem találtak eddig a kritikus infrastruktúrát ellenőrző rendőrök

Naponta 4-5 alkalommal is megnézik a kiemelt végpontokat, de nincs nyoma szabotázsnak.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

15 éves ikerlányaival állították meg a sóshartyáni apát: amit a kocsiban találtak, azért előzetesbe is került

A rendőrség még mindig nagy erőkkel nyomoz a Delta program keretében: ez a nógrádi édesapa ennek az áldozata. De a két lánya is, akikkel épp együtt autókázott.

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

blogmorzsák

Jegyet vettél, de változott a program?

Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?

0