Ezt olvasta már?


Nemzetközi projekt indul a látás megismerésére

Állatkísérletekkel és gépi intelligenciával vizsgálhatja a látás idegrendszeri folyamatait egy magyar vezetésű kutatócsoport. Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban dolgozó Orbán Gergő és nemzetközi csapata csaknem másfél millió dollárt nyert el egy hároméves projektre.

„A pszichológiából ismert, hogy egy kép értelmezéséhez nemcsak az aktuális megfigyelés járul hozzá, hanem a korábbi tapasztalat, vagy a kontextuális információ is. Az viszont, hogy az idegsejtek hálózata miképpen végzi el az aktuális és a korábbi információ fúzióját, egyesítését, még javarészt feltáratlan” – mondta Orbán Gergő, a kutatócsoport vezetője az mta.hu-nak.

A 2018 májusában induló hároméves projekt „Fusion of evidence and expectation” (Az elvárások és a bizonyosság fúziója) címmel 1,35 millió dollárt nyert el az élettudományok területén interdiszciplináris együttműködéseket támogató Human Frontiers Science Program pályázatán. A döntőbizottság 780 pályázatból 31-nek ítélt oda támogatást, Magyarországról utoljára nyolc éve hirdettek nyertest.

A nemzetközi együttműködésben zajló projekt központi feltételezése, hogy az aktuális és korábbi információk fúziójának jellegzetességei már az agyi feldolgozás korai szakaszában, tehát az elsődleges látókéregben is megjelennek.

A kutatók párhuzamosan végeznek kísérleteket egereken és majmokon, így igen eltérő nézőpontból és módszerekkel vizsgálhatják ugyanazt a jelenséget.

“A majmoknak fejlett az idegrendszere, vagyis egyszerre rendelkeznek fejlett látással és képesek bonyolult feladatok végrehajtására. Az egereknél pedig több idegsejtet lehet nyomon követni, és úgynevezett optogenetikai módszerekkel kívülről közvetlenül is be tudunk avatkozni az idegsejtek aktivitásába” – mondta el Orbán Gergő.

A kísérleteket a frankfurti Ernst Strüngmann Institute-ban és a University of California Los Angeles (UCLA)-n végzik, a projektben létrejövő hatalmas adathalmazok matematikai elemzése pedig két magyar kutató vezetésével zajlik.

Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközponton belül működő, Orbán Gergő vezette kutatócsoport a populációs analízis eszközeit fejleszti és alkalmazza a mérések kiértékeléséhez, míg a University of Cambridge professzora, Lengyel Máté kutatócsoportja a számítógépes látás és gépi tanulás által ihletett elképzelések alapján konstruál agyi információfeldolgozási modelleket. Ezek segítségével tesztelhető az, hogy mely számítások azok, amelyeket az agy ténylegesen véghezvisz a fúzió megvalósításához.

„A gépi intelligencia fejlődése új inspirációkat és új eszközöket ad a kezünkbe ahhoz, hogy az egyik legfontosabb kognitív képességünket, a látást megértsük. A majmokon és egereken végzett kísérletek összekapcsolása közös analízis- és modellezési technikákkal vagy univerzális elveket fed fel, vagy alternatív stratégiákra világít rá: mindkét lehetőség fontos tanulság mind az emberi, mind a gépi intelligenciáról alkotott képünk szempontjából” – mondta Orbán Gergő.







0
0
0

hírek innen, onnan

Itt vannak a leendő kormány első gazdasági intézkedései!

Kapitány István, a Tisza-kormány leendő gazdasági és energetikai minisztere Facebook-bejegyzésében jelentette be gazdaságpolitikai...

A magyar színész folyamatosan falta a nőket: zűrös nőügyei hátterében megrázó dolog állt

Mészáros Béla megrázó vallomást tett arról, mi történt vele gyerekkorában.

Fontos dologra figyelmezteti az autósokat a rendőrség

Evidensnek tűnik, mégis sokan elfelejtik: a rendőrség most arra figyelmezteti az autósokat, amivel jelentősen megnehezíthetik a tolvajok...

Orbán Viktor levélben közölte Sulyok Tamással, hogy a kormánya nem hajtja végre az EU bíróságának döntését

A bíróság előző héten kimondta: uniós jogot sért a melegeket pedofilokkal összemosó törvény.

Melyik volt a legmenőbb David Beckham-frizura? - fotók

Május 2-án ünnepli ötvenegyedik születésnapját a korábbi angol válogatott futballsztár, David Beckham. A Manchester United és a Real...

Elloptak egy milliárdokat érő Koenigsegget Monacóból

Már az Interpol is keresi a ritka sportkocsit.

Több száz millió dollárért vásárolták fel a Bajnai Gordon vezette céget

Felvásárolták a Campbell Lutyens magántőke-tanácsadó céget, amelynek vezérigazgatója a korábbi magyar miniszterelnök, Bajnai Gordon. A...

0

Sport

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0