Ezt olvasta már?


Népszámlálás: a háztartások több mint 40 százalékáról érkezett be eddig online kérdőív

A népszámlálásban érintett mintegy ötmillió cím majdnem 43 százalékáról érkezett már be az interneten kitöltött kérdőív - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke pénteken online sajtótájékoztatón.

Vukovich Gabriella elmondta, péntek reggel hét óráig több mint 2,2 millió címről 4,7 milliónál is több személyi kérdőívet küldtek be online. Szinte minden magyarországi településről küldtek már be kérdőívet, az érintett települések aránya meghaladja a 99,9 százalékot.

A megyék közül Győr-Moson-Sopronban a legmagasabb a kitöltési arány (48,8 százalék), a második Pest megye (47 százalék), míg a harmadik helyen Fejér megye (46,1 százalék) áll. A megyei jogú városok esetében arányaiban Érdről érkezett be eddig a legtöbb kitöltött kérdőív (53,1 százalék a kitöltési arány), a második Székesfehérvár (52,6 százalék), a harmadik Veszprém (50 százalék). Budapesten a kitöltési arány jelenleg 46,9 százalék, a fővárosi kerületek közül a XVII., a XVI., és a IV. kerület áll az első három helyen, mindegyikben meghaladja az 54 százalékot a kitöltési arány. Ezzel szemben az V., VI., VII. és VIII. kerületben nagyon alacsony ez az arány - ismertette.

Vukovich Gabriella felhívta a figyelmet arra, hogy már csak három napig, vasárnap éjfélig lehet kitölteni interneten a kérdőíveket, akik addig nem nyilatkoznak online, azokat október 17. és november 20. között számlálóbiztosok keresik fel.

Az online kitöltők nyereményjátékban vehetnek részt, naponta öt, 100 ezer forint értékű vásárlási utalványt sorsolnak ki - tette hozzá.

A KSH elnöke elmondta azt is, hogy akiknek nincs internethozzáférésük, azok a közkönyvtárak, valamint a Digitális Jólét Program pontjainak számítógépeit is használhatják a kérdőív kitöltéséhez.

Kovács Marcell, a KSH főosztályvezetője, a népszámlálás projektvezetője kiemelte, hogy a népszámlálásban való részvételnek a leggyorsabb és legkényelmesebb módja az online kérdőív kitöltése, hiszen az a felület 0-24 órában működik, a belepes.nepszamlalas2022.hu oldal bármilyen internetkapcsolattal rendelkező mobileszközön keresztül elérhető, és a válaszadás egy 2-3 tagú család esetében körülbelül fél órát vesz igénybe.

Az adatok szerint jó néhány háztartásban elkezdték ugyan a népszámlálási kérdéseket megválaszolni, de nem értek a végére, kitöltés közben mentették és visszazárták a kérdőívet. Fontos, hogy ezeket a kérdőíveket se felejtsék el, töltsék ki és küldjék be vasárnap éjfélig - hangsúlyozta a projektvezető.

Kovács Marcell szólt arról is, hogy a népszámlálás ügyfélszolgálatára sok megkeresés érkezett a kérdőív online kitöltéséhez szükséges belépési kóddal kapcsolatban. Új belépési kódot a belepes.nepszamlalas2022.hu oldalon lehet igényelni, ügyfélkapus azonosítás után. Aki rendelkezik ügyfélkapuval, igényelhet belépési kódot olyan rokonának is, akinek nincs ilyen lehetősége.

Az üresen álló lakásokkal kapcsolatban a projektvezető azt mondta, hogy mivel a népszámlálással együtt lakásszámlálást is végeznek, az üres vagy más célra - például orvosi rendelőként vagy ügyvédi irodaként - használt lakásokról is kell lakáskérdőívet kitölteni.

Kovács Marcell rámutatott arra is, hogy a népszámlálással - a bejelentett lakcímtől függetlenül - az emberek valós élethelyzetét szeretnék felmérni, nem a hivatalos nyilvántartásokban szereplő adatokra kíváncsiak, hanem a tényleges, életvitelszerű lakóhelyekre.

Nem okoz problémát, ha esetleg valaki több lakcímen is kitöltötte a kérdőívet, mert a feldolgozáskor a duplázódásokat ki tudják szűrni - tette hozzá.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Halálos horrorbaleset Debrecen határában: megrázó részletek a mentők és tűzoltók küzdelméről

Halálos közúti baleset történt péntek délután Debrecen határában, a Külső Kassai úton. Két személyautó ütközött össze, az egyik...

Egymásnak ugrottak a játékosok a magyar–ukrán meccs végén, benne van a fociban, mondta a történtekről Szoboszlai

Marco Rossi a vereség után arra utalt, a két éve tartó pechsorozat miatt talán róla is dönteni kellene.

A Ganxsta Zolee és a Kartel alapító tagja 58 évesen vette feleségül szerelmét: Zsófi gyönyörű menyasszony volt rózsaszínben

Big Daddy Laca és Zsófi nyolc év szerelem után mondták ki egymásnak a boldogító igent.

Új elnök a Magyar Államkincstár élén

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be...

Szinte minden vádpontban elmarasztalták a Manchester Cityt

A The Athletic névtelen forrásai szerint egy kivételével minden vádpontban elmarasztalták a klubot. A szankciókról még nem született...

200 új zebra épül Budapesten

Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint biztonságosabb „lakóutcákkal”...

A gazda egyik legdrágább hibája lehet, ha nem dokumentál egy elvégzett munkát

A mezőgazdaságban az adminisztráció elhanyagolása akár a legnagyobb veszteségeket is okozhatja. Legyen szó támogatásokról,...

Kompótország és a Фидес

Új ellenzékre lenne szükség, mert mostaniak falrengető hülyeségeket beszélnek, és a szokásos tudatos hazugságokkal és merőben...

Hatalmas balhéval ért véget a magyar-ukrán meccs, Szoboszlai szerint ez benne van a fociban

A magyar csapatkapitány szerint a játékosok kiállása egymásért kifejezetten fontos üzenet a vereség után. A hajrában kialakult...

Vért hánytak és leszaggatták a ruháikat: máig rejtély, mi történt a hat túrázóval, akik horrorizisztikus körülmények közt haltak meg 1993-ban

1993. augusztus 2-án hét kazahsztáni túrázó indult útnak, hogy átszelje a Dél-Szibériában található Khamar-Daban hegységet, ám egy...

Kapitány István Zalaegerszegen: „megmondtuk, ez nem egy áprilisi tréfa volt”

A miniszter Zala megye székhelyére látogatott pénteken a Tisza-kormány országjárásának következő állomásán, ahol az...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Zárug Péter Farkas: Orbán Viktor egy ketrecbe zárt oroszlán, a Fidesznek el kellene temetnie

A vállaltan konzervatív elemző szerint a Fidesz egy „roncsstruktúra” és „lemérgezett brand” lett, amelyből Orbán Viktorral az élen már nem tud kinőni semmi új. Úgy látja, a pártelnök az a pont, akitől már

0