Nézőcsúcsot várnak a Fehérvári Zenei Napokra
A Uriah Heep, a Gamma Ray, valamint a Therapy is fellép a szeptember 9-én kezdődő Fehérvári Zenei Napokon (FEZEN); a három napos rendezvényen öt színpadon és egy alternatív helyszínen mintegy száz fellépőt láthatnak-hallhatnak az érdeklődők.
A tizenharmadik FEZEN-en hat külföldi együttes áll színpadra, köztük a brit hard rock legendás csapata, a Uriah Heep, a német power metalcsapat, a Helloween egykori énekes-gitárosa, Kai Hansen által alapított Gamma Ray, a szintén német és szintén metált játszó Edguy, valamint az észak-ír Therapy, amely az alternatív metál stílus egyik kiválósága - közölte Fejes Tamás, a rendezvény kommunikációs munkatársa pénteken az MTI-vel.
A hazai fellépők között lesz Ákos, Fenyő Miklós és a tizenöt év szünet után az eredeti felállásban visszatérő underground zenekar, a Legát Tibor által vezetett Kézi-Chopin.
A fesztivál ezúttal is a város szélén, a Sóstó Ipari Parkban, a Jüllich Glas területén lesz. A szervezők nézőcsúcsra számítanak: túl szeretnék lépni a tavalyi 33 ezres látogatói számon.
A fesztiválozók különbuszokkal, és kedvezményes áron igénybe vehető taxikkal juthatnak a rendezvény színhelyére, majd térhetnek vissza a programok után a városba, de néhány száz autónak parkolóhelyet is biztosítanak. A fesztivál idején kemping, élelmiszerbolt és menüt felszolgáló étterem is üzemel majd.
A FEZEN megrendezése csaknem 150 millió forintba kerül, a rendezvényt 20 millió forinttal támogatja Székesfehérvár önkormányzata.
MTI

- Kollégiumi hét Nemes Nagy Ágnesre emlékezve
- A magyar kultúra napja - Gazdag program Székesfehérváron
- Ismét lesz Kor-Társ Nyugdíjas Ki-Mit-Tud
- Akár százezer látogatót is hozhat a maribori EKF évad
- Kiállítás gróf Esterházy János emlékére
- Moldvai táncház a Zombori zenekarral
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Csengey Dénes nevét veszi fel a paksi művelődési központ
- NFM: nincs szó a rendszámcsere kötelező elrendeléséről
- Kecskefejet akasztottak a soproni Fidesz-iroda ajtajára
- Januártól már nem adómentes a munkaadó végtörlesztési támogatása
- Matolcsy György: a központi költségvetés teljesítette pénzforgalmi egyenleg célját
- Az amerikai nagykövet szerint a magyar kormány nem fontolta meg Washington aggályait
- Tilos a dohányzás!
- Két és fél milliárd font felesleges ajándék
- Sürgősen fejleszteni kell a Magyar Honvédség helikopterállományát
- Navracsics Tibor: nem kell tőlünk félteni a demokráciát
- Schmitt Pál: Bács-Kiskun megyében tisztes erőfeszítés folyik az előrelépés érdekében
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum

