Nincs még meg a biztos kijutás, döntetlent játszott a válogatott Litvániában
A magyar srácok válláról óriási teher gördült le a szerbek elleni győzelem után, hiszen a papíron legkeményebb ellenfelünket sikerült oda-vissza megvernünk egy kőkemény, végletekig kiélezett mérkőzésen.
Sokáig úgy tűnt, véget ér a magyar labdarúgó-válogatott 9 meccsen át tartó veretlenségi sorozata, de a fiúk 2-0-s hátrányból 2-2-re visszazárkóztak a Litvánia elleni Eb-selejtezőn.
Ennek ellenére nem lehetett félvállról venni a litvánok elleni összecsapást sem, a biztos kijutáshoz ugyanis még három pont hiányzott, amit Marco Rossi fiai szerettek volna a lehető leghamarabb begyűjteni, hogy novemberben emiatt már ne kelljen izgulniuk.
Júniusban hazai pályán könnyed győzelmet arattunk Litvánia ellen, akárcsak a szerbek ellen, akkor is Varga Barnabás és Sallai Roland volt a hős, az ő góljaiknak köszönhetően tudtunk 2-0-ra diadalmaskodni. Most viszont nagyon jó formában várták a találkozót a litvánok, Bulgáriából sikerült elhozniuk a három pontot egy magabiztos 2-0-s győzelemnek köszönhetően.
A mostani meccset a mieink kezdték sokkal aktívabban, de az első komolyabb lehetőség a hazaiak előtt adódott, a lövés azonban a pálya egyenetlensége miatt jócskán fölé ment. A 21. percben viszont góllá érett a litván fölény, Cernych tört egyedül a kapu felé, majd nagyon szépen tekerte el Dibusz mellett.
Bár a bekapott gól után felélénkült a játékunk, teljesen nem tudtuk átvenni a kezdeményezést, aminek a 36. minutumban az lett a következménye, hogy egy szöglet után Sirvys vette be fejjel a magyar kaput.
A második játékrészre egy teljesen másik magyar csapat jött ki az öltözőből, Marco Rossi nagyon jól reagálta le a helyzetet, a cseréink által pedig sikerült felpörgetnünk a játékunkat. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteinket, a 67. percben pedig büntetőből sikerült is szépítenünk.
A folytatásban már mi uraltuk a játékot, aminek negyedórával később meg is lett az eredménye, Szoboszlai szögletére Varga Barnabás érkezett remekül, majd fejelt védhetetlenül a litván kapuba. A Fradi csatára ebben a naptári évben már 39 találatnál jár.
Az utolsó 10 percben a hazaiak már csak tördelték játékot, mindent megtettek, hogy húzzák az időt, már nem volt lehetőségünk komolyabb gólszerzési lehetőségeket kialakítani, így végül 2-2-es döntetlennel zárult az összecsapás.
A másik mérkőzésen a szerbek hazai pályán 3-1-re legyőzték Montenegrót, így matematikailag még nem vagyunk ott a németországi Európa-bajnokságon, a biztos kijutáshoz a következő két meccsünkön legalább egy pontot kell szereznünk.
Legközelebb Bulgáriába utazik majd a válogatott, ahol egyértelműen mi leszünk a találkozó esélyesei, hazai pályán ugyanis könnyed 3-0-s győzelmet arattunk ellenük, majd a selejtezősorozatot Montenegró ellen zárjuk a Puskás Arénában.
A címlapképen Loic Négo (b) és a litván Pijus Sirvys látható a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező G csoportjában játszott Litvánia – Magyarország mérkőzésen a kaunasi Dariaus ir Giréno Stadionban 2023. október 17-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor
hírek innen, onnan
Öten fulladtak bele a folyóba
Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát-szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az illetők...
Papírfecniként kapta fel a parkoló autót a viharos erejű szél, egy másiknak vágta
Egy úgynevezett mikrokitörés rendezte el két parkoló autó sorsát Brazíliában.
Dúsgazdagként ébredt 2 magyar szerencsevadász: elképesztő összeget kaszáltak az európai szuperlottón
Két magyar is több tízmilliós nyereménynek örülhet, azonban nem volt telitalálat a 39. heti, pénteki Eurojackpot sorsoláson.
Gombnyomásos botrány az Országgyűlésben: Bűncselekménnyel vádolják a Tisza Párt képviselőjét
Képviselőtársa helyett nyomta meg a szavazógombot a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese: a Mi Hazánk szerint bűncselekmény történt,...
A pszichológia szerint ezt jelenti, ha a bejárati ajtó mellett hagyod a cipődet
Sokan úgy vélik, a bejárati ajtó mellett hagyott cipők sokat elárulnak a személyiségünkről, a pszichológia azonban ennél árnyaltabban...
Budaörs üzent: Nem fizetnek több szolidaritási hozzájárulást az államnak
Wittinghoff Tamás polgármester nyílt levélben közölte az államkincstárral a városvezetés döntését. A település az...
Amikor még egy SMS-nek is örültünk: 15 magyar mobilreklám a 90-es és 2000-es évekből, melyeket soha nem felejtünk
„Hanyas vagy? Harmincas?"
Észak-Írország lezárt egy páratlan szériát a Nemzetek Ligájában.
Pedig nem sokon múlott...
Mit tudnak a legújabb csúcsórák? Teszten a Samsung Galaxy Watch Ultra2 és a Huawei Watch GT 7 Pro
Hordtuk őket napközben, sétáltunk és futottunk velük, zenét hallgattunk és fizettünk velünk, és éjszaka is a csuklónkon hagytuk őket....
Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyban
Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok...
Állva tapsolt a zsűri, de a Sztárban Sztár napi győztese mégis keményen lepontozta magát: most Tóth Gabi bőrébe bújva bizonyítana újra
Maximális pontszám és napi győzelem a visszatérés estéjén Nem is alakulhatott volna szebben az elismerés...
Kidőltek a válogatott legfontosabb gólvágói: Marco Rossi radikális döntéssel vág neki a sorsdöntő meccseknek
Sűrű menetrend és kényszerű átalakulás a válogatottnál A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 25-én Ukrajna ellen lép...
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Szoboszlai a magyar válogatott veresége után: Büszke vagyok mindenkire, ma nem volt szerencsénk
A meccs végi lökdösődésről is beszélt Szoboszlai.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


