Ezt olvasta már?


Női kosárlabda MK - A Sopron az első döntős

Elsőként a Győrt legyőző Sopron jutott be a döntőbe szombaton Pécsett a női kosárlabda Magyar Kupában.

A pénteki negyeddöntőben a bajnok Sopron magabiztosan verte a ZTE-t, míg a Győr végig vezetve búcsúztatta - némi meglepetésre - az alapszakaszgyőztes Szekszárdot. A két "szomszédvár" szombati összecsapásán a soproniak 10-3-as kezdését követően a Rába-partiaknál Völgyi Péter vezetőedző időt kért, ám tanítványai csak a nyitónegyed végére tudtak valamelyest felzárkózni. A folytatásban csak két pont lett a különbség (23-21), de ez már nem csökkent tovább, az amerikai Yvonne Turner és Shenise Johnson vezette zöld-sárgák a nagyszünetben 36-29-re elhúztak.

Térfélcsere után az NB I alapszakaszában harmadik Győr megint három pontra feljött (43-40), ám innentől már az ellenfél kezében volt a meccs. Az 55-47-ről induló zárószakaszban Sterbenz László együttese - amely 2015-ben hatodszor hódította el az MK-t - faképnél hagyta a győrieket, és egy 17-8-as rohammal eldöntötte a mérkőzést. Az első elődöntő legjobbja a 28 pontos Turner lett.

A tavaly MK-ezüstérmes soproniak a vasárnapi fináléban a házigazda Péccsel vagy a Cegléddel találkoznak.

A Killik László Magyar Kupa győztese 3 millió, a második 1,5 millió, a harmadik pedig 900 ezer forintot kap.

Eredmény, elődöntő:

-------------------

UNIQA Sopron-CMB Cargo UNI Győr 78-59 (21-17, 15-12, 19-18, 23-12)

később:

PEAC-Pécs - VBW CEKK Cegléd 18.30

vasárnap, helyosztók:

bronzmérkőzés: Győr-Pécs/Cegléd 16.00

döntő: Sopron-Pécs/Cegléd 18.30

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Tervezett provokáció lehetett az ukrán zászló kifeszítése a Tisza Nemzeti menetén

Rövid időre egy nagyméretű ukrán zászló jelent meg a Tisza Párt március 15-i menetén a Deák téren, amit a kormánypárti médiában...

Megszereztük Orbán országjárásának a teljes menetrendjét

Pécsre, Szegedre és Nyíregyházára sem megy el személyesen kampányolni Orbán Viktor, az országjárásának utolsó állomásai áprilisban...

Hullott az Oscar-díj eső: meglepetések, bevált jóslatok és egy döntetlen

Lezajlott az Oscar-díjak átadása magyar idő szerint március 15-én éjjel Los Angelesben. Voltak nagy meglepetések, de kiszámítható...

Kiosztották a Múosz sajtónapi díjait: ők kapták idén az elismeréseket

Megvannak az idei díjazottak: a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (Múosz) sajtónapi díjait hat kategóriában osztották ki március...

Jeges kék kontaktlencse és arany Gucci ruha – Kim Kardashian így festett az Oscar-buliban

Néhány héttel azután, hogy a Super Bowl-on való megjelenése és Lewis Hamilton társasága randipletykákat indított el, Kim Kardashian...

Vádat emeltek egy diákját zaklató szegedi pedagógussal szemben

A férfi 2023-ban és 2024-ben az óráin indokolatlanul bizalmaskodó, az elvárhatónál közvetlenebb hangnemet ütött meg az egyik...

Díjak jó helyen, taps a szabad Palesztinának – Ez volt a 98. Oscar-gála

Hat Oscarral, köztük a legjobb filmnek járóval Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után lett a 98. Oscar-díjátadó nagy...

Nicole Kidman csontsoványra fogyott: ijesztően festett az Oscar-gálán – fotók

Az Oscar-gála, amely a filmes világ egyik legfontosabb eseménye, mindig nagyívű és magasztos díjátadó. Ezúttal viszont nemcsak a...

Kozmikus katasztrófa vagy égi csoda közeleg? Riadót fújtak a csillagászok április 4-re

Egy ősi, rejtélyes égi vándor tart a Naprendszer központja felé. A MAPS névre keresztelt üstökös április elején kerül legközelebbi...

Az Oscar-gála zseniális felvezetőjében a házigazda a Fegyverek főgonoszának maszkírozva menekül filmeken át

Idén második alkalommal lépett fel az Oscar-gála házigazdájaként a népszerű amerikai showman, Conan O'Brien, akinek a rendezvény...

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban

A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha

Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr

Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.

Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból

A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.

Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után

A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.

Szoboszlai káprázatos szabadrúgásgólt lőtt, egyre közelebb Beckham rekordjához

A magyar válogatott csapatkapitánya a negyedik szabadrúgásgólját lőtte a PL-szezonban.

0
0

Bulvár

Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést

Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.

Nem akárki jelent meg a Békemeneten, példátlan mondat szakította meg az élő adást

Elkészült az év egyik legjobb interjúja a Partizánon élő adásban a Békemeneten.

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében

Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.

Kiderült a titkos mérés március 15-ről, botrányosan számolták a tömeget, de valamit mindenki elfelejtett

Véget vetettek a számháborúnak, hogy a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten voltak-e többen, egy dologgal azonban nem számoltak.

Hajmeresztő, ami elhangzott a Béke-meneten, ilyet még Orbán Viktor sem mondott soha

Nagy Feró a Békemeneten jelentette ki: „Háborúban állunk Ukrajnával”. Szerinte a béke kedvéért fegyvert kéne fogni.

Nem a terv szerint startolt el a Békemenet: a tömeg nem várt, rendőri beavatkozás kellett

A kormánypárti vonulást megelőzően épphogy sikerült lezárnia a hidat a rendőröknek, akik átsegítették az autósokat. A vonulók viszont nem várták meg a hivatalos kezdést.

„Hetente csak pár órára volt az enyém, de nem bántam meg.” – Nők, akik pozitívan élték meg a szeretőstátuszt

A „szerető” szóhoz gyakran társul a szégyen, de nem mindenki éli meg így. A történetek szeretőktől bemutatják, hogy az érzelmek és a kapcsolatok nem mindig feketék vagy fehérek.

Drónok a Békemenet felett, tiltás a Tiszának – egyiknek lehet, a másiknak nem?

A Hír Tv és a kormánypárti M1 élő műsorába közölt drónfelvételeket az idei Békemenetes tömegről, miközben a Tisza Párt a honvédelmi miniszter nevében egy határozatot kapott, hogy nem szállhatnak fel drónok a

Így fest közelnézetből a Tisza Nemzeti Menete - Képek

Legfrissebb fotógalériánkban mutatjuk, hogyan vonulnak az Andrássy úton és az Oktogonon át a Tisza és Magyar Péter szimpatizánsai.

blogmorzsák

Tényleg erre a reptérre érkezik a legtöbb utas?

Milyen titkokat őriznek a világ legforgalmasabb repülőterei?

Tudod, hogy hol érzékeny nagyon a bőröd?

Az intimterület bármely életkorban sérülékeny lehet.

0