Ezt olvasta már?


Női kosárlabda MK - Négy között a házigazda Pécs, búcsúzott a címvédő

A Sopron és a Győr után este a házigazda Pécs és a címvédő DVTK-t legyőző Cegléd jutott be az elődöntőbe pénteken a női kosárlabda Magyar Kupában.

A nyitónap harmadik mérkőzésén a 2014-ben kupagyőztes PEAC és az MK-szereplést épphogy kivívó Vasas találkozott, amely az egyetlen "újonc" volt a tavalyi nyolcas mezőnyhöz képest. A jóval esélyesebb pécsiek repülőrajtot vettek (11-0), és a folytatásban is ők diktálták a tempót, a fővárosi csapat egyszer tudott csak hat pontra felzárkózni (28-22). A 49-24-ről induló második félidőre már nem maradtak izgalmak, a Lauber Dezső Sportcsarnok közönsége igazi örömkosárlabdát láthatott a hazai kedvencektől, akik 30, majd 40 ponttal elhúztak, s végül 48 ponttal nyertek. A meccs legjobbja a pécsiek litván légiósa, Egle Siksniute lett 21 ponttal.

Az utolsó negyeddöntőben a címvédő DVTK és az Európa Kupa nyolcaddöntőjéig jutott Cegléd csapott össze. A bajnokságban a két gárda egyaránt 13/7-es győzelmi mérleggel zárt, egymás ellen pedig mindkétszer a Cegléd bizonyult jobbnak, amely szabadnapos volt az utolsó fordulóban, így három hetet készülhetett a Magyar Kupára.

Az első játékrész a várt izgalmakat hozta, ám a folytatásban egyre inkább érvényesült az amerikai Tierra Ruffin-Pratt vezette miskolciak fölénye, akik hétpontos előnnyel vonulhattak el a nagyszünetre (38-31). A Cegléd a 27. percben, 48-46-nál átvette a vezetést - a szerb Maja Skoric ekkor már 20 pontnál tartott -, és minimális előnnyel kezdte a zárónegyedet (53-52). Ebben fej fej mellett haladtak a csapatok, az utolsó perc 68-65-ös ceglédi vezetésről indult, és mivel a Diósgyőr már csak egy büntetőből szépített, címvédő létére már a negyeddöntőben búcsúzott a kupától.

A Killik László Magyar Kupa győztese 3 millió, a második 1,5 millió, a harmadik pedig 900 ezer forintot kap. A kupa névadója, a tavaly 89 évesen elhunyt mesteredző csaknem húsz évig volt a női válogatott szövetségi kapitánya, a nemzeti csapat ezalatt háromszor nyert bronzérmet Európa-bajnokságon, és negyedik lett az 1980-as moszkvai olimpián.

Eredmények, negyeddöntő:

-------------------------

PEAC-Pécs - Vasas Akadémia 94-46 (24-12, 25-12, 25-5, 20-17)

VBW CEKK Cegléd-Aluinvent DVTK Miskolc 68-66 (17-20, 14-18, 22-14, 15-14)

korábban:

UNIQA Sopron-ZTE Női Kosárlabda Klub 77-61 (20-16, 24-16, 18-16, 15-13)

CMB Cargo UNI Győr-Atomerőmű KSC Szekszárd 67-53 (14-9, 21-19, 18-5, 14-20)

 

szombat, elődöntő:

UNIQA Sopron-CMB Cargo UNI Győr 16.00

PEAC-Pécs - VBW CEKK Cegléd 18.30

 

vasárnap, helyosztók:

bronzmérkőzés 16.00

döntő 18.30







0
0
0

hírek innen, onnan

Új futárcég Magyarországon, elindult az Uber Futár

Azonnali csomagszállítás: megérkezett az Uber Futár Magyarországra.

TI: Minden becslésnél több, 2645 milliárd forintnyi közpénz talált gazdára tőkealapokon keresztül

A szervezet szerint legnagyobb részben a leköszönő miniszterelnök veje, Tiborcz István tulajdonába tartozó vállalkozás, a Gránit...

Jön a banki drágulás: az OTP júliustól emeli a díjakat, de nem mindenki fog rosszul járni

Július elsejével lejár a bankokra vonatkozó díjstop, így az OTP Bank is módosítja az árait.

Kínos pillanat a Fehér Házban: Donald Trump a király előtt ragadta volna meg felesége fenekét

Egy, az X-en terjedő felvétel szerint Donald Trump szokatlan gesztust engedett meg magának Károly király látogatásakor. Sokak szerint...

„Ki lennél te a NER nélkül?” – ilyen üzeneteket kapott Kádár L. Gellért, most reagált a kritikákra

A Hunyadi színésze hangsúlyozta, nem politikai állásfoglalás volt, hogy szerepelt a sorozatban.

A szlovák példa alapján még nagyon sokat erősödhet a forint

Tizenöt éven keresztül gyengítették, ezért a lakosság rosszat gondol a forintról, pedig a kamatelőnye miatt páréves távlatban mindig a...

Rendőrségi nyomozás indult, mert balhé volt Ecküék bortányos Rendszerbontó Nagykoncertje után

Rendőrségi nyomozás indult a Puzsér Róberték Rendszerbontó Nagykoncertjét követő rendbontás miatt. Az ügyben többek között Tényi...

Kómás beteg: mitől függ, hogy felébred-e? – Mutatjuk, mi történik az agyban

Egyes betegek akár évek után ébrednek fel a kómából. Hogyan lehetséges ez? Mi történik ilyenkor az agyban, lehet-e segíteni a folyamatot?

Brutális összeg: 2600 milliárd forint közpénz folyt a NER vagyonlerakóiba

A Transparency International Magyarország birtokába jutott információk szerint a Tiborcz Istvánhoz tartozó alapkezelőt találták meg a...

Korlátozta az elektromos rollerek használatát egy vidéki nagyváros

Bizonyos helyeken egyáltalán nem lehet majd villanyrollerrel közlekedni.

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra

Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

A Forradalmi Gárda kicsavarja az irányítást az ajatollah kezéből Iránban

Annak ellenére, hogy Ali Hamenei ajatollah helyét a fia vette át Irán élén, a valós hatalom már nem a legfőbb vezetőnél van. A Reutersnek nyilatkozó források szerint az iráni döntéshozást a Forradalmi Gárda kemé

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

A képviselők juttatásait állítólag visszaveszi majd Magyar Péter és a Tisza-kormány, ám ennek ellenére szép összeget vihetnek haza havonta.

Papp Máté Bence így kommentálta a tényt, hogy nem a Fidesz nyert

Mindenki Tóth Gabit figyelte, de a választás napján Papp Máté Bence valami sokkal fontosabbat tett, amit eddig kevesen vettek észre.

Opus-zuhanás: megszólalt az egyik leggazdagabb magyar, szerinte a jelenség nem gazdasági alapú

„Az életem nyitott könyv” – mondta az Opus elnöke, miután arról beszélt: nem szokta se megerősíteni, se cáfolni gazdaglistás becslésünket. Mi történt? Hosszú interjút adott a Telexnek Vida József, az Opus Gl

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

blogmorzsák

Hitler halála - legendák és összeesküvés elméletek

Ma 81 éve, hogy bejelentették Hitler halálát, de a világ nem hitt benne: holttestét nem mutatták be, a szovjetek pedig titkolóztak.

Fáradtság, sérülések, gyengébb teljesítmény

Sok sportolónál ez áll a háttérben.

0