Nyolcezer eurós büntetés a kanadai csatárral erősítő Sapa Fehérvárnak
Az osztrák jégkorongliga (EBEL) fegyelmi bizottsága szerdán nyolcezer eurós (2,5 millió forint) pénzbüntetéssel sújtotta a Sapa Fehérvár AV19 csapatát a múlt pénteki Red Bull Salzburg ellen játszott mérkőzésen történt nézői rendbontás miatt.
A fegyelmi eljárásra azért került sor, mert a 4-1-re elveszített összecsapáson az egyik hazai szurkoló a pályára benyúlva többször megütött egy vendégjátékost. A rendbontót a klub és a rendőrség még keresi.
Az ilyen esetekben a maximálisan kiszabható büntetés 15 ezer euró, de a klubnak - közleménye szerint - azért kell kevesebbet fizetnie, mert korábban egyetlen találkozóján sem volt probléma a biztonsággal. Az egyesületnek most csak háromezer eurót kell kifizetnie, a fennmaradó ötezer euró megtérítését ugyanis a fegyelmi bizottság három hónapra felfüggesztette.
A közlemény szerint a csapat egy kanadai csatárral erősítette meg keretét: a súlyos sérülést szenvedett Tokaji Viktor "megüresedett" helyére érkező Chad Klassen eddig az amerikai ECHL-ligában szereplő Idaho Steelheadsben játszott. A 26 éves támadó már pénteken bemutatkozhat az együttesben, szerződése pedig a 2012/13-as idény végéig szól.
mti

- Megtalálta a rendőrség a márciusban ellopott nagy értékű Csontváry-festményt
- Cozma-gyilkosság - Enyhítették a főbüntetéseket
- Szó sem volt cigány-magyar polgárháborúról
- Az apát is a fiút is börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla
- Éles gránátot vitt egy férfi a bicskei rendőrkapitányság elé
- Cozma-gyilkosság - Jogerős ítéletet hirdethetnek pénteken
- Szivacsos agysorvadással fertőzött tehenet találtak Kaliforniában
- Bizonyíték megsemmisítésének kísérlete miatt letartóztatták a BP egy volt mérnökét
- Polgármesteri köszönet a közlekedők türelméért
- Magyarországnak nem hitel és pénz kell, hanem biztonsági háló
- Több tízmilliós adócsalást tárt fel bábolnai ingatlanok értékesítésénél a NAV
- Nyugdíjasok utazási kedvezménye
- A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb évszak
- Károlyi Mihály szobrának nincs helye a Parlamentnél
- Fehérvári szervezetekhez kerüljön az 1%
- Elhunyt Zoltai Magdolna
- Megkezdődött a Kossuth tér átépítésének előkészítése a Parlament mellett
- A kormány elutasítja a megszorítások politikáját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Új helyen a Civil Szolgáltatási Iroda

