Önkormányzat 2019 - Október 13-ra tűzte ki a választásokat az államfő
Október 13-ra tűzte ki az önkormányzati választásokat Áder János államfő. Az erről szóló nyilatkozatot pénteken tették közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján.
"Demokráciánk erejét, stabilitását a nemzet választójoggal rendelkező polgárainak szabad és felelős akaratnyilvánítása biztosítja. Az 1990-ben megtartott első szabad választások óta minden alkotmányos feltétel adott ahhoz, hogy magunk döntsünk saját sorsunkról, a jelenünket és jövőnket meghatározó kérdésekről" - fogalmazott Áder János.
Jelezte, 2019 őszén a rendszerváltoztatás óta nyolcadik alkalommal nyílik lehetőségünk, hogy önkormányzatainkról döntsünk.
Köztársasági elnökként - írta - "arra biztatom minden honfitársamat, hogy állampolgári jogával élve vegyen részt az idei önkormányzati választáson", melynek időpontját az alaptörvény előírásaival összhangban október 13-ára tűzte ki.
Hat megyei közgyűlés létszáma változik meg az őszi önkormányzati választás után: a Pest megyeié eggyel nő, Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy megye közgyűlésének létszáma viszont eggyel csökken a lakosság számának változása miatt.
A nem megyei jogú városban élők megyei önkormányzati képviselőket is választanak az október 13-ai önkormányzati választáson, az úgynevezett megyei listán. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény alapján a megyei közgyűlés tagjainak számát a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának évében, a január 1-jei lakosságszám alapján kell meghatározni.
A megyei közgyűlés tagjainak számát a megye lakosságszáma alapján kell meghatározni úgy, hogy 400 ezer lakosig minden 20 ezer lakos után egy képviselő (de legalább 15), 700 ezer lakosig 20 képviselő és a 400 ezret meghaladó minden további 30 ezer lakos után egy képviselő, 700 ezer lakos fölött 30 képviselő, és a 700 ezret meghaladó minden további 40 ezer lakos után egy képviselő választható.
A területi választási irodák vezetői - a megyei főjegyzők - a Belügyminisztérium által közölt adatok alapján az év elején megállapították a közgyűlési képviselők számát.
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint egyedül Pest megye közgyűlésének létszáma nő az őszi választás után: míg 2014-ben 43, idén már 44 képviselőből fog állni a testület, mivel 2019. január 1-jén 1 293 043 volt a megye lakosainak száma.
Öt olyan megyei közgyűlés van, ahol a lakosságszám csökkenése miatt eggyel csökken a megválasztható képviselők száma: Bács-Kiskun megyében 24 helyett 23, Baranya megyében 19 helyett 18, Békésben 18 helyett 17, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 19 helyett 18, Somogy megyében 16 helyett 15 tagú lesz a testület.
Nem változik a megválasztható képviselők száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (29), Budapesten (33), Csongrád megyében (20), Fejér megyében (20), Győr-Moson-Sopron megyében (21), Hajdú-Bihar megyében (24), Heves megyében (15), Komárom-Esztergom megyében (15), Nógrád megyében (15), Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (25), Tolna megyében (15), Vas megyében (15), Veszprém megyében (17) és Zala megyében (15).
Négy település választói nem abban a választási rendszerben szavaznak az őszi önkormányzati választáson, mint öt éve: a lakosságszám módosulása miatt ugyanis megváltozott a választás rendszere Siklóson, Edelényben, Diósdon és Halásztelken.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény szerint más rendszerben szavaznak azok, akik tízezer vagy annál kevesebb lakosú településen élnek, mint a tízezernél több lakosú településen élők.
A tízezer vagy annál kevesebb lakosú településen a helyi önkormányzati képviselőket a település választópolgárai egyéni listás választási rendszerben választják meg, amelyben a település egy választókerületet alkot. A választónak annyi szavazata van, ahány tagú a képviselő-testület; a képviselők száma száz lakosig kettő, ezer lakosig négy, 5 ezer lakosig hat, 10 ezer lakosig nyolc.
A tízezernél több lakosú településen és a fővárosi kerületekben a képviselők vegyes választási rendszerben - egyéni választókerületben és kompenzációs listán - jutnak mandátumhoz: 25 ezer lakosig 8 egyéni választókerületi és 3 kompenzációs listás mandátum, 50 ezer lakosig tíz egyéni választókerületi és 4 kompenzációs, 75 ezer lakosig 12 egyéni és 5 kompenzációs, 100 ezer lakosig 14 egyéni és 6 kompenzációs listás mandátum jár. Minden további tízezer lakos után eggyel nő az egyéni választókerületben szerezhető mandátumok száma, és minden további 25 ezer lakos után eggyel a kompenzációs listán választott képviselők száma. (A választók a kompenzációs listára nem szavaznak, a kompenzációs mandátumokat az úgynevezett töredékszavazatok, vagyis az egyéni választókerületben nem hasznosult voksok alapján osztják szét a pártok között).
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény alapján a települési önkormányzati képviselő-testület tagjainak számát a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának évében, a január 1-jei lakosságszám alapján kell meghatározni. A jegyzők ezt mindenhol meg is határozták.
A Baranya megyei Siklóson és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben 2014-ben még vegyes választási rendszerben választották a képviselőket, ősszel azonban már egyéni listán fogják, mivel a települések lakosainak száma tízezer alá csökkent: 2019. január elsején Siklóson 9730-an, Edelényben 9864-en éltek. A változás érinti a képviselők számát is: Siklóson és Edelényben 11 helyett 8 tagú lesz az ősszel megválasztandó testület.
Ugyanakkor két településen - a Pest megye Diósdon és Halásztelken - 10 ezer fölé nőtt a lakosok száma. Halásztelken 11 183-an, Diósdon 10 603-an éltek január 1-jén, így ott egyéni lista helyett már vegyes választási rendszerben bonyolítják le a voksolást. Diósdon és Halásztelken 8 helyett 11 tagú lesz a képviselő-testület.
hírek innen, onnan
Az Európai Unió is vizsgálja a legújabb AI-fejlesztés kockázatait
Az Európai Bizottság vizsgálja az Anthropic mesterségesintelligencia-fejlesztő céget érintő amerikai exportkorlátozások gyakorlati...
Nagyon rég nem volt ilyen alacsony a magyar áramimport, mégis nőtt az energiafüggőség
Nagy zöldülést hozott 2025 a magyar energiaszektorban, miközben 13 éve nem volt ilyen alacsony az áramimport aránya. A kép azonban...
„Aranyásók paradicsomává vált a krimi”
Arne Dahl svéd író arról, miért nehéz, mégis lenézett műfaj a krimi. Interjú a világszerte népszerű szerzővel.
Az új kripto-szabályozás ajtót nyit az innovációnak
Miután a Fidesz nem aknázta ki a piaci potenciálokat, egy teljesen elfuserált gazdaságpolitikával elszegényítette a lakosságot, majd...
Fidesz: Magyar Péter össze-vissza beszél, nincs migránstábor Magyarországon
A Fidesz szerint Magyarországon jelenleg nincs és nem is volt migránstábor. Felszólította a Tisza Párt vezetőjét, hogy egyértelműen...
Hová tűntek a képernyőről az ország kedvenc sztárjai? - kényszer és bátorság a celebkivándorlás mögött
Sokan álmodoznak arról, hogy maguk mögött hagyják a megszokott hétköznapokat, összepakolják az életüket, és szerencsét próbálnak egy...
Így főz a családjára a Cápák között híressége: Tóth Ildikó szeret főzni, de ő maga csak csipeget az ételekből
Tóth Ildikó, a Cápák között című műsor egyik befektetője, nemcsak az üzleti világban, hanem a konyhában is otthonosan mozog. Az...
Amikor már te sem ismersz magadra, az nem véletlen – egy pszichológus szerint ez a kiégés legelső, alattomos jele
A személyiség hirtelen megváltozása, például a visszahúzódás vagy a túlzott precizitás, a mentális kimerültség korai tünete. Ezek a...
Élesztő és cukor a paradicsomhoz és a paprikához: segít ez a kerti recept?
Számos kertész számolt be idén tavasszal a közösségi médiában arról, hogy az élesztő és cukor oldatának használata – különösen...
Jön a vihar? Másodfokú riasztást adtak ki hevesebb zivatarok veszélye miatt ezekre a területekre
Jelentősen romolhat az időjárás Magyarország több térségében vasárnap délután és este, ezért a HungaroMet másodfokú, vagyis...
Emelték a riasztási szintet: erősödnek a viharok
Egyelőre hat vármegye érintett.
Edzés közben esett össze a 60 év körüli férfi: már nem lélegzett, amikor társai megkezdték az életmentést
Drámai percek játszódtak le egy budapesti dzsúdóteremben, amikor egy hatvan év körüli sportoló edzés közben rosszul lett, majd hirtelen...
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Michael Olise klubváltása a címlapon, 500 millió eurót emlegetnek
Ez most a nyár nagy slágere.
Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon
Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.
Bulvár
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz
A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


