Ezt olvasta már?


Orbán Viktor: Egy hétig még biztosan maradnak a korlátozó intézkedések

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjút. Elmondta: legalább egy hétig még biztosan maradnak a korlátozó intézkedéseket. 1174 ember van lélegeztetőgépen, a járványügyi szakemberek szerint ez nem az a pillanat, amikor lazítani lehetne az intézkedéseken.

 

Az utóbbi 24 órában 213 ember hunyt el, és többen vannak kórházban, mint valaha, 9 ezren gépi lélegeztetés nélkül is kórházban vannak, tette hozzá a kormányfő. Az egészségügyi személyzet mellett a medikusok, rezidensek készen állnak arra, hogy segítsék a járványügyi védekezést, amelynek kulcskérdése: lesz-e elegendő számú személyzet az intenzív ágyak mellett.

A kormányfő arra is kitért, hogy a családok nehéz helyzetben vannak, mert otthon vannak a kisebb gyerekek, az ország további szigorító intézkedéseket már nagyon nehezen viselne el.

Jó esély van arra, hogy az iskolákat újra lehet majd nyitni

 

– fogalmazott. Szerinte arra is jó esély van, hogy a fiataloknak szabad nyaruk lesz. A kisvállalkozásokat arra kérte, tartsanak ki a mostani nehéz helyzetben, mert a következő év már erős és bőséges lesz. Igyekeznek bértámogatást és újraindulási bérkölcsönt adni. Ugyanígy a fiataloktól is türelmet kért, az ellenzéktől pedig azt, hogy „hagyja abba az oltásellenes kampányt”.

 

A húsvét külön járványügyi kezelést igényel majd, ezért egyelőre csak a következő egy hét korlátozásairól döntöttek. Egy hét múlva fogja bejelenteni a miniszterelnök, hogy a húsvéti nagyhéten milyen intézkedések lesznek. Minden héten 4–5-ször annyi embert oltanak be, mint ahányan megbetegszenek.

 

Lezárult az újranyitásról szóló konzultáció, az operatív törzs már készíti az újranyitási tervet, ennek középpontjában a beoltottak száma áll. Amint minden 60 év fölötti ember be lesz oltva, az lesz az a pillanat, amikor meg lehet indítani az újranyitást, de erre dátum még nincs. A mai napon fogja meghaladni a 1,5 milliót a beoltottak száma a miniszterelnök szerint. Akiknek van oltási igazolványa, bizonyos korlátozások alól felmentést kaphatnak, de azt a kormányfő nem részletezte, konkrétan milyen könnyítésekről van szó.

24.hu/nlcs







0
0
0

hírek innen, onnan

Halálos horrorbaleset Debrecen határában: megrázó részletek a mentők és tűzoltók küzdelméről

Halálos közúti baleset történt péntek délután Debrecen határában, a Külső Kassai úton. Két személyautó ütközött össze, az egyik...

Egymásnak ugrottak a játékosok a magyar–ukrán meccs végén, benne van a fociban, mondta a történtekről Szoboszlai

Marco Rossi a vereség után arra utalt, a két éve tartó pechsorozat miatt talán róla is dönteni kellene.

A Ganxsta Zolee és a Kartel alapító tagja 58 évesen vette feleségül szerelmét: Zsófi gyönyörű menyasszony volt rózsaszínben

Big Daddy Laca és Zsófi nyolc év szerelem után mondták ki egymásnak a boldogító igent.

Új elnök a Magyar Államkincstár élén

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be...

Szinte minden vádpontban elmarasztalták a Manchester Cityt

A The Athletic névtelen forrásai szerint egy kivételével minden vádpontban elmarasztalták a klubot. A szankciókról még nem született...

200 új zebra épül Budapesten

Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint biztonságosabb „lakóutcákkal”...

A gazda egyik legdrágább hibája lehet, ha nem dokumentál egy elvégzett munkát

A mezőgazdaságban az adminisztráció elhanyagolása akár a legnagyobb veszteségeket is okozhatja. Legyen szó támogatásokról,...

Kompótország és a Фидес

Új ellenzékre lenne szükség, mert mostaniak falrengető hülyeségeket beszélnek, és a szokásos tudatos hazugságokkal és merőben...

Hatalmas balhéval ért véget a magyar-ukrán meccs, Szoboszlai szerint ez benne van a fociban

A magyar csapatkapitány szerint a játékosok kiállása egymásért kifejezetten fontos üzenet a vereség után. A hajrában kialakult...

Vért hánytak és leszaggatták a ruháikat: máig rejtély, mi történt a hat túrázóval, akik horrorizisztikus körülmények közt haltak meg 1993-ban

1993. augusztus 2-án hét kazahsztáni túrázó indult útnak, hogy átszelje a Dél-Szibériában található Khamar-Daban hegységet, ám egy...

Kapitány István Zalaegerszegen: „megmondtuk, ez nem egy áprilisi tréfa volt”

A miniszter Zala megye székhelyére látogatott pénteken a Tisza-kormány országjárásának következő állomásán, ahol az...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Zárug Péter Farkas: Orbán Viktor egy ketrecbe zárt oroszlán, a Fidesznek el kellene temetnie

A vállaltan konzervatív elemző szerint a Fidesz egy „roncsstruktúra” és „lemérgezett brand” lett, amelyből Orbán Viktorral az élen már nem tud kinőni semmi új. Úgy látja, a pártelnök az a pont, akitől már

0