Öreghegyi Mulatságok a Bory téren

Az idén már tizenkilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Bory téren az Öreghegyi Mulatságok. Augusztus 19-én délután három órától éjfélig változatos programok teszik kellemessé a családok számára a már hagyománnyá vált rendezvényt.

A programok szervezője az Öreghegyi Közösségi Ház. Rosta Helga, az intézmény kulturális szervezője szerdai sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a kirakodóvásár és a színes gyermekprogramok mellett a felnőttek számára is változatos műsorról gondoskodtak. Kiss Dorottya, a Közösségi Ház igazgatója hozzátette, hogy a szervezés során az volt a cél, hogy minden korosztály megtalálja a számára érdekes szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget. Egy nagylelkű vállalkozónak köszönhetően pedig a tűzijátékot sem kell nélkülözniük a vendégeknek.

A sajtótájékoztatón részt vettek Öreghegy önkormányzati képviselői, Östör Annamária és Horváth Miklós Csaba is. A beszélgetés során kiemelték, hogy érdemes az egész családnak ellátogatni a Bory térre, mert a karon ülő csecsemőtől a nagypapáig mindenki jól érezheti magát. A távolabb lakóknak sem kell aggódniuk a hazajutáson, a program után, hajnali fél egykor még indul autóbusz a belváros irányába.

Az esemény a gólyalábas felvonulással indul, melyet igazi vásári hangulatú komédia követ. A rendezvény hagyománya szerint a színpadon helyet kapnak a székesfehérvári iskolások is: az idén a Munkácsy Mihály Általános Iskola Felleghajtó Társulata mutatkozik be Oláh József (Növény) vezetésével, és a „Tréfás kúdus” című mesét adják elő.

Őket követi az Union Rézfúvós Együttes koncertje, majd pedig a Királyi Napokon is fellépő török néptáncegyüttes műsorát láthatják. Szolnoki Tibor és Zsadon Andrea közkedvelt párosa népszerű operett slágerekkel lepi meg a közönséget.

Ezután sor kerül a borkirálynő-választásra és a fehérvári borrendek felvonulására. Az ünnepi hangulatot és az augusztus 20-i, Szent Istvánra és az államalapításra való emlékezést Tornyai Gábor atya teszi emlékezetessé az ünnepi kenyérszenteléssel, amit köszöntők követnek.

A Felicita KTSE táncbemutatója után Kovácsovics Fruzsina koncertjét nézheti meg a közönség, majd Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar pezsdíti fel a hangulatot, a maga retrós-rock’n’rollos stílusával. Innen pedig egyenes út vezet az elmaradhatatlan utcabálhoz, amelyet idén a Fanta Group celebrál.

Östör Annamária elmondta továbbá, hogy az utcabál után ez évben sem marad el tűzijáték, amely rendhagyó módon egy nagylelkű felajánlás révén jöhet létre: „Az önkormányzat költségvetésében tűzijátékra szánt kétszázezer forintos összeget a város az idén az áradások, esőzések során otthontalanná vált családok számára ajánlotta fel, ám egy helyi vállalkozó támogatásának köszönhetően a tűzijáték anyagi költségeit mégis sikerült előteremteni, így a Mulatságok látogatói ismét élvezhetik a fények játékát. A rendezvény megvalósulásában sokat segítettek Öreghegy lakói, a képviselők és a vállalkozók.” Azok pedig, akik további adományokkal szeretnének hozzájárulni az árvíz károsultjainak megsegítéséhez, a jövő csütörtökön megtehetik ezt az esemény helyszínén.”

19. Öreghegyi Mulatságok

2010. augusztus 19.

Székesfehérvár, Bory-tér

 

15 órakor VagaBanda Társulat vásári komédiája gólyalábasokkal

15. 45 órakor Tréfás kúdus – a Felleghajtó Társaság műsora (a Munkácsy Mihály Általános Iskola színjátszó csoportja)

16. 15 órakor Union Rézfúvós Együttes koncertje

16. 45 órakor török néptánc – a Kocaeli Metropolitan Municipality Táncegyüttes műsora

17. 15 órakor Szolnoki Tibor - Zsadon Andrea operettműsora

18 órakor Borrendek bemutatkozása, Borkirálynő választás

18. 30 órakor Kenyérszentelés, köszöntők

18. 45 órakor a Felicita KTSE táncbemutatója

19. 15 órakor Kovácsovics Fruzsina koncertje

20 órakor Marót Viki és Nova Kultúr Zenekar koncertje

21 órától Utcabál a Fanta Grouppal

24 órától Tűzijáték a Regia Service Kft. támogatásával

00.15 Il Silenzio

Az egész rendezvény ideje alatt kirakodó vásár és büfé várja az érdeklődőket!










Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0