Országjárásba kezd az agrárkutatási központ az aszálykárok enyhítésére
Szakmai országjárásba kezd a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK), hogy átadják a gazdáknak azokat az új ismereteket, amelyekkel hatékonyan lehet csökkenteni az aszálykárokat - mondta a szervezet főigazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Gyuricza Csaba elmondta, teljesen kivédeni nem, de mérsékelni lehet az aszálykárokat például helyes agrártechnikával és alkalmazkodással.
Hozzátette, az utóbbi időszakban nem volt arra példa, hogy rögtön a vegetációs időszak elején ilyen súlyos aszály legyen, mint most.
Emlékeztetett, elveszett a kalászos gabona, s azon belül a búza harmada, s a repcét is komoly károk érték. Ugyanakkor a szabadföldi zöldségeknél, mint például a borsónál is veszteség lesz.
Összességében 100-200 milliárd forintos veszteségre kell készülni, de egyelőre nem látni, hogy mi lesz a kukoricával, a napraforgóval, s más kultúráknál.
hírek innen, onnan
Másodfokú riasztás van érvényben ónos eső miatt: térképen mutatjuk az érintett területeket
Már narancs, azaz másodfokú riasztás van érvényben az ország egyes területein ónos eső miatt. Emellett számos helyen, többek közt a...
Feljelentést tett, és a közgyűlés feloszlatását kezdeményezi a győri polgármester, miután állítása szerint eltűnt 1,7 milliárd forint a lakáskasszából
A pénzt rászorulók lakásainak felújítására gyűjtötték évtizedeken át. Most a polgármester szerint a fideszes többség akadályozza a...
Újabb üzlet a médiapiacon a választások előtt – mutatjuk, mit kell tudni
Új tulajdonosa lett az Mfor, a Privátbankár és a Piac&Profit portálokat is magába foglaló Klasszis Média Kft.-nek. Mi történt? Komáromi...
Trump stratégiai tartalékkal csapna le Kína egyik legnagyobb fegyverére
A Trump-adminisztráció szerint még ezen a héten további 11 ország csatlakozhat a „Project Vault” nevet kapó kezdeményezéshez. Mi...
Isteni szerencse száll rád 2026-ban, ha ezt a szobanövényt teszed a lakásba
6 növény, ami pozitív energiákat vonz az otthonodba.
Magához tért az arany és az ezüst a történelmi zuhanás után, ismét emelkedni kezdett az árfolyam
Az arany ára kedd reggelre ismét 4940 dollár fölé került, és az ezüst is elérte a 86 dollárt.
Patakba csapódott egy iskolásokkal teli busz – elaludt a sofőr a volán mögött
Kaliforniában több tucat általános iskolás gyermeket kellett kimenteni egy patakba csúszott iskolabuszból, miután a jármű sofőrje a...
Stohl András is ledöbbent: ez Kiara Lord valódi neve
Erre senki sem számított.
Masszív légicsapás rázta meg Ukrajnát: ennyi rakétát és drónt ritkán lőnek ki egyszerre
Az elmúlt hónapok legsúlyosabb légitámadás-sorozatát indította meg Oroszország Ukrajna ellen: több, mint 400 fegyvert észleltek a...
Amikor a Bridgerton beköltözik a nappalinkba: romantikus lázban égnek a legnagyobb márkák is
Egy nagy sorozatpremier ma már nemcsak a nézőket, hanem a marketingcsapatokat is megmozgatja: a Bridgerton család új évada apropóján több...
Dokumentum bizonyítja: Palvin Barbara és Mihalik Enikő neve is feltűnt az Epstein-aktákban
Újabb magyar vonatkozások bukkantak fel a dokumentumban.
Ónos eső miatt adtak ki figyelmeztetést több déli megyére
Mutatjuk, hol, mikor és mennyire lesz kritikus a helyzet.
Sport
Szoboszlai Dominik szeretne Liverpoolban maradni, de egyelőre nem kapott hosszabbítási ajánlatot
A Liverpool alapembere a jövőjéről beszélt.
Cristiano Ronaldo beintett a korona-hercegnek, hatalmas botrány készül Szaúd-Arábiában
A portugál klasszis nem hajlandó pályára lépni a „politikai okokból” hátráltatott klubjában.
Undorítónak nevezték az izlandiak az Eb-bronzérmes horvát kézilabda-válogatottat
A negyedik helyen végzett skandináv csapat nem tudta elviselni az újabb vereséget.
Szoboszlai Dominik drMáriás rajongója, vasárnap hazaugrott Liverpoolból megnézni a mester kiállítását.
Az semmi, de még dalt is komponáltak a Liverpool-szurkolók a magyar sztár tiszteletére.
Úgy igazol 70 millióért a Liverpool, hogy egyelőre nem kapja meg az új játékosát
Az egyik legnagyobb tehetség a Liverpoolban folytatja a karrierjét.
Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence
Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.
Ez hihetetlen: a kézilabda Eb-ről kitiltott csaló bírók dobogósok lettek az év játékvezetői versenyében
A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.
Balhé a Real Madrid meccsén: a sportigazgató a bírókkal, Vinícius a szurkolókkal pörölt
Sérülés és füttykoncert árnyékolta be a vasárnapi mérkőzést.
Németországból érkezhet a magyar válogatott labdarúgó új edzője
Korábban bravúros feljutásban volt része, most a kieséstől kellene megmentenie a háromszoros angol bajnokot.
Rettenetes helyzetben a Videoton, már az NB III fenyeget Fehérváron
Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.
Botrány lett a barcelonai igazolás tetoválásából, az AI is Hitlernek nézte a mikrofonos alakot
Pedig a „rejtély” megoldás ott volt az orruk előtt.
Pető: "Az a játékos lőtte a győztes gólt, akit ki kellett volna állítani"; Feczkó a kispesti kapufát dicsérte - NB II-es értékelések
Edzői értékelések a Budapest Honvéd-Videoton FC Fehérvár NB II-es mérkőzést követően.
Bulvár
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Pistorius szerint életbevágó a támogatásokra Ukrajnának.
Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”
A Tisza Párt elnöke kijelentette, nem bíztak meg senkit azzal, hogy menjenek Gyöngyösre, és nem is fizettek senkinek semmit.
Eddig a határidőig mindenkinek le kell cserélnie a jogosítványát: így intézhető
Hamarosan mindenki búcsút inthet a régi formátumú jogosítványának.
Téged is hívnak most erről a gyanús telefonszámról? Fel ne vedd, másodpercek alatt lehúzzák a pénzed!
A telefonos átverések mellett egyébként drámaian megszaporodtak az SMS-ben érkező csalási kísérletek is.
Soha ne vedd be reggel együtt ezt a két vitamint: súlyos következménye is lehet
Van két olyan étrend-kiegészítő, amit reggelente sokan együtt vesznek be, ám a szakértők szerint ez egyáltalán nem jó ötlet, most azt is eláruljuk, miért.
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás.
Úgy néz ki, teljesen felesleges a magyarokat kérdezni az ügyes-bajos kérdésekről. Legalábbis az elmúlt 10 év alapján.
Laár András semmiből jött vallomása Fenyő Miklósról: "Így halt meg, nem volt igazán boldog"
Megtörte a csendet.
Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban
Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.
Lebontották Matolcsy Ádám engedély nélkül épített rönkházát
Miután bukott a Matolcsy-klán, a hatóságok is észlelték a problémát.
Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez
Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.
Budapesti ingatlan és az EU-s kripto-valuta-szabályozások kapcsán Orbán Viktor neve is előkerült az Epstein-aktákban
Az Epstein-akták hárommillió oldalát hozták nyilvánosságra pénteken, azóta sorra potyognak ki a csontvázak a szekrényből.
Ezt érezzük a halálunk előtt a tapasztalt orvosok szerint
Tényleg lehet érezni, hogy ha közeleg a vég, és jelzéseket ad erről a testünk?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


