Öt hangversenyt kínál az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Farkas Ferenc-bérlete
Öt hangversenyt kínál a székeshehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar Farkas Ferenc-bérlete a Vörösmarty Színházban - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői adásában,.
A bérlet utolsó hangversenyén Donato Renzetti, áprilisban Leonard Sini, az első három alkalommal Dubóczky Gergely vezényli a zenekart - mondta el Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója a műsorban.
Emlékeztetett, hogy a koncertsorozat névadójának, Farkas Ferencnek köszönhető, hogy a 2. világháború után Székesfehérváron újraindult a zenei élet az oktatás területén és a zenekarnál.
Dubóczky Gergely, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vezető karmester kiemelte: októberben többek között Mahler IV. szimfóniája hangzik el, az esten közreműködik Pasztircsák Polina szoprán, a második koncerten az idén 75 éves Eötvös Péter előtt tisztelegnek The Gliding of the Eagle in the Skies című művével, s fellép Ránki Dezső zongoraművész.
Az újévi koncerten Bernstein és Gershwin művei is megszólalnak mások mellett Tompos Kátya közreműködésével, a negyedik koncerten Weber és Brahms, az utolsón Csajkovszkij művét is hallhatja a közönség.
hírek innen, onnan
Otthon Start Program: mutatjuk a legújabb részleteket.
Panyi Miklós tett bejelentést.
Dráma a Balatonon, több vendéglátóhelynek az egész szezonra be kell zárnia
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
5 csodás középkori magyar vár, ami visszarepít az időben: ilyen káprázatos panorámát még nem láttál
A középkori hazai várak nyáron tele vannak élettel. A programokat is imádni fogjátok.
Többet alszol tőle vagy csak pénzkidobás? Így hat a melatonin és a magnézium az alvásodra
Az alvás a test és lélek töltőállomása – nélküle nemcsak fáradtak, de ingerlékenyek és kimerültek is lehetünk. Ha neked sem megy...
Döntöttek Sallaiéknál: kell nekik a 75 millió eurós csatár
Victor Osimhen tájékoztatta az olasz bajnok Napoli vezetőségét, hogy mindenképpen a Galatasarayhoz szeretne szerződni.
Szűrt napfény a lombokon keresztül – Salma Hayek hálószobáját úgy dekorálta, hogy ez egész évben megvalósuljon
Salma Hayek hálószobája új mércét állít a természetes eleganciának, hogy mindig pihentető nyugalom legyen a szobában.
„A közönynél nagyobb büntetés nincs” – Lukács Miklós az Aranyosi-ügyről és a cimbalom jövőjéről
Lukács Miklós kitért az Aranyosi-ügyre is. Úgy látja, felelős műsorvezetőként Gulyás Mártonnak azonnal közbe kellett volna lépnie.
AI, AI, mondd meg nékem, kit rúgjak ki jövő héten – és ez nem mese.
A vezetők egyre gyakrabban bízzák rá az AI-ra a kritikus HR-döntéseket: előléptetést, fizetésemelést, sőt elbocsátásokat is. Egyre...
Kellenek a kérdések egy gondolkodó, kíváncsi szervezetben - Somogyi Klára, az Ayvens Magyarország HR igazgatója
„Egy gondolkodó, befogadó, kíváncsi szervezetet hozunk létre, olyan közeget, ahol nem csak lehet, hanem szükséges kérdéseket...
Most jött: Életveszélyesen megsérült egy fiatal Szentesnél
Tragikus ütközés történt Szentesnél.
Manipulálják az időjárást, hogy katasztrófákat okozzanak? – Meghalt 90 ember Texasban, elszabadultak az őrült konteók.
Villámárvíz pusztított Texasban, 90 ember meghalt – és miközben a hatóságok még mindig eltűntek után kutatnak, az interneten...
Hangosan telefonált egy ház előtt – mellkason szúrták a férfit
Zavarta a ház tulajdonosát a hangzavar.
Sport
Fájdalmas bejelentés – nem indulnak a paksiak Európában
A klub kedden csarnokának alkalmatlanságával indokolta a visszalépést. „Hosszú idő után először végeztünk olyan helyen a bajnokságban, amely nemzetközi kupaszereplésre jogosított minket.... Read More... A Fájdal
Megrázó részletek – ez okozhatta Jota és öccse halálos balesetét
Újabb részleteket hoztak nyilvánosságra a spanyol hatóságok a Diogo Jota és testvére, André Silva halálával végződő autóbaleset kapcsán. A szerencsétlenség a csütörtök... Read More... A Megrázó részletek
Így érkeztek meg ma a Liverpool játékosai az első edzésükre Diogo Jota halála után + videó
Az még nem dőlt el, hogy a Liverpool vasárnap lejátssza-e a tervezett felkészülési mérkőzését.
Európa rettegett, de Pécset nem tarolta le az angol horda
Harmincöt éve térhettek vissza Európába az angol focicsapatok, s az első meccsüknek rögtön magyar főszereplője volt.
Az új 63 milliós igazolás két óriási góllal lőtte a klub-vb-döntőbe a Chelsea-t
Korábbi csapata ellen szerzett két fantasztikus gólt a brazil támadó.
Álomgólok vetettek véget a brazil tündérmesének, vb-döntős a Chelsea
A Fluminense korábbi támadója nem győzött bocsánatot kérni a találatok után.
Gazdag örökséget hagyott családjára a tragikus balesetben meghalt Diogo Jota
A fiatalon elhunyt labdarúgó a pályán kívül is nagy jövedelemre tett szert.
Eldőlt a válogatottsági rekorder Dzsudzsák Balázs jövője – hivatalos
Debrecenben „az előző szezonnal ellentétben a következő csodálatos lesz”.
Carlos Alcaraz összecsapott a rémálmával Wimbledonban, meglepő vége lett
Carlos Alcaraz a hazaiak kedvence, Cameron Norrie ellen játszott a wimbledoni negyeddöntőben.
Paks: Bognár György keretet hirdetett, újabb gólvágó érkezett
A Paksra csütörtökön 19 órától már tétmeccs vár: a magyar kupagyőztes a CFR gárdáját fogadja az Európa-liga selejtezőjének első körében. […] A Paks: Bognár György keretet hirdetett, újabb gólvágó érkez
Sallai csapata brutális pénzért igazolja le a világ egyik legjobb csatárát
Végleg megszerzi a nigériai támadót Sallai Roland csapata.
A Fifty-Fifty nemcsak a mentőmellény hiányával adott támadási felületet a Fehérszalagon
A kizárás után a második óvásig viszont már el sem jutottak a versenyirodában.
Bulvár
Orbán Viktornak elege lett, jogszabályban tiltja meg a tüntetést a magyaroknak
A rendőrség ezentúl megtilthatja, hogy a tüntetők megközelítsék a nemzetközileg védett személy magyarországi programját. Sőt, Orbán Viktor még arról is rendelkezett, hogy az érintetteket a rendőrség elektroniku
A Mi kis falunk sztárja sarokba állította Varga Juditot, pusztító videó terjed
Ilyen keményen még nem kérdezték a volt igazságügyi minisztert.
Akár a piros vészjelzést is kiadhatják: hatalmas szélviharra és 2-3 centis jégre van kilátás Magyarországon
A légkör csak átmenetileg nyugodott meg a hétfő délutáni, a piros riasztás kritériumait elérő intenzív zivatarok után. A friss előrejelzések szerint kedden újult erővel támad az ítéletidő.
Olyan pusztító jégeső csapott le egy magyar városra, hogy kifehéredett a táj
A tegnapi vihar percek alatt hatalmas pusztítást hagyott maga után.
Károly király zokogott, amikor megtudta, mit titkol előle Harry: ez volt számára az utolsó csepp a pohárban
Károly állítólag soha nem érzett még akkora fájdalmat, mint amikor megtudta, mit szervezett a háta mögött kisebbik fia, Harry.
Óriási vihar közeledik az ország egyik felébe – piros riasztást adtak ki
Debrecent és Nyíregyházát már elérte az orkán erejű szél: ott 130 km/h-s széllökést mértek.
Rendőri intézkedés miatt állt le az aratás – nyílt levélben tiltakozott a 75 éves lengyeltóti gazda
Egy tapasztalt somogyi mezőgazdász nyílt levélben panaszolta el, hogyan okozott súlyos károkat gazdaságának egy rendőrségi intézkedés.
Kert fű nélkül? Igen. Mutatjuk a 10 legszebb alternatívát
Ha próbáltál már fenntartani igazán szép, ragyogóan zöld gyepet, akkor jól tudod, hogy rengeteg időt és erőforrást igényelhet. Az itthon is egyre gyakrabban jellemző szárazság és az öntözési nehézségek miatt
Itt zúdul a nyakunkba a legtöbb csapadék szerdán, ez az országrész kapja a legtöbbet a zivatarokból? Részletes időjárás-előrejelzés
Szerdán is folytatódik a csapadékos időjárás, így alakul a nap.
„A ripacs repülhet a brüsszeli csicskáztatásra” – alaposan beleszállt Magyar Péterbe a reptéri poszt miatt Hidvéghi Balázs
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára nem kímélte a Tisza elnökét. A politikus Magyar Péter reptérlezárásra vonatkozó bejegyzésére reagált.
Sokkal nagyobb eséllyel alakulhat ki rák, ha gyakran eszel ebből a mindennapi ételből
Bár a húsfélék bőven tartalmaznak a szervezetünk tökéletes működéséhez elengedhetetlen fehérjét, bizonyos fajtáinak túlzásba vitt fogyasztása akár olyan komoly betegségeket is okozhat, mint például a szívbet
Fenyő Miklós 8 perc után otthagyta a koncertet
Két szám után lelépett az énekes.
blogmorzsák
Hogy kerüljük el a tipikus nyári betegségeket?
A nyaralás napjait beárnyékolhatják azok a bizonyos nyári betegségek, amik egy szempillantás alatt felülírják a programot.
Interneten találtak rá a lelkész naplójára! – videó
Hétszáz ember és egy napló tanulságos története.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat