Ezt olvasta már?

0

Öttusa - Felnőtt világkupaversenyt rendez jövőre Székesfehérvár

Felnőtt női és férfi öttusa világkupaversenyt rendez jövőre Székesfehérvár - jelentették be az Alba Volán SC öttusa szakosztályának keddi sajtótájékoztatóján.


hirdetés

Tóth István, a sportklub elnöke emlékeztetett arra, hogy 1992 és 2009 között kilenc női vk-viadalnak adott otthont Fehérvár, így jövő május 2. és 6. között, hosszú szünet után versengenek ismét a városban a sportág legjobbjai a vk-sorozatban, ráadásul a női mellett a férfi mezőny tagjai is megküzdenek majd.

Mészáros Attila alpolgármester, a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) elnökségi tagja közölte, hogy a város biztosítja az anyagi hátteret a remélhetően sikeres versenyhez.

Gallai István, a szövetség főtitkára úgy vélte, világbajnoki mezőny fog összegyűlni Székesfehérváron, hiszen a világkupa-sorozat végén, a világkupadöntő győztese tokiói olimpiai kvótát szerezhet.

Kármán Sándor versenyigazgató jelezte, hogy a Bregyó Sportcentrumban lesz a lovaglás, a bónuszvívás és a kombinált szám (futás-lövészet), az úszást a városi uszodában, míg a vívást a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége sportcsarnokában rendezik meg.

Vörös Zsuzsanna, a Volán Fehérvár szakosztály-igazgatója örömének adott hangot amiatt, hogy a világkupákon megszokott 4-4 magyar versenyző helyett 12-12 hazai öttusázó indulhat, vagyis sok fiatal lehetőséget kap majd a rutinos versenyzők mellett.







0
0

hírek innen, onnan

Az ősrobbanásban kialakult gázfelhőt azonosítottak

Az ősrobbanásból visszamaradt emléket fedeztek fel a csillagászok.

A nap képe: szokatlan társaságban mutatkozott Orbán Viktor

A magyar kormányfő az EU-Afrika csúcstalálkozóra ment Bécsbe.

Újabb magyar autópálya-szakaszok lesznek fizetősek

Napokon belül átadják, így már autózhatunk az M35-ös autópálya Debrecen és Berettyóújfalu közötti, illetve az M4-es sztráda első...

Suttyó állat: leöntötték a Parlamentnél a Kossuth-szobrot

Wachsler Tamás a Facebookon fakadt ki a történtek miatt.

Ismét a tűzzel játszik: Meghan Markle meglépte, amit eddig kevesen mertek

A hírek szerint több hónap után visszaállította Instagram-oldalát Meghan Markle.

Gyilkosság áldozata lett két skandináv turista Marokkóban

Két skandináv nőt találtak holtan a marokkói Magas-Atlasz hegységben, akiknek elvágták a torkukat.

Emberséges lakhatást követeltek az ötödik kolozsvári lakásmeneten

Ötödik alkalommal tartottak lakásmenetet Kolozsváron, ahol igazságosabb lakáspolitikát követeltek.

Tényi elintézte, Gruevszki ügyében nyomozás indult

Tényi István bejelentése alapján nyomozást rendelt el a Gruevszki-ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi...

Vizsgálhatja a kormány a kenyér és a liszt áfájának csökkentését

A feketegazdaság visszaszorításának egyik eszköze az áfa csökkentése. A kormány nem zárja ki ennek a lehetőségét a liszt és a kenyér...

Mabisz: negyedével nőtt az utasbiztosításokból származó díjbevétel szeptemberig

Meghaladta a 11,3 milliárd forintot az idei év első 9 hónapjában a biztosítási szektor utasbiztosításokból származó díjbevétele, ami...

Máris új munkára jelentkezett José Mourinho

Az egyik étteremlánc referenciát kér a Manchester Unitedtől.

Ed Sheeran hülyére kereste magát 2018-ban is

A Sziget főfellépője a Divide turnéjával lekörözte Taylor Swiftet, valamint Jay-Z-t és Beyoncét is.

0

Sport

Súlyos büntetést kapott Dárdai Pál csapata

A Hertha drukkerei a Dortmund elleni bajnokin randalíroztak, a Német Labdarúgó Szövetség keményen odacsapott.

A Manchester United kirúgta José Mourinhót

A Liverpool elleni vereség és a kilátástalan játék már sok volt a vezetőknek.

Nem csitulnak a kedélyek a magyar csúcsrangadó után: három piros lapot kér számon a bírón, az MLSZ-hez fordulh...

Székesfehérvár Nem kímélték egymást a csapatok a labdarúgó-NB I csúcsrangadóján.

Újragondolták az F1-es rádióbeszélgetéseket, az eredmény zseniális

Ha a futamok csak feleennyire lesznek szórakoztatóak, már érdemes lesz 2019-ben Forma-1-et nézni!

Hibázott a játékvezető? Így látta Bede Ferenc a Vidi - Fradi magyar csúcsrangadón történteket.

A Mol VidiFTC NB I-es rangadó után a zöld-fehérek szerint több székesfehérvári focistát is ki kellett volna állítani a találkozón, Erdős József (41) játékvezető viszont egyszer sem mutatta fel a piros lapot.

Eldőlt, hogy Ibrahimovic visszatér-e Európába

A 37 éves csatár márciusban érkezett a Los Angeles-i csapatához.

A bosszúhadjárat közben Mourinho elpusztította önmagát

A portugál menedzser az akar lenni, ami a Barcelona nem. Ebbe bukik bele most már nyolc éve folyamatosan.

Képernyőn a Manchester City és a Milan is - Sportmenü

Darts vébé, alpesi sí világkupa, kézi Német Kupa és kosár Euroliga is lesz ma a tévében.

Ibrahimovic eldöntötte, hol folytatja a pályafutását

A svéd klasszis a közösségi oldalán ismertette elhatározását.

Hatalmas ajánlat érkezett Kinából a Barcelona támadójáért

Szép profitra tehetne szert a katalán klub.

0

Bulvár

Hadházy felesége üzent Szél Bernadettnek

Hadházy Ákos a nyilvánosság előtt adta át felesége köszönetét Szél Bernadettnek az esti tüntetésen.

Liptait fél évre eltiltották a tévézéstől

Őszintén vallott a TV2 utáni terveiről illetve azok hiányáról Liptai Claudia.

Ennyi az átlagos nyugdíj Magyarországon

Az átlagos havi nyugdíj összege Magyarországon, 2000-2017 egy ellátottra jutó nominál összeg, nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők átlagos létszáma

Le sem szedik a narancsot

Katasztrofálisan rossznak titulálta az idei narancs- és mandarinidény első felét a spanyolországi Murcia tartomány gazdaszervezetének vezetősége, és elsősorban a déli féltekéről, főleg Dél-Afrikából érkező árut tették felelőssé a spanyol citruságazat vergődéséért.

Hátborzongató dolgot rögzített éjszaka egy vadfigyelő kamera

Állatbarátok, állatvédők, erdészek az utóbbi években több ezer mozgásérzékelős, éjjellátó üzemmódban is rögzítő kamerát helyeztek ki világszerte az olyan helyszínekre, ahol még vadon élő állatokkal lehet találkozni. Néha azonban nem csak az állatokatat veszik fel a kamerák...

Sebestyén Balázs: Ebből látszik, hogy mennyire be vannak szarva

A Rádió1 reggeli műsorában is téma volt a vasárnapi tüntetés.

Meghan hercegné anyukája elutasította II. Erzsébet királynő különleges felajánlását

Meghan hercegné anyukája ritka lehetőséget kapott II. Erzsébet királynőtől, ám ő végül mégis nemet mondott rá.

Bunkón parkolt az autós, a hókotrós zseniális bosszúja megunhatatlan

Így jár, aki rossz helyre teszi le a kocsiját, igazán megérdemelte.

blogmorzsák

Az aranykorban ükanyáink is imádták a sportot

Az aranykor lányai és asszonyai társadalmi státuszuk alapján választottak sportágat: a tehetősebbek lovagoltak, vívtak és vadásztak, míg a polgárság tagjai tornáztak és korcsolyáztak, úsztak.

A legjobb helyek szilveszterezésre

Aki még nem tudja, hol köszöntse az újévet, annak ajánlunk néhány különleges külföldi lehetőséget Bécstől Dubrovnikon át Londonig.

Magyarország lassan ráébred, hogy a populizmus minimum zsákutca

Orbán törheti a fejét, miként mászik ki a saját maga által előidézett slamasztikából.

12 pont, avagy mit kíván a magyar nemzet

Bő másfél évszázad után még mindig szájba kell rágni, hogy felelős minisztérium, sajtószabadság meg Unio?

7 musthave rúzs, amit a forralt bor ihletett

A kedvenc téli italunk idén is betört a divatiparba.

Ezeket használja egy igényes férfi

Vannak, akik semmit sem, vagy nagyon keveset hajlandóak tenni, a test-, és arcápolásért.

Fura szőrök és sikolyok

Meglepetésekkel teli, extra han­gos este kerekedett a villában, de előtte még tartottak egy nem kevésbé sokkoló téli olimpiát is.

Na most akkor nagyokosok, mondjátok meg, mi legyen

Az antiorbánizmus egyelőre inkább előre viszi a dolgokat, mint hátra.

Kidobható-e egy parla­men­ti képviselő a köztévéből?

A vezetők elzárkóztak minden pár­beszéd elől, és inkább egyen­ru­hás embereiket küldték a belépőkre.

Itt a forgatókönyv: nyomás alatt azonnal hibázik a rezsim

Mivel a rendszer képtelen a hi­bák javítására, a legkisebb nyo­más alatt is összeomlik a felépítmény.

Birkák vagyunk? Ál­do­zati bárányok? Talán egyik sem!

A hatalom mereven tartja hadál­lá­sa­it, és nem hajlandó még egy tapod­tat sem átengedni saját területéből.

0