Öttusa Eb - Hazai éremesély több számban
A hagyományok és az idei eredmények alapján is több számban lesz magyar éremesély a kedden kezdődő székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.
A férfiaknál Demeter Bence, Marosi Ádám, Regős Gergely, Bereczki Richárd, Szép Balázs és Fröhlich Tamás Bence, a nőknél Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Alekszejev Tamara, Réti Kamilla, Gulyás Michelle és Kalincsák Eszter jut szerephez az Eb-n. Az előzetesen biztos indulnak számító Kasza Róbert, aki tavaly egyéniben ezüst-, csapatban Demeterrel és Marosival aranyérmet nyert, combhajlítóizom-húzódása miatt elővigyázatosságból kihagyja a kontinensbajnokságot, és a szeptemberi, mexikói világbajnokságra készül.
A világkupaidény során több jó magyar eredmény is született. A férfiaknál Demeter Bence Los Angelesben második, Kecskeméten harmadik volt, s utóbbi helyszínen megnyerte a vegyes váltót Kovács Saroltával. Az amerikai vk-fordulón meglepetésre harmadikként végzett az első éves junior Szép Balázs. A nőknél Alekszejev Tamara Kairóban második, Los Angelesben harmadik lett. A 2016-ban egyéni világbajnok Kovács a világkupa-döntőben nyert ezüstérmet.
"Feldob a hazai környezet, a család és a barátok jelenléte. Készen állok a versenyre, dobogóra kerülésre is képesnek tartom magam" - mondta az MTI-nek a székesfehérvári Demeter, hozzátéve, hogy az eredmények azt mutatják, az elmúlt években érettebbé vált.
"Szeretek hazai közönség előtt versenyezni, junior vb-t és Eb-t is nyertem Fehérváron. Mentálisan és fizikálisan is jó formában érzem magam, nagyon várom a versenyt" - nyilatkozott Kovács. Az ugyancsak székesfehérvári öttusázó emlékeztetett rá, hogy négy éve úgy lett hatodik az Eb-n hazai közönség előtt, hogy reális esélye volt az éremre, de a lovaglás során történt malőr miatt lecsúszott a dobogóról. - "A lovamat megzavarta egy kutya ugatása, ám ez az incidens nem hagyott nyomot bennem, nem gondolok rossz szájízzel arra a versenyre."
Székesfehérváron ezt megelőzően 2014-ben rendeztek felnőtt Európa-bajnokságot. Azon egy érem, egy arany jött össze a magyar válogatottnak: a Kasza, Demeter, Tibolya Péter trió a hagyományos versenyben bizonyult a legjobbnak.
Az előtt két Eb-nek volt házigazdája Székesfehérvár, 1997-ben csak férfiversenyeket rendeztek, 2000-ben viszont már vegyes program volt, és ezeken is avattak magyar győztest. Előbbin első lett a Balogh Gábor, Kállai Ákos, Madaras Ádám váltótrió, míg másodikként végzett a Sárfalvi Péter, Kállai, Martinek János összeállítású csapat a hagyományos versenyben. Utóbbin győzött Vörös Zsuzsanna egyéniben, valamint Simóka Beával és Füri Csillával csapatban, továbbá a Balogh, Hanzély Ákos, Sárfalvi hármas váltóban.
A mostani, Nu Skin Eb-re húsz ország több mint száz versenyzője nevezett. Az első két napon, kedden és szerdán a női és a férfi váltót rendezik, csütörtökön és pénteken a női és férfi hagyományos verseny selejtezőjére, szombaton és vasárnap pedig a döntőkre kerül sor. A program 23-án a vegyesváltóval ér véget. Új helyszínen, a Széna téri csarnokban lesz a vívás. Az úszást a Csitáry G. Emil Uszodában, a lovaglást és a kombinált számot pedig a Bregyó Szabadidő Központban bonyolítják le. A jövő évi budapesti világbajnokságra készülve lövészetből és futásból álló laser-run-futamokat is rendeznek, melyek válogatónak számítanak az idei laser-run vb-re.
A magyar csapat:
férfiak:
--------
hagyományos verseny: Demeter Bence, Marosi Ádám, Regős Gergely, Bereczki Richárd
váltó: Szép Balázs, Fröhlich Tamás Bence
nők:
----
hagyományos verseny: Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Alekszejev Tamara, Réti Kamilla
váltó: Gulyás Michelle, Kalincsák Eszter
x x x:
vegyes váltó: Kovács Sarolta, Demeter Bence
A program:
július 17., kedd - női váltó
július 18., szerda - férfi váltó
július 19., csütörtök - női selejtező
július 20., péntek - férfi selejtező
július 21., szombat - női döntő
július 22., vasárnap - férfi döntő
július 23., hétfő - vegyes váltó
hírek innen, onnan
Megszólalt a válogatott játékosa, aki az ukránok ellen kihagyta a legnagyobb ziccert
Bolla Bendegúz a kihagyott helyzetéről beszélt.
Kikapott a Nemzetek Ligájában a magyar válogatott, de van olyan statisztika, amelyben az összes topcsapatot megelőzi
A szurkolókat ezúttal sem lehet elővenni.
Rendőrségi motorokat loptak el a világhírű színészek New Yorkban
Dan Aykroyd elárulta, hogy Bill Murray-vel elcsaptak két rendőrmotort a Szellemirtók forgatásán.
Felrobbant egy ház Athén turistanegyedében, többen meghaltak
A kétszintes lakóépület szinte teljesen összeomlott.
Több mint 400 jelölt közül választják ki az új tankerületi igazgatókat
A pályázatokat véleményezhetik az adott tankerületi központ területén lévő települések polgármesterei, valamint a tankerületi...
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.
Mielőtt eltennéd a leandert télire, ezt feltétlenül tedd meg – Így metszd és ápold, hogy túlelje a fagyokat!
A leanderek őszi felkészítése a teleltetésre mindig kritikus pont a kertészkedők életében, hiszen egyetlen rossz vágással akár a teljes...
München 64 évvel a tragikus túszdráma után újra olimpiát rendezne
A bajor nagyváros lesz Németország jelöltje a 2036-os, 2040-es vagy 2044-es nyári olimpia megrendezésére.
Folytatódik Magyar Péter országjárása, ezúttal Szolnokról jelentkezik – nézze itt élőben
Magyar Péter szolnoki rendezvénye 16 órakor veszi kezdetét, amelyet élőben közvetítünk.
Berobban a vénasszonyok nyara: ilyen melegre kevesen számítanak a fagyos reggelek után
Fagyos reggelekkel indul a vasárnap és a hétfő, de napközben akár 26 fokot is mérhetünk. Mutatjuk a vénasszonyok nyara meglepő alakulását.
Takarónövény vetése szeptemberben: mely fajok kelnek még biztonsággal?
Szeptemberi vetéssel is lehet sikeres a takarónövényes termesztés, ha a gyors kezdeti fejlődésű fajokat és keverékeket választod....
Hatalmas robbanás rázta meg Athén belvárosát – hatan meghaltak
Hat ember meghalt az athéni Plaka negyedben történt robbanás és épületomlás után. A hatóságok gázszivárgás lehetőségét...
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását
Minden adminisztratív lépés lezárult.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
Bulvár
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
Így szexeltek a honfoglaló magyarok
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.
„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent
Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről
A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.
Mészáros Lőrinc Svájcban már lépett: a vagyonhivatal miatt tűnhettek el rokonai a cégéből
Kivonta közvetlen családtagjait az igazgatóságból a svájci Zug városában bejegyzett MS Energy Holding AG cégénél Mészáros Lőrinc, az ottani sajtó szerint a kormányváltás és a vagyonvisszaszerzési hiva ...
blogmorzsák
Kádár beszélt, a delegációk kimentek
A dokkmunkások nem pakolták ki a csomagokat: így fogadta New York Kádárt.
Las Vegas
A kaszinókról híres városban és környékén más látnivalók is vannak, így mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


