Ötven éve jutott fel a Videoton a labdarúgó NB I-be
Ötven éve, 1967-ben jutott fel a Videoton csapata a labdarúgó NB I-be, ebből az alkalomból köszöntötték az akkori együttes tagjait kedden, Székesfehérváron.
Vargha Tamás országgyűlési képviselő hangsúlyozta, ha akkor nincsenek a "fehérvári hősök" és nem jutnak fel az élvonalba, talán még ma sem lehetne székesfehérvári sikerekről beszélni a magyar labdarúgásban.
Kű Lajos, az akkori csapat középpályása történelmi pillanatnak nevezte feljutásukat. Felidézte, hogy olyan frenetikus hangulat és öröm uralkodott a városban, mint amilyen tavaly a labdarúgó Európa-bajnokság idején volt tapasztalható az egész országban.
Kiemelte, hogy az együttesnek kiváló kapusai voltak, Bognár Ferenc zseniális hátvéd volt, Karsai László volt a vezér a középpályán, elöl pedig Balogh Károly "megszakadt a góllövésben". Úgy vélte, tettükkel megalapozták a klub további sikereit.
Tímár Mihály kapus hangsúlyozta: tősgyökeres fehérváriként nagy büszkeség volt számára, hogy részese lehetett a sikernek. A feljutás záloga az összetartó közösség volt, továbbá, hogy minden pillanatban küzdöttek egymásért és a győzelemért - tette hozzá.
Kárpáti Béla vezetőedző irányítása mellett a következő játékosokkal jutott fel a VT Vasas az NB I-be: Tímár Mihály, Varga József, Kerecsényi Lajos, Bognár Ferenc, Posch Ferenc, Horváth II. Lajos, Burka Imre, Bekő Sándor, Bobory Béla, Balogh Károly, Karsai László, Ispaics Tibor, Monoki Béla, Szabó László, Kékesi Csaba, Nehéz Mihály, Temesvári Tibor, Sárközi László, Bodnár László, Csukovics László, Kerék József, Kű Lajos.
A székesfehérvári klubot 1941-ben alapították Székesfehérvári Vadásztölténygyár SK néven. Az egyesület a város színeit, a piros-kéket választotta.
A klub az 1942-43-as megyei bajnokságra nevezett be először. 1957-ben már az NB II-ben szerepeltek, majd az 1962-63-as szezontól az NB I/B-ben játszottak, immár VT Vasas néven.
1967 vége nagy sikert hozott az egyesületnek: az NB I/B második helyezettjeként feljutott az NB I-be.
Az újabb névváltozást követően, már Videoton SC-ként, 1968 elején játszotta első NB I-es találkozóját, amelyen a Bp. Vasastól 6-1 arányú vereséget szenvedett. A csapat a szezon végén kiesett, de a következő esztendőben sikerült visszajutnia az első osztályba. Azóta a Videoton folyamatosan résztvevője az NB I-nek, mindössze a 1999-2000-es idényt töltötte a másodosztályban.
A székesfehérvári gárda kétszer nyert élvonalbeli bajnokságot (2010/11, 2014/15), 2006-ban elhódította a Magyar Kupát, valamint háromszoros Ligakupa- és kétszeres Szuperkupa-győztes. Emellett az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb magyar klubcsapata a nemzetközi porondon, hiszen az 1984/85-ös szezonban UEFA Kupa-döntőt játszott a Real Madriddal, a 2012/13-as idényben pedig bejutott az Európa Liga csoportkörébe.
hírek innen, onnan
Takács Péter stroke-kal poénkodva kritizálja a Tisza képviselőit
Érdekes párhuzam a volt egészségügyi államtitkártól.
Csípős fordulat jön az időjárásban: ez vár Magyarországra az előttünk álló héten
A következő bő egy hétben egy anticiklon határozza meg Magyarország és Európa nagy részének időjárását, ami száraz, nyugodt, napos...
A burkolót azzal vádolják, hogy több mint 30 ezer eurót lopott a széfből abban a házban, ahol a fürdőszobát felújította
Súlyos lopási ügyben emeltek vádat egy 39 éves burkoló ellen Horvátországban. A férfi korábban egy Veprinacban található ház...
A pszichológia szerint ezt jelenti, ha mindig visszatolod a széket az asztalhoz – nem pusztán udvariasságról vagy rendszeretetről van szó
Mindig visszatolod a széket magad után? A pszichológia szerint ez az apró szokás a figyelmességgel és a lelkiismeretességgel is...
7 készség, ami pótolhatatlanná tesz a munkahelyen
Sinead Bovell jövőkutató 7 elengedhetetlen készséget sorol fel, amellyel a gép - és a mesterséges intelligencia - által végzett munkán...
Fotógaléria: Így gyülekeztek az emberek Magyar Péter országjárására Szolnokon
A kormányfő először részt vett a hagyományos tiszai kecsege telepítésben és a Sparhelt Fesztiválon. Szolnokon is sokan várták Magyart.
Heti abszurd: Áradj, John!
Patrióta és kereszténydemokrata testvéreink továbbra is tátott szájjal szaladgálnak a Pannon péniszrengetegben, aminél ugyan...
Párttársa helyett nyomta meg a szavazógombot a tiszás Schummer Orsolya, a Fidesz és a Mi Hazánk lemondatná
Csézy Erzsébet szerint a gombnyomás az akaratával megegyezően történt.
Elképesztő gyógyulás: egy évet jósoltak neki, most 123-at céloz
Huszonegy évesen azt mondták, nem éri meg a diplomaosztóját.
„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot
A család az a közeg, amelyről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy bármi történjen, összetart minket. A valóságban azonban vannak olyan...
Szülinapozik a Gyermelyi, állatvédők pedig a tyúkok ketreces tartása miatt tüntettek
A demonstráció sztárja Csipi, a tyúk volt, aki egy éves koráig bent élt, utána „leselejtezték”, majd gazdái megmentették a...
Magyar Péter Szolnokon folytatja az országjárást – ismét italt dobtak felé
„Egy kis víztől vagy fröccstől még nem lett még senkinek baja” – reagált a minszterelnök.
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását
Minden adminisztratív lépés lezárult.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Így szexeltek a honfoglaló magyarok
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent
Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről
A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.
Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját
„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600
blogmorzsák
Kádár beszélt, a delegációk kimentek
A dokkmunkások nem pakolták ki a csomagokat: így fogadta New York Kádárt.
Las Vegas
A kaszinókról híres városban és környékén más látnivalók is vannak, így mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


