Ezt olvasta már?


Ötvenmilliós kokainfogás Budapesten

Jelentős - több mint ötvenmillió forintot érő - mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak egy bolgár, egy szerb és egy magyar férfi ellen - közölte honlapján a rendőrség szerda reggel.

A 63 éves bolgár Sz. I. Ivanov hétfő délben egy budapesti kávézóban találkozott az 53 éves szerb H. Ahmettel és a 63 éves Cs. Lászlóval. Rövid megbeszélés után távoztak, majd négy óra múlva visszatértek a kávézóba. Cs. László egy pénzzel teli papírtasakkal érkezett, amelyet H. Ahmet a parkolóban lévő autójában elrejtett. A kocsiból pedig elővett egy szatyrot, amelyben 1054 gramm kokain volt, és átadta két társának.

A közbelépő rendőrök a bolgár férfi kabátja alatt még 232 gramm kokaint találtak. A szerb férfi pedig a nyomozóknak megmutatta a gépkocsijában lévő rejtekhelyet, amelyből további 1054 gramm kokain, valamint a korábban átvett 39 600 euró került elő.

A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke körülbelül 51,5 millió forint.

A Nemzeti Nyomozó Iroda az elfogott férfiakat gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vette őket és kezdeményezte letartóztatásukat - olvasható a police.hu oldalon.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Győrben ezzel szintet léptek – Audi Q3 e-hybrid-teszt

Duplájára növelt elektromos hatótáv, 272 lóerős teljesítmény és teljesen újragondolt, valóban prémium belső tér jellemzi az Audi Q3...

"Ez az eddigi életem legnagyobb megtiszteltetése" - Sisi a Sziget nagyszínpadán lép fel

Sisi, polgári nevén Vörös Cintia ugyan még csak 2022-ben robbant be a magyar nyilvánosságba, de négy évvel később, idén nyáron már ő...

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Több mint 70 év vastüdőben: Martha Lillard és Paul Alexander története

Volt idő, amikor a gyermekbénulás miatt egész kórtermeket töltöttek meg a lélegeztetőgépre szoruló gyerekek. Közülük ketten több...

Rendkívüli parlamenti nap jön: ma eldől az új államfő sorsa, így néz ki a menetrend

Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés. A voksolás előtt azonban még sok mindenről döntenek: nyolc...

A tűzforró nyár elégetheti az EU teljes idei növekedését

Az idei szélsőséges hőség és aszály 180 milliárd euróval mérsékelheti az Európai Unió gazdasági teljesítményét. A termelékenység...

Vérontás, árulás és egy tragikus halál: ilyen volt a Sárkányok háza utolsó epizódja

Nyolcadik, egyben utolsó részéhez érkezett a Sárkányok háza harmadik évada, és a finálé végre megadta azt, amire régóta vártunk: egy...

Valami nagyon nincs rendben egy somogyi sertéstelepen: 1850 állat sorsa pecsételődött meg

A telepet lezárták, a teljes állomány felszámolása folyamatban van, közben pedig próbálják kideríteni, honnan érkezhetett a fertőzés.

Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért

Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.

PDSZ: Nem lehet ingyenmunkára építeni az alsó tagozat reformját

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete alapvetően támogatja az alsó tagozatos oktatás megújítására készült 14 pontos...

Ferrarikat, Lambókat foglaltak le Londonban „antiszociális” vezetésért

Egy hétvége alatt 3 milliárd forintnyi autót tüntettek el a brit főváros utcáiról.

Megszünteti egyik TV-szolgáltatását a One

November 30-tól kezdődően új megoldást kell találniuk az előfizetőknek.

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár

Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak

Harry Kane megkapta az Aranycipőt, és napokon belül eldől, hol folytatja karrierjét

Közel a megállapodás az angol válogatott sztárcsatárával.

0
0

Bulvár

Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt

Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást

A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

Nagy a baj a Szententrei-szigeten: a lakosság segítségét kérik a rettegett vírus miatt

Lakossági felhívást tett közzé a hatóság a Szentendrei-sziget egyik településén élőkhöz. A szigetmonostoriakat arra kérik, hogy jelezzék, ha elhullott vaddisznót látnak.

Új állása lesz Orbán Viktornak?

Panyi Szabolcs szerint Orbán kicsekkol Magyarországról, az ENSZ-nél és a FIFA-nál keres új munkát.

0