Ezt olvasta már?

Részletetek a 10 milliós újraindítási gyorskölcsönről

Kiderült, pontosan kik vehetik igénybe azt a kamatmentes 1-10 millió forintos hitelt, aminek nyújtását persze (mint szinte minden esetében) uniós támogatás teszi lehe...


Parragh László újabb mentőcsomagot javasol

Az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett százmilliárd forintos keretösszegű hitelprogram mellett két új programot is javasol a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK).


hirdetés

 

Parragh László, a kamara elnöke a Portfolio-nak azt mondta, hogy azokat a vállalkozásokat is segíteni kell, amelyek nem tartoznak a szűken vett turizmus-vendéglátáshoz, a harmadik program pedig a fiatal, nemrég indult vállalkozásoknak segíthetne és a digitalizációt támogatná.

 

Óriási az érdeklődés a cégek részéről a 100 milliárd forintos keretösszeggel elinduló, 0 százalékos kamatozású hitel iránt.

 

- mondta Parragh László. Az eredeti program a turizmus-vendéglátás területén tevékenykedő vállalatoknak segít, amelyek közül az elsők már márciusban megkaphatják a hitelt, azonban nem csak ők szenvednek a válság hatásaitól. Szerinte a második programban tevékenységi körtől függetlenül kell segítséget nyújtani a cégeknek, hiszen sokan a gazdaság rejtett szegmenseiben dolgoznak, akik nincsenek annyira szem előtt, mint például egy bezárt étterem.

 

A lapnak arra a felvetésére, hogy miért nem vissza nem térítendő támogatást kapnak a cégek, azt mondta, hogy az állam nem engedheti meg magának, hogy egyedül finanszírozza a vállalatokat. Arra a felvetésre pedig, hogy miért nem igényelhető nagyobb összeg, mint 10 millió forint, azt mondta: a költségvetés hatalmas bevételkieséseket szenvedett el a válságban, és minden egyes nap tízmilliárdos a további veszteség, amíg fel nem oldjuk a korlátozó intézkedéseket. Szerinte a fiatal vállalkozásokat is érdemes megsegíteni, ugyanis ezek a cégeknek jellemzően kevés tartalékkal rendelkeznek - írta a Portfolio.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Március 15-ig maradnak a korlátozások

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy mivel a koronavírus-járvány harmadik...

Elképesztő mennyiségű fémmel szennyezik az óceánt a hajók

A kis vitorlásoktól kezdve a nagy szállítóhajókig mind károkat okozhat.

Videón, ahogy belerohan a kocsi a cukrászdába

Még a megállás után is a gázpedálon volt a sofőr lába.

Megkéseltek egy nőt a csepeli buszon, mert SZFE-s maszkot viselt

Az elkövető elmenekült a helyszínről.

Lehúzza a rolót egy zenés klub a VII. kerületben

Több mint hét év után bezár a Nyár utcai Beat on the Brat.

Hamisíthatatlan dimenziók - A természeti törvények rejtett mintázatai

Hogyan viszonyul egymáshoz a rész és az egész, az ember által alkotott dolgok és a természet törvényei? Hogyan lesz a lokálisból...

Eltérő számok érkezhetnek a makói sztrájkról

Mint ismert, szerdán ? február 24-én délután 2 órakor ? megkezdődött a 24 órás sztrájk a Continental makói gumigyárában.

Sport

Undorodom tőled: a teniszsztár kapcsolata az összeomlás küszöbén áll

Barátnője a közösségi oldalán hozta nyilvánosságra a veszekedését az ausztrál sportolóval.

?Fel sem akartam fogni az egészet? ? Zlatko Saracevic magyar fia a netről tudta meg, hogy meghalt az apja

Veszprém ? A kamaszkorba lépett fiú fájdalma, a tehetséges sportolóé, aki egyik pillanatról a másikra elveszítette világsztár édesapját.

A sosem focizó ostoba bíró miatt őrjöngenek az olaszok a Real Madrid elleni BL-meccs után

Az Atalanta edzője szerint tönkretették a meccsüket. A Manchester City tökéletes futballgépezetként nyert Budapesten.

Messi elkérte a kiscsapat kapusának mezét, látnod kell utóbbi reakcióját

Edgar Badia egyáltalán nem számított arra, hogy Lionel Messivel mezt fog cserélni.

Pep Guardiola csúnya zakója a Puskás Arénában - képek

A Manchester City vezetőedzőjének szerda esti öltözete sokaknak szemet szúrhatott.

Mourinho alatt inog a kispad, a német sztáredző válthatja

Nehezen megy mostanában a Tottenhamnek, már szinte biztosan oda a Bajnokok Ligája szereplés. Ez Mourinho állása kerülhet.

Guardiola veszélyben érzi magát; Nagy falat vár a Real Madridra

˝Nathan Aké kivételével minden játékosom bevethető˝ ? idézi az UEFA hivatalos honlapja Pep Guardiolát, a Manchester City spanyol menedzserét.

Dárdai Pál: ?Amikor beléptem az öltözőbe, volt olyan, aki nem beszélt sem németül, sem angolul?

Másodszor érkezett megmentőnek a Hertha BSC első csapatához Dárdai Pál. Legutóbb bravúrokat ért el, a mostani berlini csapat nincs jó állapotban, ezt a magyar szakember is elismerte. De tudja, hogy lehet felrázni a cs

Kezdődik az újabb csata a magyar?román fociháborúban?

A fiatal játékost behívták a román válogatottba, de ő a magyarba vágyik.

A Király utcában edzettek az esti BL-meccsre készülő játékosok ? fotó

Aki ma reggel a Király utcában sétált, érdekes dologra figyelhetett fel.

Hűha-kategória formákkal rendelkezik ez a 40 éves négygyermekes fitneszmodell

Azt nem tudjuk, hogy nokedlit tud-e szaggatni Jala Sue, de bombaformákkal rendelkezik, az tuti.

Fordulatos meccsen jutott be az elődöntőbe a DVTK a Magyar Kupában

A miskolciak többször is nagy hátrányba kerültek a Győr ellen, mégis bejutottak a legjobb négy közé.

0

Bulvár

Sokba kerülhet a lakosságnak, ha kiszorul Magyarországról a Lidl és az Aldi

Olyan változások jöhetnek az élelmiszeriparban, amik a magyar mezőgazdaságra is nagy hatással lesznek. Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor 2010-ben 4 olyan szektort jelölt meg nemzetgazdasági stratégiai jelent

"Lehet, hogy szűk lesz egy kicsit, de a férje majd bejáratja" - Magyar nők megrázó vallomásai a férjöltésről

Szülész-nőgyógyászt és tanácsadó szakpszichológus-dúlát is kérdeztünk a jelenség kapcsán.

Döbbenetes sztorik esküvői dolgozóktól: ebből tudták már a lagzin, hogy rövid lesz a házasság

Ami elméletben a párok egyik legszebb napja, a gyakorlatban nem mindig az. És ez sosem utal jó dolgokra!

"Pénteken tudom oltani. A kínai vakcinával. Kéri?"

A héten sok nyugdíjas szembesül vele, hogy olyan kérdésben kell döntenie, amelyet jelenlegi ismeretei alapján nehéz meghoznia. Hogy beadassa-e magának a kínai Sinopharm koronavírus elleni védőoltását. Nekik próbál

Itt él Majka és Dundika: beleshetsz a sztárpár gyönyörű otthonába

Majka és Dundika gyönyörű helyen él két kisfiukkal, Mariánnal és Olivérrel.

Fideszes képviselőig ér a milliárdos csalási ügy

A harmadik előkészítő tárgyalással ma lezárult a bírósági eljárás első szakasza a Kaposvári Törvényszéken a Volvo-gate néven elhíresült pécsi buszbeszerzési ügyben. Több mint 600 millió forintot keresnek m

Mennyi idős a kutyád? Nem, nem 7-tel kell szorozni az évek számát

De akkor mennyi idősek valójában szeretett kedvenceink?

Rejtélyes épületekre bukkantak a Marson ? a következő képek láttán ezt is hihetnénk, pedig egy spanyol kisváro...

A spanyol fotós és ideggyógyász, Al Mefer lőtt néhány fotót a spanyol tengerparti város, Benidorm néhány hórihorgas épületéről.

Micsoda kutatási eredmény. Azok a nagyszülők, akik sok időt töltenek az unokákkal, óriási előnyre tesznek szer...

A nagyszülők számára az egyik legnagyobb kincs, hogy sok időt tölthetnek az unokáikkal. De ennek több előnye is van rájuk nézve; valamint a gyerekekre is!

Felakasztotta magát a 17 éves lány, borzalmas dolgot tettek vele

Borzalmas tragédia történt az Egyesült Királyságban, egy fiatal lány az áldozat.

Ez nagyon durva: óriási káosz az állami oltópontos Szombathelyen

Botrányos fejetlenség: több tucat idős embert zsúfoltak össze a bejáratok közelében.

Ezeket a növényeket még februárban el kell ültetni

Nem mindegy, mit mikor ültetünk, ez az egyik legfontosabb pont, ha gyönyörű kertre vágysz. Nézd meg, melyek azok a növények, amelyeket még februárban el kell ültetnünk.

blogmorzsák

Közeleg a Golden Globe, hangolódjunk a legjobbakkal

A filmes kategóriák eddigi rekorderei orosz klasszikustól a Kaliforniai álomig.

Bob Babbitt: A funk skorpiókirálya

Stevie Wonderrel, Frank Sinatrával és Phil Collinsszal is zenélt a leghíresebb magyar basszusgitáros.

Bidennel sem jártak jól a kínaiak

Feleannyi Huawei mobil készülhet idén, mint tavaly. Az évek óta dobogós vállalat könnyen összeomolhat pár év alatt.

Magyar legyen a külföldön született gyerek első nyelve?

A kérdésre az ösztönös válasz az igen, sokan mégis másképp csinálják. Kinek van igaza és mit mondanak a szakemberek?

Koronavírusban elhunyt a MotoGP kétszeres világbajnoka

Két hónap után feladta a harcot a koronavírussal szemben Fausto Gresini.

Több szempontból is tanulságos volt az F1-es horrorbaleset

Három ponton biztosan változtatni kell majd az F1-es autókon Romain Grosjean balesete miatt.

Ő miért kapott előbb oltást, mint én?

Az egymondatos válasz így hangzik: „Mert ő következett.” Össztársadalmi kérdés lesz, ki, mikor, milyen vakcinát kaphat.

Honnan jött a maszek vagy a kisdobos kifejezés?

Szavak, melyeket ma is használnak az idősebbek, de senki sem tudja, hogy honnan származnak. Mi utánajártunk!

Korlátozza-e a Facebook a szólásszabadságot?

Mi áll az ausztrál kormány és a techóriás közötti vita hátterében?

A Stummer-alagút

„Mindegy is, hogy lesz alagút vagy sem, a mi fejünkben már megvan.“

Hogy működnek a különböző Covid-19 vakcinák?

Miben különböznek és mi a működésük lényege? És az mRNS-vakcinák valóban átírhatják az emberi DNS-t?

81 éves fitness-nagy­mama motiválja a fiatalokat a TikTokon

A lezárások kezdetén kezdett el videókat közzétenni a TikTokon.

0