Pécs: PánBalkán Art Piknik - már csak néhány nap
2010. augusztus 30.- szeptember 5. 2010-ben Pécs, Európa Kulturális Fővárosa a „Balkán kapujaként" a balkáni országok művészeit invitálja meg egy országhatárokat és nyelvi korlátokat felszámoló közös összművészeti „piknikre", közös alkotásra, maradandó értékteremtésre.
Az „Art Piknik" kifejezés egyben utal a fesztivál közösségi jellegére is: a street-art képzőművészet és a zene, valamint az ezen művészeti ágak találkozására épülő programok döntően a város művészetek által még nem „belakott" tereit veszik birtokukba.(részletes program: www.panbalkan.hu)
A fesztivál keretében megvalósul a „Play me, I'm yours!" utcazongora-projekt, melynek keretében Pécs legkülönbözőbb közterein zongorákat helyeznek el a szervezők, melyeket előzőleg hazai és a balkáni országokból érkező képzőművészek installálnak. Az interaktív kiállítás egy hete alatt bárki szabadon játszhat a hangszer-alkotásokon önmaga és mások örömére. Ezt követően a zongorák és pianínók olyan szervezethez kerül, amelyek munkájuk során hátrányos helyzetű fiatalok és felnőttek számára nyújtanak zeneterápiás élményt vagy bentlakásos intézmény révén az ellátottak tartalmas időtöltését szolgálják. A hangszerek ünnepélyes átadására 2010. szeptember 5-én 18.30-kor a Szent István téren az utolsószervezett utcazenei produkciót követően kerül sor.
A szervezetek kiválasztása az Esélyek Háza ajánlása alapján történt.
A Piknik hétvégéjén igazi PánBalkán családi matiné várja kicsiket és nagyokat:
Szeptember 4.
BARBAKÁN VÁRÁROK:16.00 Balkán Zenei Táncház kicsiknek és nagyoknak a Vizin zenekarral
kézműves foglalkozások
Szeptember 5.
KULTÚRKERT: 14.00 Csernik Szende Lábita Színháza
„Az én csóré lábacskámat megcsípte a csihány, s azóta es vakarózik, s addig-addig, míg mára felhúztam a bábukat lábaimra Mókára és Tréfára, hogy ne viszkessenek annyira, hanem járják el a székelynép jóízű mesécskéit. S ha nem es pityókát mesélek, akkor murkot aprítok lapítón, s ha jár, hanem a lábam is kicsiknek és nagyoknak orcájukra derűt lopva! A mese gyógyír, a mese játék, a mese csoda, a mese hit, a mese lélek. Mosoly mindenki lelkére.”
Barbakán Várárok : 15.00 Zalán Tibor: Rettentő görög vitéz – SZABADKAI GYERMEKSZÍNHÁZ
Az antik mesejáték tizenkét szerepet felvonultató történetét mindössze öt színész játssza el. A szabadkai Gyermekszínház legújabb előadásának helyszínét utcák, közterek adják, kimozdítva ezzel a látogatókat a megszokott színházi-előadói közegből. Így különösebb gond nélkül megoldható a sokféle helyszínt „bejáró”, időben is szerte terjedő kalandtörténet színpadi elbeszélése, hiszen a darab nagyobb része vándorlástörténet, Thészeusz Athénba vezető útján átélt kalandjait, próbatételeit mutatja be. A Hernyák György rendezte előadás egyik sajátos mozzanata talán az, hogy a nézők Thészeusszal együtt úton vannak: nem egy helyben nézik végig az előadást, hanem a díszlettel együtt folyamatosan vándorolnak, és szinte részévé válnak a történéseknek…
Rendező: Hernyák György
Zene: Bakos Árpád
Díszlettervező: Kanyó Janovics Erika
Koreográfus: Marin Jaramazovic
Rendezőasszisztens: Vörös Imelda
Szereplők:
Fridrik Gertrúd, Gál Elvira, Vörös Imelda, Greguss Zalán, Kocsis Endre
Kultúrkert: 16.30 GoBe Társulat: Fából Faragott Királyfi (mese balett)
Beavató Mese Színház (8 – 14 éves korig)
A székely lábbábos lány után a vajdasági születésű zsigeri tehetségű (nem mellesleg Pécsett tanult) Góbi Rita társulata várja az apró műkedvelőket. A gyerekek interaktív beavató táncszínházi jelleggel járhatják be Bartók Béla mesebeli erdejét, ahol megismerkedhetnek a zene, a tánc és a színház rejtelmeivel. (http://www.gobirita.hu/galeria-gyerek.php)
hírek innen, onnan
Fordulóponthoz érkezett a magánkórházak piaca
Két nagy felvásárlás is jelzi az erőforrások egyesítésének szükségét, miközben még nem tudni, hogy az új kormány átírja-e a...
Deák Dániel: „ilyen kijelentést nem tettem” – reagált a „félrevezető és kisarkító” beszámolókra
Leszögezte, senkiről nem szeretne semmi rosszat vagy negatívat mondani, úgy véli, kisarkították az általa mondottakat.
Szinetár Dóra 8 éves kisfia így játszott az anyukájával: Benji rengeteget nőtt a friss videón
Szinetár Dóra über édes videót osztott meg 8 éves kisfiával, Benjivel.
Rekordszintre nőtt a Wallis Csoport árbevétele
A rekordárbevétel és a növekvő nemzetközi jelenlét a csoport hosszú távú befektetési stratégiáját és diverzifikált portfólióját...
Káprázatos égi jelenséget örökítettek meg: így néz ki egy csillag haláltusája
A csillagköd a Földtől mintegy 1500 fényévnyire található.
Tisza Párt: Radnai a szüleitől kapta ajándékba a lakást és az autókat
A választás után nem sokkal ugrott meg Radnai Márk vagyona.
Halálra gázolta a rendőrt a száguldozó sofőr: a család értetlenül áll a hatóságok döntése előtt
Majdnem három hónap telt el azóta a tragikus veszprémi eset óta, amelyben egy rendőr életét vesztette a 8-as főúton, miközben társával...
A közmédia vezetésére nyilvános pályázatot írnak majd ki, megvan, ki irányítja addig az átvilágítást
Grósz Judit fogja össze miniszteri biztosként a közmédia körüli teendőket – jelentette be Tarr Zoltán miniszter, hozzátéve: a...
Most jött a felfoghatatlan hír! Meghalt a legendás fitneszedző: az egész ország feketébe borult
Búcsúzunk!
Mérföldkőhöz érkeztek az oroszok: hamarosan jöhetnek az ötödik generációs Szu-75 Checkmate vadászgépek
Oroszország megerősítette, hogy a Szu–75 Checkmate ötödik generációs vadászgép fejlesztési programja elérte a kísérleti prototípus...
Felfordítva és rázva tisztítod a kenyérpirítót? Életveszélynek teszed ki magad
A gyanútlanul elkövetett, rutinszerű konyhai mozdulat mögött komoly lakástűz és áramütés veszélye leselkedik. Mutatjuk, miért...
Már építik a világ legnagyobb stadionját egy olyan országban, amire senki se tippelne
Háromezer férőhellyel dőlhet meg a jelenlegi rekord, a Puskás Arénának a duplája lesz.
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


