Pécsi paralimpikonnal készített filmet az Unicum - videó
Egy megható és egyben felemelő videó készült a pécsi Sors Tamás többszörös paralimpiai bajnokról, amelyet tegnap mutattak be a Zwack Unicum Múzeumban.
2017 nyara a vizes sportokról, a vízről szól és ezúttal a Zwack Unicum is ehhez a témához kapcsolódik, mégpedig úgy, hogy hű marad a márka a már évtizedek óta jelmondatának számító „Csak pozitívan!” üzenetéhez. Egy olyan történetet, életutat mutat be, amely példaként szolgálhat minden embernek, aki céljainak eléréséhez motivációt keres. Sors Tamás nemcsak szavakkal, de tettekkel is bizonyíthatja, hogy az életben az a legfontosabb, hogy bízzunk magunkban és a kitűzött céljainkért nap, mint nap keményen megdolgozzunk. Tamás – bár nehezített pályán indult - soha nem érezte úgy, hogy testi fogyatékossága miatt lemarad valamiről vagy nem tud teljes életet élni. Sors Tamás többszörös paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó az élő példa arra, hogy pozitív hozzáállással, elszántsággal és kemény munkával mennyi mindent el lehet érni.
A Zwack Unicum 2010 óta minden tavasszal új limitált palackkal jelenik meg, amelyek minden évben az adott időszak aktualitásaihoz kapcsolódnak. A tavalyi évben Puskás palackkal debütált a márka, előtte a márka 225 éves évfordulóját ünnepelték a limitált üvegen, de volt már focilabda alakú Unicum is. Ebben az évben a víz témájához kapcsolódva az Unicum palackjára a mára már ikonikussá vált Vizesember képe került. A több, mint 100 éves plakátfigurát Pachl Viktornak tulajdonítják, aki egy 1905-1909 között zajló országos pályázat nyerteseként kapta a kép tervezésére a megbízást. A 20. század elején Budapest utcái is ezzel a plakáttal voltak tele, azóta pedig hosszú utat járt be és mára már igazi ikonná vált, mely egybeforrt az Unicum márkával.
Azonban nem a palack az egyetlen meglepetés, amellyel az Unicum elindította a nyarat. A márka egy egyedülálló filmet készített, amely nemcsak a vizes sportokhoz, de az Unicum egyik legfontosabb üzenetéhez, a „Csak pozitívan!” jelmondathoz is kapcsolódik. Zwack Sándor a filmet bemutató sajtóeseményen elmondta, Sors Tamás az az ember, aki az elmúlt 10 évben töretlenül hitt önmagában, mindvégig kitartott azért, hogy megvalósítsa álmait. Ez pedig minden embernek erőt adhat ahhoz, hogy a maguk elé kitűzött cél elérésért nap, mint nap megküzdjenek.
A helyszínen a film rendezője, Kocsis Ágnes elmondta, hogy ezúttal nem egy reklámfilmet készítettek, hanem lényegében egy 90 másodperces játékfilmet, amely Sors Tamás karrierjének csúcspontjait és nehézségeit mutatja be, majd hozzátette: „Úgy érezzük, nagy szükség van a pozitív, inspiráló történetekre, hiszen mi magyarok hajlamosak vagyunk a borúlátásra. Sors Tamás élettörténete motivációt adhat mindazoknak, akik az élet kisebb-nagyobb problémáival szembesülve esetleg megfutamodnának. Megmutatjuk azt, hogy legtöbbünk kihívásaihoz képest Tamás látszólag sokkal nehezebb helyzetből indult, de kitartással, szorgalommal és pozitív életszemlélettel olyan nagy dolgokat ért el, amiről mi nem is álmodunk”.
Az eseményen Sors Tamással Szujó Zoltán sportriporter beszélgetett, a résztvevők pedig megismerhették, hogy Tamás hogyan küzdött paralimpiáról paralimpiára a csúcsteljesítmények eléréséért. Tamás elmondta, hogy természetesen nála is voltak mélypontok, nehéz volt egy-egy négyéves ciklusban végig motiváltnak maradni, de amikor edzett, mindig az az egy perc járt az eszében, amikor majd a paralimpián teljesítenie kell. Tamás azt is kiemelte, hogy nem volt még alkalma korábban ilyen nagyívű kampányban részt venni, az pedig külön megtiszteltetés volt neki, hogy a forgatások során a Duna Arénában úszhatott. Majd hozzátette: „A parasportolóknak nagyon kevés olyan lehetőség adatik meg, hogy egy ekkora vállalat mellénk álljon, ráadásul egy ilyen nemes céllal, ezért még nagyobb öröm, hogy a Zwack Unicum megtalált és felkért erre a feladatra. Igyekszem úgy élni a lehetőséggel, hogy ezzel parasportoló társaim ismertségét és elismertségét is erősítsem”.
A beszélgetés során az is kiderült, hogy – bár paralimpián többet már nem indul - az uszodától nem tudott teljesen eltávolodni és újra versenyezni kezdett. 50 méter gyorson elindult a magyar bajnokságon is, az időeredménye alapján pedig bekerült a magyar válogatottba, így ott lesz a parasportolók Mexikói Világbajnokságán is.
A Nagoo reklámügynökség által készített film online felületeken lesz látható június 14-től és az alábbi linken érhető el: https://youtu.be/Foa7xuiqSUI
Azonban a filmről nemcsak a link segítségével tájékozódhatnak az érdeklődők, hiszen a limitált Zwack Unicum palack újdonsága, hogy egy speciális alkalmazásnak (LARA) köszönhetően azonnal megnyithatjuk a palackot scannelve a Sors Tamás filmet, melyet így telefonon is könnyedén megnézhetünk.
hírek innen, onnan
Ketyeg az óra lakástulajdonosoknak, a bankszámlához való hozzáférés múlik rajta
Október 31-ig minden társasháznak be kell jegyeznie a földhivatali nyilvántartásba a közös képviselőjét, illetve az intézőbizottság...
Darabjaira hullhat az egykori világhatalom: történelmi csapás vár a miniszterelnökre, itt a vége?
Ritkán övez kitüntetett nemzetközi figyelem helyhatósági választásokat, az Egyesült Királyságban azonban akkora fordulópontnak...
Megverték a 24.hu főszerkesztőjét, eltörték az arccsontját
Egy trolimegállóban esett Pető Péternek a támadó, minden előzmény nélkül.
Itt az újabb műtrágyaszankció – Hová vezet ez az egész?
Sorban a harmadik olyan intézkedést éli át az európai piac, amelyik erősen korlátozza a nitrogéntermékekhez való hozzáférést. Lássuk...
Kegyetlenül összeverték a 24-hu főszerkesztőjét
Támadóját már el is fogta a rendőrség, aki ellen súlyos testi sértés miatt indult nyomozás. Pető Péter főszerkesztő maga számolt be...
A Spider-Noir új előzetesébe már akcióból is jutott bőven
Spider-Noir a Pókember: Irány a Pókverzum című animációs mozi egyik legérdekesebb karaktere volt, aki egy fekete-fehér dimenzióból...
Erről mindenkinek tudnia kell: már évekkel az euró hivatalos bevezetése előtt felfordul minden Magyarországon?
A Tisza-kormány 2030-ra kitűzött euróbevezetési célja a magyar gazdaság teljes pénzügyi újraszervezését vetíti előre
Dugó van Balaton felé az M7-esen
Ráadásul a Velence és Pákozd közötti szakaszon levő forgalomterelésnél eleve lassabb haladásra kell készülni.
3 óriási tévhit, ami csendben mérgezheti a párkapcsolatod
Nem, egy párkapcsolat nem működik magától.
Újabb árrobbanás a lakáspiacon, de nem ott, ahol várnánk
A tavalyi negyedik negyedévben országosan tovább fokozódott a lakásárak emelkedésének üteme.
Csőd, lejárt vizsgák, bérelt osztrák kocsik – a VEKE szerint komoly kihívás vár a MÁV-ra a balatoni szezonban
A civil szervezet a leendő közlekedési minisztert is élesen bírálta.
Leállt az amerikai fapados légitársaságok úttörője, a Spirit Airlines
Voltak olyan tervek, hogy az amerikai államtól segélycsomagot kapnak, de ezek a tárgyalások végül meghiúsultak.
Sport
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe
Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.
Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít
A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog
Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
Sorra érkeztek a bejelentések, zuhanó utasszállító-repülőt láttak a Dunántúlon, gyorsan érkezett a válasz
Tolna vármegyében többen a szívükhöz kaptak a héten, ijesztő volt a Lufthansa gépének látványa.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b
Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán
Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal
Visszakapják néhány éve elvett jogukat a szülő nők: óriási felháborodást keltett annak idején a betiltása
Kapitány István jelentette be a Facebookon.
VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív
A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.
Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának
Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


