Ezt olvasta már?


Pénteken kezdődik a foci-EB, itt a menetrend

A koronavírus miatt rendhagyó módon – a tokiói olimpiához hasonlóan – 2021-ben rendezik meg a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságot. A helyszínek között Budapest is szerepel, ráadásul a Puskás Arénában várható a legnagyobb nézőszám.


hirdetés

 

 

Az EB június 11-én 21 órakor Rómában, a Törökország – Olaszország meccsel kezdődik, a magyar válogatott pedig először a portugálok ellen, június 15-én 18 órakor, Budapesten lép pályára. A teljes menetrend alább látható:

 

Az UEFA EURO 2020 teljes menetrendje. Forrás: MTVA

 

Érdekesség, hogy bár a budapesti Puskás Aréna nem a legnagyobb befogadóképességű stadion a programban, de mivel a többi ország 20-50%-os kihasználtságot határozott meg a járványügyi szempontok miatt, Budapesten pedig 100%-os kihasználtság, azaz teltház lehet, így a Budapesten rendezett meccseken lesz a legtöbb néző. Íme a bajnokság helyszínei:








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Egyedi azonosító kerül 12 ezer kukára, a tiéd köztük van?

Kísérletet indítanak a szemétszállítók Budapest három kerületében 12 ezer lakos bevonásával. Ha sikert hoz, digitális segítséggel...

Meg lehet enni a görögdinnye magját?

Nyakunkon a görögdinnyeszezon, így nem is lehetne aktuálisabb a címben feltett kérdés. Lássuk, mit mondanak a szakemberek!

Moszkvában Covid-mentes zónát hoznak létre a bárokban

Aggódik a futball Európa-bajnokság teltházas mérkőzései miatt a német kancellár. Angela Merkel szerint nem lehet úgy tenni, mintha a...

Így működnek most az olasz múzeumok

Néhány fontos, általános érvényű szabály van.

A Toyota Hilux tényleg mindent IS kibír

Egyfelől fájdalmas dolog végignézni egy kiváló állapotú gépkocsi elnyújtott haláltusáját, másfelől viszont felemelő a tudat, hogy...

Vasárnap tovább tartanak nyitva a strandok

Online vásárolják meg a belépőt az javasolják.

Érdemes-e okosmérleget venni?

Ma már minden nagyobb elektronikai áruház polcai roskadoznak a különböző okosmérlegektől, amelyek a testtömegünk mérése mellett olyan...

Gyurcsányék megint elhappoltak egy szocit

A Demokratikus Koalíció Dr. Szakács Lászlót jelöli Baranya megye 2. választókerületében az őszi ellenzéki előválasztáson. Laci nem...

Tisztújítás Észak-Koreában, Kim Dzsongun a pártfegyelem megerősítését kérte

Az észak-koreai állami hírügynökség jelentése szerint Kim Dzsongun az életstílusa miatt kritizált a gyűlésen több vezetőt, akik...

Rekkenő hőség lesz ma, és csütörtökig még melegszik az idő

38 fokot jósolnak szerdára és csütörtökre.

Sport

Foci Eb - Így érkezett Orbán Viktor a Puskás Arénába - fotó

Hamarosan, pontosabban 15 órakor lép pályára a magyar futball-válogatott Franciaország ellen: a keddi, portugálok elleni mérkőzéshez hasonlóan most is rengeteg szurkolót várnak a Puskás Arénába, köztük nem mást,

Drámai fordulat: 26 perc után le kellett cserélni a magyar csapatkapitányt

Szalai Ádám elhagyta a pályát, Nemanja Nikolics állt be a helyére.

Elképesztő ünneplés Budapest utcáin a franciák elleni döntetlen után - fotók

A magyar szurkolók táncolnak, énekelnek, boldogok és a válogatottat éltetik.

Hatalmas balhé volt Londonban az angol-skót meccs után

30 embert vettek őrizetbe a rendőrök a péntek este a brit fővárosban történtek miatt.

„Csoda a Puskásban.” – Így örültek politikusaink a magyar Eb-bravúrnak – fotók

Véget ért a magyar-francia mérkőzés: a magyar futball-válogatott fantasztikus teljesítményt nyújtva 1-1-es döntetlen játszott az aktuális világbajnok, a francia csapat ellen.

Kórházba kellett szállítani Szalai Ádámot

A magyar válogatott csapatkapitánya a franciák elleni meccsen kapott egy ütést a fejére.

Foci Eb: a németek kiütötték Portugáliát, de a magyar válogatottnak még így is maradt esélye

Valószínűleg a német válogatott is láthatta a magyar–francia meccs végeredményét. Minden nagyképűség nélkül megfordulhatott a fejükben az a lehetetlen gondolat is, hogy ha kikapnak a portugáloktól, akkor bizony

Itt nézheti élőben a magyar szurkolók vonulását a Puskás Arénába - videó

Elképesztő hangulat már jóval a magyar-francia Eb-csoportmeccs kezdete előtt.

Fantasztikus magyar bravúr a Puskás Arénában

A világbajnok Franciaország ellen 1-1 lett a végeredmény, Fiola Attila pazar gólt lőtt.

Amikor Fiola gólja pillanatában felrobbant a szurkolói zóna - videó

Akik a helyszínen voltak, azoknak örök élmény marad ez a momentum.

Óriási bravúr a foci Eb-n: A magyar futballválogatott pontot rabolt a világbajnok francia válogatottól

Magyarország és a világbajnoki címvédő Franciaország játssza az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójának nyitómeccsét Budapesten. Kőkemény ellenfél jön, de a mieink felkészültek. Akármi is lesz

0

Bulvár

Anyám hívott, és kérte, hogy vetkőzzek le teljesen meztelenre - így indult a magyar világsztár karrierje

13 éves korában édesanyja küldte őt egy fotóstúdióba, így indult a karrierje.

Mindenki fedezékbe. Szombat este 8 órakor égi háború lesz

És most nem az időjárásról van szó...

„Megtudtam, hogy a fiam valójában a nagybácsim, mert a papám lefeküdt a barátnőmmel”

A kommentelőket is nagyon megdöbbentette a megcsalt férfi története.

Válságtanácskozást tartottak Magyarországon: mi lesz, ha bevezetik a globális minimumadót?

A globális minimumadóról egyeztetett az adószakma, az Adó-Tanácskozás online ülésén a résztvevők egyetértettek abban, hogy a 15 százalékos minimumadó bevezetése nemcsak Magyarország, hanem az egész Európai Uni

Rengeteg sérültje van a Győr-Moson-Sopron megyei buszbalesetnek - egy ember a helyszínen meghalt

A sérültek egy részét a mentők a helyszínen ellátták, többeket kórházba vittek.

Foci Eb - Így érkezett Orbán Viktor a Puskás Arénába - fotó

Hamarosan, pontosabban 15 órakor lép pályára a magyar futball-válogatott Franciaország ellen: a keddi, portugálok elleni mérkőzéshez hasonlóan most is rengeteg szurkolót várnak a Puskás Arénába, köztük nem mást,

Döbbenetes információk érkeztek a koronavírus negyedik hullámával kapcsolatban, a magyarok sincsenek biztonság...

A vakcinának köszönhetően hosszú idő után végre gondtalanul élvezhetjük a nyarat. Eljárhatunk mérkőzésekre, színházba, moziba és még nyaralni is elmehetünk. A csatát megnyertük, de a háborúnak még mindig ni

Orbán nagy pofont kaphat Bidentől, már a magyarok is átálltak

A miniszterelnök szerint méreg a magyar gazdaságnak, ha bevezetik a Joe Biden amerikai elnök által propagált globális 15 százalékos társaságiadó-minimumot. A Pulzus Kutató és a Napi.hu legfrissebb közvélemény-kuta

Hatalmas baj történt Zente családjával, ismét segítséget kérnek

Egy autóbaleset következtében összetört az SMA-s kisfiú, Zente családjának az autója, így sürgős segítségre van szükségük.

Videó: annyira örültek Fioláék a franciák elleni gólnak, hogy lezúzták egy riporternő asztalát

A védő Kleinheislerrel együtt rohant a szurkolók felé, csak pont útban volt az asztal.

Így reagált Orbán Viktor a franciák elleni döntetlenre

A miniszterelnök egy rövid posztot tett közzé a Facebook-oldalán a magyar-francia meccs után.

blogmorzsák

Szülői szexuális felvilágosítás: mikor és hogyan?

A felvilágosítás elsőszámú szabálya, hogy új infókat kell átadnunk a porontynak.

Mötley Crüe: Lányok! Lányok! Lányok!

A fülbemászó rocksláger, amely megannyi sztriptízbárnak hozott forgalomnövekedést.

Paul McCartney csodás autógyűjteménye

Következzen most egy bepillantás abba, hogy milyen autókat birtokolt vagy birtokol még ma is McCartney.

Brutális nyári locsolócső vásár: legyen tiéd a kerti slagok királya!

60 m-es gabalyodásmentes cső öntözésre, kocsimosásra, ajándékkal.

„Beszőrösödött” Kim Kardashian Lamborghini Urusa

Keressük a szavakat, de erre nehéz mit mondani.

Boldog Apák Napját, Magyarország!

Szükség van-e apákra? Mira valók az apák? Egyáltalán megérdemlik-e az apák az ünneplést Magyarországon és Amerikában?

Zavar, ha a csajom minden pasival leáll

A fiú szerint a lány mindig túl kedves a férfiakhoz, nyaralni bezzeg nem akar.

Egy magyar pultos egy napja Svájcban

A munka nem könnyű, de a pénz némileg kárpótol. Mennyire ütötte meg a járvány és érte-e hátrányos megkülönböztetés?

Kampány és homofóbia

„Mintha én megtilta­nám a macskámnak, hogy ugasson.“

Meleg lesz

„Nem árt utána olvasni a dol–goknak, és nem csupán a vezér napiparancsait tanulmányozni.“

A középkor hajnalának kincsei

Az egyik legkülönlegesebb darab egy feldúlt, elpusztított női sírból került elő.

A badacsonyi Tátika presszó és a hazai hippik arany nyara

Woodstock évében fővárosi ficsúrok és dunántúli naplopók buliztak a Mini zenéjére a béke Balaton fölött lebegő szigetén.

0