Ezt olvasta már?


Puskás Ferencre, az egykori Népstadion névadójára emlékeztek Budapesten

Megemlékezést tartottak hétfőn a Puskás Aréna névadó ünnepségének huszadik évfordulója alkalmából a stadionban, ahol Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár Pelét idézve azt mondta, a Holdon is Puskás lett volna a legnagyobb focista.

Az államtitkár felidézte, hogy 2002. augusztus 21-én "14 ezer szurkoló szeretete sokat jelentett Öcsi bácsinak a jóval esélyesebb spanyolok elleni 1-1-es mérkőzésen". Hozzátette, hogy bár a nép stadionját mindig is Puskás Ferenc Stadionnak kellett volna nevezni, az akkori épület nem volt méltó a magyar labdarúgóhoz. A világszínvonalú, új aréna 2019-ben nyitotta meg kapuit - emlékeztetett.

A 2002-es válogatott csapatkapitánya, Király Gábor személyes élményeket mesélt Puskás Ferencről, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig arról beszélt, hogy az ő gyerekkorát is meghatározta az élmény, amelyet Puskás adott. Hozzátette, az utódok előtt az a cél, hogy a nemzeti csapat a hagyományokhoz méltóan szerepeljen.

Szöllősi György a Puskás-ügyek és a magyar futballhagyomány nagykövete felidézte, hogy Puskás Ferenc a Népstadion építésén is dolgozott, szövetségi kapitányként pedig ott ült a kispadon, majd nézők tízezrei köszöntötték a stadionban, amikor sok év után hazatért. Ravatala is ott állt 2006-ban.

Gellei Imre, akkori szövetségi kapitány a magyar válogatott 2002. augusztus 21-iki, spanyolok elleni meccsét említve megjegyezte, ez a találkozó Puskás Ferenc 75. születésnapja előtt is tisztelgett.

A hétfői eseményen megjelent Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gera Zoltán, Tököli Attila és Halmosi Péter volt válogatott labdarúgók, valamint Baumgartner Zsolt volt Forma-1-es pilóta, aki a 2002-es ceremónián egy nyitott sportkocsival körbe vitte Puskás Ferencet a stadion futókörén.

Schmidt Ádám államtitkár, a Magyar Labdarúgó Szövetség nevében Berzi Sándor alelnök és Vági Márton főtitkár, a Puskás Alapítvány nevében Szöllősi György és Mravik Gusztáv, az alapítvány titkára helyezett el koszorút az emlékműnél.







0
0
0

hírek innen, onnan

Halálos horrorbaleset Debrecen határában: megrázó részletek a mentők és tűzoltók küzdelméről

Halálos közúti baleset történt péntek délután Debrecen határában, a Külső Kassai úton. Két személyautó ütközött össze, az egyik...

Egymásnak ugrottak a játékosok a magyar–ukrán meccs végén, benne van a fociban, mondta a történtekről Szoboszlai

Marco Rossi a vereség után arra utalt, a két éve tartó pechsorozat miatt talán róla is dönteni kellene.

A Ganxsta Zolee és a Kartel alapító tagja 58 évesen vette feleségül szerelmét: Zsófi gyönyörű menyasszony volt rózsaszínben

Big Daddy Laca és Zsófi nyolc év szerelem után mondták ki egymásnak a boldogító igent.

Új elnök a Magyar Államkincstár élén

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be...

Szinte minden vádpontban elmarasztalták a Manchester Cityt

A The Athletic névtelen forrásai szerint egy kivételével minden vádpontban elmarasztalták a klubot. A szankciókról még nem született...

200 új zebra épül Budapesten

Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint biztonságosabb „lakóutcákkal”...

A gazda egyik legdrágább hibája lehet, ha nem dokumentál egy elvégzett munkát

A mezőgazdaságban az adminisztráció elhanyagolása akár a legnagyobb veszteségeket is okozhatja. Legyen szó támogatásokról,...

Kompótország és a Фидес

Új ellenzékre lenne szükség, mert mostaniak falrengető hülyeségeket beszélnek, és a szokásos tudatos hazugságokkal és merőben...

Hatalmas balhéval ért véget a magyar-ukrán meccs, Szoboszlai szerint ez benne van a fociban

A magyar csapatkapitány szerint a játékosok kiállása egymásért kifejezetten fontos üzenet a vereség után. A hajrában kialakult...

Vért hánytak és leszaggatták a ruháikat: máig rejtély, mi történt a hat túrázóval, akik horrorizisztikus körülmények közt haltak meg 1993-ban

1993. augusztus 2-án hét kazahsztáni túrázó indult útnak, hogy átszelje a Dél-Szibériában található Khamar-Daban hegységet, ám egy...

Kapitány István Zalaegerszegen: „megmondtuk, ez nem egy áprilisi tréfa volt”

A miniszter Zala megye székhelyére látogatott pénteken a Tisza-kormány országjárásának következő állomásán, ahol az...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Zárug Péter Farkas: Orbán Viktor egy ketrecbe zárt oroszlán, a Fidesznek el kellene temetnie

A vállaltan konzervatív elemző szerint a Fidesz egy „roncsstruktúra” és „lemérgezett brand” lett, amelyből Orbán Viktorral az élen már nem tud kinőni semmi új. Úgy látja, a pártelnök az a pont, akitől már

0