Schmitt Pál: Bács-Kiskun megyében tisztes erőfeszítés folyik az előrelépés érdekében
Bács-Kiskun megyében is vannak gazdasági nehézségek, van munkanélküliség, de azt láttam, hogy nagyon tisztes erőfeszítés folyik azért, hogy a dolgok jobbra forduljanak - összegezte országjáró körútjának Bács-Kiskun megyei tapasztalatait Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön az MTI-nek.
Minden helyen azt láttam, hogy rendet tartanak, bíznak önmagukban - hangsúlyozta a késő estig tartott látogatása végén az államfő.
Schmitt Pál szerint rendjén van az, hogy az országjáró körútja során meglátogatott megyék vezetői sajátjukat tartották fontosnak, szépnek és a legjobbnak.
Nem véletlen a nagy Mercedes-beruházás, nem véletlen az, hogy az országos átlagnál sok tekintetben kicsit jobban állnak, mert keresik a kitörési pontokat, még a legkisebb településen is - fogalmazott Schmitt Pál.
Elmondta, hogy Hajóson arról álmodnak, hogy egyszer majd meglendül az idegenforgalom, Kecskeméten a jövőnek építenek uszodát, a rövid megálló Baján is azt bizonyította, hogy az ottani városvezetők büszkék városukra.
A Bácska Kultúrpalotában jártam és a gyönyörű főteret látogathattam meg - tette hozzá.
Schmitt Pál örömmel tapasztalta, hogy a megyei körút utolsó állomásán, a Borota melletti Koch borászatban, ízelítőt kapott abból, hogy komoly elhivatottság van arra, hogy a magyar bor ismét híres legyen.
Az összbenyomásom az egész napról az, hogy az emberekben érezhető a lokálpatriotizmus, aggódás a saját gyerekért, a saját házért, a saját termésért, a saját gyárért, a saját városért, s ez így is van rendjén - összegezte benyomásait Schmitt Pál köztársasági elnök.
Schmitt Pál köztársasági elnök év elején megkezdett országjáró körútjának nyolcadik állomásán járt Bács-Kiskun megyében. Útjára ezúttal is elkísérte felesége, Schmittné Makray Katalin.
mti

- Borsodban újra 75 szervezete lesz a pártnak
- A méhállomány megcsappanásának tanulmányozását támogatja az Európai Bizottság
- Törökország először fogad el menekülttörvényt
- A válságból nem lehet a jogállamiság mellőzésével kijutni
- Új mozgalmat indít a Jobbik volt borsodi elnöke
- Havi 3 milliárdos megtakarítás a tételes elszámolású gyógyszerek körében
- Vegyék el a mozgássérült-igazolvánnyal visszaélők autóját!
- Gyökeres fordulat a nemzetpolitikában
- Polgármesteri köszönet a közlekedők türelméért
- Magyarországnak nem hitel és pénz kell, hanem biztonsági háló
- Több tízmilliós adócsalást tárt fel bábolnai ingatlanok értékesítésénél a NAV
- Nyugdíjasok utazási kedvezménye
- A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb évszak
- Károlyi Mihály szobrának nincs helye a Parlamentnél
- Fehérvári szervezetekhez kerüljön az 1%
- Elhunyt Zoltai Magdolna
- Megkezdődött a Kossuth tér átépítésének előkészítése a Parlament mellett
- A kormány elutasítja a megszorítások politikáját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Új helyen a Civil Szolgáltatási Iroda


„Schmitt Pál örömmel tapasztalta, hogy a megyei körút utolsó állomásán, a Borota melletti Koch borászatban, ízelítőt kapott abból, hogy komoly elhivatottság van arra, hogy a magyar bor ismét híres legyen.”
Kedves egészségére Köztársaságielnök Úr! És milyen tapasztalatai is voltak, milyen segítséget is adott? Ez talán engem jobban érdekelne. Amúgy meg csak óvatosan azzal a borral ne, ne hogy úgy járjon mint én, mert amég én beszélek (és csinálok) hülyeségeket a bortól az egy dolog, de Ön ne tegye, legalábbis addig ne még Köztársaságielnök.