Sikeresebbé válhat a mesterséges megtermékenyítés hála a pécsi kutatásnak
A mesterséges megtermékenyítés sikerességét befolyásoló markert azonosított a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Semmelweis Egyetem (SE) húszfős közös kutatócsoportja - közölte Szekeres Júlia immunológus pénteken az MTI-vel.
A Nature Scientific Reports című folyóiratában a napokban megjelent tanulmányukkal kapcsolatban az egyetemi tanár felhívta a figyelmet arra, hogy a fejlett országokban egyre későbbi időpontra tolódik a gyermekvállalás, és emiatt egyre nagyobb igény mutatkozik a mesterséges megtermékenyítés alkalmazására.
A beavatkozás jelenlegi gyakorlata szerint egynél több embriót ültetnek be az anya méhébe, hogy fokozzák a terhesség létrejöttének esélyét. Számos esetben azonban két embrió is beágyazódik - vagy akár az összes -, az iker- és a többes terhesség azonban a csecsemők fejlődési visszamaradását is eredményezheti, és a koraszülés egyik leggyakoribb oka - emelte ki a kutató, hozzátéve, hogy a cél ezért azon egyetlen embrió beültetése lenne, amely a legjobb beágyazódási képességgel rendelkezik.
Jelenleg morfológiai megjelenésük alapján választják ki a beültetésre szánt embriókat, "bebizonyosodott azonban, hogy a 'szép' embrió nem feltétlenül jó is egyben, ezért számos próbálkozás irányul olyan jellemzők, markerek azonosítására, amelyek segítségével a beágyazódni képes embrió felismerhető" - magyarázta.
A sejtek folyamatosan kibocsátanak membránnal körülvett "hólyagocskákat", extracelluláris vesiculumokat. E "hólyagocskák" különféle molekulákat tartalmaznak, és alkalmasak arra, hogy információt közvetítsenek az egyik sejttől a másikig - tette hozzá. "Az általunk alkalmazott módszer azon a megfigyelésen alapul, hogy a sikeresen beágyazódó embrió tenyésztőfolyadékában lényegesen kevesebb a nukleinsavat tartalmazó extracelluláris vesiculum, mint a beagyazódni képtelen embrióéban" - magyarázta.
"Klinikai adatok ismeretében megállapítható, hogy ha két embrió beültetése után egyes terhesség jött létre, az egyik beültetett embrió tenyésztőfolyadékában a nukleinsavat tartalmazó extracelluláris vesiculumok száma alacsony, a másikéban pedig magas. Ha két embrió beültetése ikerterhességet eredményezett, mindkét embrió tenyésztőfolyadékában alacsony a nukleinsavat tartalmazó extracelluláris vesiculumok száma" - fejtette ki.
Százhatvan embrió tenyésztőfolyadékának vizsgálata igazolta, hogy az ilyen módon azonosított embrió beágyazódásának 90 százalék az esélye - hangsúlyozta. "Mivel azonban a terhesség létrejöttében az anyai tényezők is jelentős szerepet játszanak, ez természetesen nem jelenti azt, hogy az ilyen embriók beültetése után 90 százalék lesz a sikeres terhesség valószínűsége" - tette hozzá a kutató. Módszerük alkalmazása azonban jelentősen fokozhatja a mesterséges megtermékenyítési eljárások hatékonyságát és csökkentheti az ikerterhességek gyakoriságát - mondta Szekeres Júlia.
A jelenleg használatos eljárásokkal szemben az új módszer előnye, hogy a vizsgálat nagyon gyorsan és viszonylag egyszerűen elvégezhető, így lehetőség van arra, hogy a tenyésztett embriók közül közvetlenül a beültetés előtt kiválasszák a legalkalmasabbat - összegezte.
A PTE-n e kutatással párhuzamosan folyik egy mintegy kétmilliárd forintos költségvetésből megvalósuló - a chip-technológiát a mesterséges megtermékenyítés sikerességének növelése érdekében alkalmazó - kutatói program is. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával megvalósuló, tavaly novemberben indult hároméves projekt céljáról a pécsi egyetem korábban azt közölte, hogy a mesterséges megtermékenyítéssel eddig elért 30 százalékos eredményességet kívánják 50 százalék fölé emelni egy olyan laboratóriumi megközelítéssel, amelynek egyszerűsége, költséghatékonysága lehetővé teszi a szülészeti rutinba történő beillesztést.
hírek innen, onnan
Világszenzáció, megtalálták a magyar őshazát, nem onnan jöttünk, ahonnan eddig gondolták
A legújabb kutatások érdekes eredményekre jutottak.
Donald Trump nem tervezi, hogy Tomahawk rakétákat ad Ukrajnának
Az amerikai elnök ugyanakkor jelezte, hogy még meggondolhatja magát.
Tizenéves rabló terrorizált Cegléd utcáin, vádat emeltek ellene
Nem úgy tűnik, hogy a büntetés elérte volna a célját annál a fiatal ceglédi férfinál, akit a bíróság egy nappal egy újabb...
Mégsem a tiszás applikációban lehet majd szavazni a Tisza képviselőjelöltjeire
Így reagált a Tisza Párt elnöke arra, hogy „tömegesen hozták nyilvánosságra a Tisza Világ applikáció felhasználóinak adatait”, ami...
Rászállt a fogyasztóvédelem a gyrososokra – döbbenet, hány büfében találnak gondot.
Az élelmiszer-higiéniai és élelmiszer-biztonsági előírások betartása, a nyomonkövethetőség biztosítása és a megfelelő...
Életszagú magyarázatot ad a magyar humorista a jobbkéz-szabályra
Annyira pontosan látja Szabó Balázs, hogyan viselkedünk autósként egy-egy jobbkezes kereszteződésben, hogy nincs az a Kresz-szabály, ami...
Migrációs hullám indult Európa Trump miatt és ennek nagyon is örülni kell
Rekord számban fordulnak az EU felé a Trump-kormányzat megszorításai és az akadémiai szabadság szűkítése miatt az amerikai kutatók, ami...
Ha ez így megy tovább, alig lesz szükség állami nyugdíjra a távoli nagyhatalomban
Ausztráliában egyre több nyugdíjas elsődleges bevételi forrása a "superannuation" néven futó megtakarítási program, miközben az állami...
Piti személyes fenyegetésekkel és zsarolásokkal esett Washington az EU főtárgyalóinak
Az amerikai kormány példátlan nyomásgyakorlással próbálta megakadályozni a nemzetközi tengeri szállítás szén-dioxid-kibocsátásának...
Donald Trump szerint „valószínűleg illegális”, hogy kigúnyolják őt a Late Night show-ban
Nem ez az első alkalom, hogy megjegyzéseket tett az elnök a humoristára.
Szabotázsakciók az orosz hadseregben: belülről torpedózzák meg a pokrovszki bevetést
Látványos videón egy lángoló teherautó.
Irtózatos összeg tűnt el a gázpiacról, de nem tudni, kik a tettesek
Az ugyanakkor továbbra is rejtély, kik irányították a szervezetet valójában, hiszen megtalálhatatlan külföldiek és megtévesztett...
Sport
Kikapott a Ferencváros és a Paks, Dragóner győztes gólt fejelt
Az NB III 14. fordulójában idegenben szenvedett vereséget a Ferencváros és a Paks második számú csapata, az Újpest II a hajrában mentett pontot Pápán.
Döbbenetes, ami a New York Marathon befutójánál történt, ezt látni kell. + videó
A férfiaknál és a nőknél is csak kenyaiak álltak dobogón, a férfiaknál célfotó döntött.
Kiderült mi a Real Madrid álláspontja Trent Alexander-Arnold esetleges távozásáról
Trent Alexander-Arnold a nyáron, nagy port kavarva hagyta el a Liverpoolt a Real Madrid kedvéért, ám Spanyolországban eddig nehezen találja a helyét.
Alexander-Arnold elárulta, a Liverpool három játékosa üzent neki, Szoboszlai nem
Az Anfield közönsége előtt először léphet pályára ellenfélként a Liverpool szurkolóinak egykori nagy kedvence, immár a Real Madrid színeiben.
Az év fetrengését mutatta be a 19 éves magyar futballista – videó.
Bár a piros lap után látszólag egyből meggyógyult, hamarosan le kellett cserélni.
Sérüléshullám sújtja a Liverpoolt a Real Madrid elleni rangadó előtt
A Liverpoolnak számos sérüléssel kell megküzdenie, ami több játékos kiesését is jelenti a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt.
A legnépszerűbb magyar sportolónő mindenkit elkápráztatott + videó
Horváth Laura nyerte meg a világ legjobb crossfit-versenyzői számára kiírt Rogue Invitational elnevezésű meghívásos viadalt.
Újabb Premier League-edzőt rúgtak ki
Ben Jacobs sportújságíró vasárnap írta meg, hogy menesztette edzőjét az angol Premier League utolsó helyén álló Wolves.
Ronnie O'Sullivan mindenkit becsapott, a világbajnok elleni pofon után rekordot produkált
Az angol sznúkerjátékos ellenfele élete legjobbját nyújtotta a selejtezőmérkőzésen.
Gólgazdag meccsen nyert az idény meglepetéscsapata
Az idény meglepetéscsapata, a Karcag hatgólos meccsen győzte le a Békéscsabát az NB II 12. fordulójában. A békés megyeiek egy hét alatt 8 gólt kaptak két tétmeccsen.
Szoboszlai Dominik összeveszett a barátjával? Erre utalt az exliverpooli focista
A BL-ben korábbi csapata ellen lép pályára.
Ez lehet a nyár bomba híre: a világ legjobb formában lévő csatára mehet Barcelonába
Ebben az idényben 15 tétmérkőzésen 25 gólból vette ki a részét.
Bulvár
A tököli börtön egykori szülésznője: „Itt nemcsak neve, ruhája sem volt a vajúdó nőknek”
A fiatal nő végignevette a saját szülését. A szülésznő nem értette, miért. Mi lehet az, ami a legerősebb fájdalmat is boldogsággá tudja átírni. Akkor még nem tudta, hogy Annának ez volt az első szülése, amiko
Három egyetemistát gázolt halálra a zebrán egy porschés, majd elhajtott
Az áldozatok egy gyalogátkelőn sétáltak az amerikai Tucsonban, amikor a száguldó autó elgázolta őket. A 19 éves elkövető megállás nélkül elhagyta a helyszínt, de később feladta magát.
Szokatlan lesivideó készült Orbán Viktorról, feleségével nem akárhol voltak
Orbán Viktorról került fel egy videó az internetre, nem akárhol jelent meg a magyar miniszterelnök.
Nem csoda, hogy Trump kikosarazta Orbánt, Erdogannak is el kell fordulnia az orosz olajtól
Törökország nagyobb mennyisége vett Iraktól és a Kazahsztántól.
Az olaszok teljesen kiborulnak rajta, hogy a magyarok így eszik ezt az ételt
Van egy legendás olasz fogás, amit mi szeretünk feldobni egy magyar hozzávalóval.
A világ legszebb nője volt, 71 éves korára a plasztika rabja lett: így néz ki most a 80-as évek topmodellje
Sokan úgy gondolják, Christie Brinkley tökéletes vonásait a plasztikai és egyéb szépészeti beavatkozások segítségével őrizte meg, míg mások úgy vélik, a génlottó nyertese ő, és ennek köszönheti azt, hogy il
Ez a vonal a tenyereden elárulja, meddig fogsz élni
Akárcsak az ujjak, a tenyér lenyomata is teljesen egyedi, nem csoda hát, ha a misztikus vonalaknak régóta különleges jelentőséget tulajdonítunk.
Annyira kapaszkodik a hatalomba a kormány, hogy mind belerokkanunk
Szinte naponta jelennek meg újabb és újabb, a választásokat befolyásolni szándékozó intézkedések, miközben ezekre nincs fedezet a költségvetésben. Talán sokan elfelejtették már, de az előző választások előtt
Májbetegségek bőrtünetei
A máj megbetegedése esetén - kóroktól függően - megjelenhetnek általános panaszok, hasi diszkomfort, fájdalom, emésztőrendszeri tünetek, testsúlyváltozás, vizesedés, neurológiai, valamint pszichés tünetek is. L
Most már tényleg baj van: "támadás indult Magyarország ellen", riadót fújt a miniszter
Brüsszel újra támadást indított Magyarország ellen, most éppen azért, mert a kormány megvédi a magyar gazdákat – hazudozta az európai uniós ügyekért felelős miniszter vasárnap. Bóka János Facebook-bejegyzésé
Donald Trump katonai beavatkozásra készül: a támadás „gyors, kegyetlen és édes lesz”
A parancsot is kiadta a hadügyminisztériumnak, hogy készüljenek az akcióra.
Magyar Péter: Új belső közvélemény-kutatást kapott Orbán Viktor, minden aljasságra fel kell készülnünk
A Tisza Párt vezetője bejelentette, hogy hétfőn reggel részletes tájékoztatást ad a Tisza Világ elleni újabb támadásról, és annak következményeiről.
blogmorzsák
Japán megszállástól a futószalagos sztriptízig
Meglepő és ritkán látott fotók a történelemből.
Átvernek a hőszigeteléssel!
Két eset, hogyan vernek át a kereskedők a minőséggel.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


