Sok lehetőséget kínál az új közös agrárpolitika
Sokféle lehetőséget és opciót kínál az új, 2023 és 2027 közötti uniós támogatási időszakban a közös agrárpolitika (KAP) a magyar gazdák számára - fogalmazta meg az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Keszthelyen.
Feldman Zsolt a Zala Megyei Gazdakörök Szövetségének agrárfórumán kifejtette: az EU részéről csökkenő támogatási összeg ellenére a Magyarországon pályázható támogatások összege nem csökken. A két pillérből álló KAP forrásainak első elemére 2485 milliárd forint jut, a másodikra 2891 milliárd, amelynek 20 százaléka a brüsszeli forrás, a kormány ehhez 80 százalékos nemzeti kiegészítést nyújt.
A 2027-ig tartó időszakban a KAP legfontosabb újdonsága a zöld alapfeltételek erőteljesebb figyelembevétele. A helyes mezőgazdasági és környezeti állapot előírásai közé tartozik az állandó gyepterület fenntartási aránya, a vizes élőhelyek állapotának megőrzése, a vízfolyások mentén védelmi sávok kialakítása, de új feltételek vonatkoznak a lejtős területeken zajló gazdálkodásra is a talajerózió megakadályozására - mondta.
Ugyancsak az újdonságok között említette a talajvédelmi és növényegészségügyi érdekből a betakarítások után a minimálisan megkövetelt talajborítás előírását, illetve a 10 hektárnál nagyobb gazdaságok esetében az évenkénti kötelező vetésforgó szabályozását. A pihentetett földterületekre vonatkozó minimális elvárásokat és az inváziós gyomok elleni védekezés erősítését előíró szabályozást ugyancsak a friss előírások közé sorolta.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az 5300 milliárd forintnyi vidékfejlesztési uniós forrásról úgy ítélte meg, hogy "nem brüsszeli ingyen kenyérről van szó", az EU ugyanis olyan elvárásokat támaszt a mezőgazdasággal szemben, amelyeket kompenzálni kell a gazdálkodók számára. A KAP második pillérébe tartozó támogatási lehetőségekről kifejtette: annak minden negyedik forintját a magyar kormány biztosítja, márpedig az EU történetében még nem volt példa hasonló nagységrendű támogatásra egyik tagállam részéről sem.
A mintegy 2891 milliárd forintnyi összeg 52 százalékát gazdaságfejlesztésre szánják, 38 százalékát agrárkörnyezetvédelmi intézkedésekre fordítják, 8 százalékot az ökológiai gazdálkodás fejlesztésére, 5 százalékot pedig a Natura 2000-es területek védelmére. Kiemelten kezelik a fiatal gazdákat és a kistermelőket, 100 milliárd forint jut a támogatásukra - sorolta Győrffy Balázs.
Azzal folytatta, hogy 50 milliárd forintot biztosítanak annak a 10-20 ezer termelőnek, aki kézműves termékek előállítására, értékesítésére állna át. A mezőgazdasági üzemek fejlesztésére pályázatonként 15 millió forintot nyerhetnek a jelentkezők, de az energiafüggőség csökkentésére szolgáló zöldberuházásokat is támogatják legfeljebb 15 millió eurós összegig.
Az agrárkamara elnöke kitért arra is, hogy Hódmezővásárhelyen január 1-jétől földadót vetnek ki, ami alapvetően a földtulajdonosokra vonatkozik, de várhatóan azt a bérlőkre fogják terhelni. A különösen súlyos aszály után "komoly érzéketlenségnek" nevezte a hektáronként 10 ezer forintos adót, ami inflációnövelő vagyonadó, "politikai vendetta", aminek határozott elutasításaként indítottak aláírásgyűjtést.
Nagy János, a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) elnöke felidézte, hogy 2015-16-ban az állami földértékesítési program keretében országosan 23,6 ezer darab 3 hektár alatti földrészletet hirdettek meg összesen 25,2 ezer hektárnyi területre, de a felajánlott területeknek csupán 60 százaléka kelt el, átlagosan 1115 ezer forintos átlagáron. Árveréses értékesítés során 12,5 ezer darab földrészletet, azzal 254 ezer hektárt hirdettek meg, amelynek 70 százaléka talált vevőre, 1573 ezer forintos hektáronkénti átlagáron.
Akkor arra számítottak a döntéshozók, hogy jellemzően a bérlők lesznek a vásárlók, de a három hektár alatti területek bérlőinek csak 16 százaléka vásárolt a kisebb birtokrészletekből, az árverések során pedig 14 százalék, aminek elsősorban a tőkehiány volt az oka, illetve az, hogy az állami haszonbérletek kedvező konstrukciók voltak és maradtak - ismertette.
Nagy János a jelenleg zajló, Gazdát a földnek! program eddigi tapasztalatairól azt mondta: a 10 hektár alatti földek hirdetményes értékesítésének öt üteme zárult le eddig, amelynek során 14 ezer földrészletet, azaz 17,5 ezer hektárt hirdettek meg, ezeknek 48 százalékára érkezett ajánlat, 1291 ezer forintos átlagáron. Ez nem sokkal haladja meg a 2016-ban zárult időszak értékesítési átlagárát.
A 10 hektár feletti földek értékesítésére már elkészült a terv, de jogi akadályok miatt várhatóan csak jövőre indulhat az eladás. A jelenlegi adatok szerint országosan közel ezer földrészlettel 30 ezer hektár értékesítése biztos, de növelni szeretnék ezt a területnagyságot az indulásig - közölte az NFK elnöke.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke szerint "pokoli év" volt az idei, de helytállt a magyar gazdatársadalom. Az Európai Bizottsággal komoly viták folytak, de sikerült jó irányba befolyásolni a végső döntést a vidékfejlesztési forrásokról, így a KAP támogatásai egyfajta kiszámíthatóságot, biztonságot eredményeznek.
Nagy Bálint közlekedési államtitkár, a térség országgyűlési képviselője egyebek mellett arról beszélt, hogy a választókerületben és Zala megyében jelentős szerepet játszanak a gazdák közvetlenül a gazdasági életben és közvetetten a turizmusban is.
Arra biztatott mindenkit, hogy a Hódmezővásárhelyen bevezetett és másutt is tervezett földadó elleni aláírásgyűjtésben minél többen vegyenek részt.
hírek innen, onnan
"Imádom, hogy a pofátlanságot padlógázon nyomod..." - Molnár Áron keményen beolvasott Várkonyi Andreának
Molnár Áron egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált Várkonyi Andrea friss interjújára, amelyben a műsorvezető többek...
Most jött a sorkatonaság visszaállításáról, hatalmas a felháborodás
Németország több városában is diáktüntetéseket tartanak a kötelező katonai szolgálat esetleges visszaállítása és a fegyverkezés...
Miért fáj a fejed, ha jön a front? Így hat ránk a hőmérséklet-változás
Bár a frontérzékenység hétköznapi fogalom, tudományos vizsgálata jóval összetettebb annál, mint hogy a hideg- vagy a melegfrontot...
Súlyos agysérülést szenvedett a színpadról lezuhant szépségkirálynő
Súlyos agysérülést szenvedett és beperelte a Miss Universe szervezőit a színpadról lezuhant jamaicai szépségkirálynő.
Ebben a 10 európai fővárosban a legkönnyebb kiszakadni a rohanásból
Egy stresszmentes utazásról elsőként talán egy eldugott tengerpart vagy egy vidéki szállás jut eszünkbe, pedig egy városnézés is lehet...
Ezt a háztartási gépet soha ne járasd, amíg alszol, komoly tűzveszélyt jelenthet
Nálad is előfordul, hogy elalvás előtt még gyorsan elindítod a szárítógépet, hogy reggel, mire felkelsz, már csak össze kelljen...
Beégtek az újságok – Simán átverte a nagy hírportálokat egy mesterséges intelligenciával kreált „szakértő”
Egy nem létező, mesterséges intelligencia segítségével létrehozott művészetterapeutát idézett szakértőként több ismert nemzetközi...
Átadta Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását a Nestlé
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nestlé Purina büki állateledel-gyára: három új gyártóüzem és egy teljesen automatizált...
Nem szívesen mondjuk, de ennek az 5 őszi cipőtrendnek már leáldozott
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már...
Fontos bejelentést tett a kormány: Kivonulnak a rendőrök az épületek elől, ide küldik őket
Átalakítja a védett létesítmények őrzését a kormány: a Készenléti Rendőrséget a honvédség váltja, a felszabaduló 219 rendőrt...
Egyedülálló antarktiszi kőzet írta felül a fizikusok régi elméletét: nem a gravitáció formálta egyedül a korai Naprendszert
Láthatatlan erő nyomai a legősibb kőzetben A Naprendszer nagyjából 4,6 milliárd évvel ezelőtt egy hatalmas...
Harcba hívta a fiatalokat XIV. Leó pápa, megtelt a Stade de France
Tízezrek előtt beszélt a küzdelemről a katolikus egyházfő.
Sport
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Durva medvetámadás áldozata lett a horgásztúrán részt vevő 62 éves férfi
A kórházban halt bele súlyos sérüléseibe.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


