Sokat fog sütni a nap
Sokat fog sütni a nap, néhol lehet kevés esőre számítani, de hamar eláll majd.
Nappali gomolyfelhő-képződésre és sok napsütésre számíthatunk. A Duna-Tisza köze északi részén reggel, délelőtt még sok lehet a felhő és zápor is előfordulhat. Később a gomolyokból a Dunántúlon és az Északi-középhegység vidékén is kialakulhat néhol zápor, a Kisalföldön, Bakonyban egy-egy helyen az ég is döröghet, de összességében nem lesz jellemző a csapadék - írja a met.hu.
Az esti órákban általában csökken a felhőzet, de a főváros tágabb környezetébe észak felől még besodródhatnak kisebb csapadékgócok. Napközben a Tiszántúlon, déli megyékben élénkül meg az északkeleti szél, intenzív csapadék környezetében erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 29 fok között valószínű. Késő estére 16 és 22 fok közé hűl le a levegő.
hírek innen, onnan
Megdőlt a napi 10 ezer lépés mítosza - Már ennyi is elég az egészségért
A fizikai és a mentális egészségünkre is jó hatással van a napi 7000 lépés.
Elővezettetéssel kellett fenyegetni Németh Szilárdot, hogy megjelenjen a bíróságon, ahol aztán látványosan kihagyott az emlékezete
A politikus memóriája azonban nem volt túl jó passzban.
Bolondulnak a spanyol férfiak a meztelenül takarító magyar nőkért - Hamarabb ért haza a feleség, óriási botrány lett a vége
Spanyolország délnyugati részének városában, Torrevijában jelenleg két magyar hölgy vállalkozása a legnépszerűbb - na nem a férjes...
Itt vannak a legújabb intelligens közlekedési lámpák, amik automatikusan pirosra váltanak a gyorshajtóknál!
Brassó városvezetése intelligens közlekedési lámpákat szerelt fel az egyik legforgalmasabb útvonalon, a Griviței sugárút Fartec...
Mi történt? Mégsem lesz parlamenti képviselő a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán
A vízilabdázó családi okokra hivatkozva mégsem veszi át parlamenti mandátumát a Fidesz-frakcióban. A sportolót csütörtök délután...
Elkötötték, összetörték, sínre tették a Mazdát Sopronban
Komoly károkat okoztak azok a fiatalok, akik egy áprilisi hajnalon, Sopron belvárosában kocsikázni indultak egy lopott autóval.
Ijesztő kiborulás az Exatlonban. Tombolva káromkodott és rúgott, amit ért a játékos, az árulás is szóba került
Kiderült, mi történt!
Kínos igazság: nem bír az ország a piszkos pénzzel
Friss nemzetközi jelentések szerint Ausztria továbbra sem lép fel elég hatékonyan a pénzmosás ellen, a gyenge szankciók, az...
A néphit szerint ezek a tárgyak rossz egészséget hoznak, ha ott vannak az otthonodban
A modern orvostudomány pontosan megmondja, hogyan őrizhetjük meg a testünk és a lelkünk egyensúlyát, de a néphit továbbra is jelen van a...
„Súlyos” fokozatra emelték a brit terrorkészültséget a Golders Green-i késelés után
A besorolás azt jelenti, hogy egy terrortámadás elkövetése immár „nagyon valószínű”.
Nincs elég pénz, leépítések jönnek a Megafonnál
Tavaly még 5,8 milliárd forintnyi támogatásból gazdálkodtak.
Eldőlt, Jürgen Klopp lesz-e valaha a Real Madrid edzője
A Liverpool élén Bajnokok Ligáját nyert.
Sport
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen
Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.
Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?
A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.
Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el
A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.
Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét
Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások
A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.
Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t
Ráadásul Európában, nem Ázsiában.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen
Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.
Hiába zúdul a kritika a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökére, nem indult bizalmi szavazás Schmidt Gábor ellen
Az elnökség után a közgyűlés sem élt a lehetőséggel.
Bulvár
„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől
A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.
Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt
Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz
Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.
Milliós büntetést kaphatsz, ha nem tartod be ezt a tilalmat: csütörtöktől ezekben a vármegyékben lép életbe
Szigorú büntetést kaphat, aki nem vigyáz.
Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok
A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.
„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt
Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
Ez a híres színész lánya vezeti Friderikusz Sándor műsorát vasárnap: Panna újságíróként is dolgozik
A legendás színész lányának, László Pannának ez lesz az első tévés szereplése.
Tóth Vera férje is beszólt Tóth Gabinak, egyre több támadást kap az énekesnő
Tóth Gabi számára egyre kevesebb az esély a visszatérésre.
57 évesen váratlanul meghalt Mel Gibson szerelme: a színész összetört a gyásztól
Bennfentes források szerint Mel Gibson teljesen összetört, mióta megtudta, hogy Nadia Farès elhunyt.
300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik
Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.
Újabb műsorvezetők távoznak az RTL-től: ezért búcsúzik a sokak által szeretett páros
Peller Anna és Peller Mariann távozik a Reggeliből.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


