Ezt olvasta már?


Somogy vezet, Borsod lemaradt – Óriási szakadék tátong a magyar lakásépítésekben

Somogy vármegyében és a fővárosban gőzerővel folynak az építkezések, az északi és alföldi megyékben szinte teljesen leálltak az újlakás-átadások. Ez a folyamat nemcsak az új ingatlanok piacát, hanem a használt lakások árazását is befolyásolja.

A Központi Statisztikai Hivatal nemrégiben megjelent, „Fókuszban a vármegyék” kutatása alapján a lakásépítési kedv továbbra is Közép-Magyarországra koncentrálódik: az összes átadott új lakás közel 60 százaléka Budapesten és Pest vármegyében található. Minden harmadik új lakás Budapesten és az agglomerációban épült fel, miközben a lakosságnak csak 18 százaléka él itt. Eközben a 2025-ös év egészét nézve az országos lakásépítés évtizedes mélypontra került: az év során összesen 12 062 új lakást adtak át, ami 9,3 százalékkal marad el az előző évitől.

Balatoni pörgés és északi megtorpanás

A százezer lakosra jutó átadások számát tekintve Somogy vármegye végzett az élen 170 lakással, amit a főváros (149) és Pest vármegye (143) követ. A Balaton-parti fejlesztések és a budapesti agglomeráció vonzereje továbbra is töretlen a beruházók körében, Somogyban például az építkezések 90 százaléka a Balaton-parti településekre koncentrálódik. Ezzel szemben az ország keleti és északi részein drasztikusan alacsony a kínálat bővülése. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében százezer lakosra mindössze 4, Békésben 11, Nógrádban pedig 17 átadott lakás jutott.

„Ahol sok az új lakás, ott általában a használt ingatlanok is drágábbak. Egyrészt az építkezések eleve a népszerűbb környékeken sűrűsödnek, másrészt az új építésűek magas árai a használt lakásokét is magukkal húzzák. A tulajdonosok ugyanis az új lakások árához mérik a sajátjukét, ami sokszor túlárazáshoz vezet – főleg a régebbi, korszerűtlen lakásoknál” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

A kínálat bővülése várható

A 2026-os várakozások szerint a lakásépítések száma a tavalyi évtizedes mélypont után lassú növekedésnek indulhat. Biztató jel, hogy 2025 negyedik negyedévében már több mint 5800 új projekt indult el országszerte, és az építési engedélyek számának megugrása miatt középtávon akár a húszezer feletti éves átadás is lehetséges.

„A jelenlegi trendek alapján a lakásállomány megújulása továbbra sem lesz egyenletes: a turisztikai központok és a gazdaságilag erős térségek ingatlanvagyona egyre többet ér, ahol viszont nincsenek új beruházások, ott a használtlakás-piac is lomha marad. A vidéki városok közül főként Debrecenben, Győrben és Szegeden pörög a piac, ahol az ipari fejlesztések miatt folyamatos az igény az új lakásokra” – mondta Szegő Péter.

Forrás: Duna House







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A mellkas-CT szerepe a tüdőrák korai felismerésében

A tüdőrákos betegek száma növekszik, a tüdőrák a vezető halálokok közé tartozik. Emiatt is kiemelkedően fontos a megelőzés és a...

Ébredés a lebontott házban

A kelet-ázsiai hűbériség ideje lejárt. Nem azért, mert a magyarság felvilágosult, és polgári öntudatra ébredt, hanem azért, mert az...

Hogyan fogja megregulázni a Fidesz a fiatalokat, ha nyer vasárnap?

Az egykor volt fiatal demokraták nem értik, hogy a jelenkor fiataljainál a régi módszerek egyszerűen már nem működnek.

Wáberer György 300 ezer forintot ajánl a választási csalások leleplezőinek

A milliárdos egy szombati Facebook-videóban jelentette be a pénzjutalmat a választás tisztaságának védelmében. A díjat azok kaphatják...

Időjárás: Már csak egyet kell aludnunk és minden más lesz

A hét utolsó napján még többfelé kell számítani fagyos indulásra, ugyanakkor a következő napokban fokozatos enyhülés veszi kezdetét.

Schobert Norbi rákos kisfiún segített 13 éve, édesanyja ma is hálás

Rózsa Magdolna 2013. augusztusában tudta meg, hogy kisfiát az egyik legagresszívabb daganatos betegség, akut limfoid leukémia támadta meg. A...

Hajdú Péter a földön pörgött, Balázs Klári kiakadt – Ezek voltak A Nagy Duett történetének eddigi legemlékezetesebb pillanatai

A Nagy Duett nyolcadik évada kilenc párossal és egy trióval indult el február közepén, szombaton pedig végre kiderül, ki...

Napokkal férje és kislánya halála után a négygyermekes édesanya is meghalt

Szívszorító családi tragédia rázta meg a közvéleményt, miután egy négygyermekes édesanya is életét vesztette, alig több mint egy...

Gulácsiék meccsén tiltakoztak a szurkolók, még a stadionszabályokat is kijátszották

A korábbi magyar válogatott ezúttal is csak a kispadon kapott helyet.

Hamar túlmelegszik a laptop? Ezekkel a trükkökkel ez percek alatt megoldható

Nem kell szerviz – a túlmelegedés ellen otthon is védekezhetünk!

Sérültet mentett a barlangi mentős a Mátyás-hegyen, hazafelé tartott, amikor előtte zuhant le az autó a Göncz Árpád városközpont felüljárójáról

A Magyar Barlangi Mentőszolgálat riasztásvezetője a Mátyás-hegyi-barlangból tartott haza, amikor közvetlenül előtte zuhant le az autó a...

Magyar Péter: Ne engedd, hogy megvásárolják a szavazatodat, ne engedj a zsarolásnak és a fideszes nyomásgyakorlásnak!

A Tisza Párt elnöke emlékeztetett, hogy a választási csalás súlyos bűncselekmény, és börtön jár érte.

0

Sport

Sokkolták az ETO kézilabdázóit Győrben, döbbenetes jelenet az utolsó pillanatban

Videón a nem mindennapi dráma: egész pályás győztes gól született a magyar bajnokságban.

Kiütés Felcsúton, a Győr felmosta a padlót a Puskás Akadémiával

Az éllovas Rába-partiak sorozatban harmadik győzelmüket szerezték meg a bajnokságban.

Szoboszlai szavai rosszul öregedtek, Slot hátrasorolhatja őt, Kerkezt a kispadra rakhatja

A Liverpool a Bajnokok Ligája-helyek szempontjából kulcsmeccset játszik 18.30-tól a Fulham ellen.

A magyar válogatott óriási bravúrja, az elit kapujában a történelmi franciaverés után

Tóth Amarissa és Bondár Anna sem vesztett játszmát a pénteki párharcban.

Szoboszlai-gyűlölő molinó Liverpoolban: ennek semmi keresnivalója az Anfielden.

Megdöbbentő hangulatkeltés a magyar sztár ellen: „Többet keresel egy héten, mint sokunk évek alatt”.

A kifütyült Real Madrid edzője dühében olyat mondott a VAR-ról, mint még senki

Kiakadt Álvaro Arbeloa, miután az egyre mélyülő gödörbe kerülő királyi gárda a Gironával sem bírt.

Szürreális jelenetek után rúgta meg az év potyagólját a Fradi

Hátrányban volt a bajnok, de végül fordított a Groupama Arénában.

0
0

Bulvár

Már csak idő kérdése az összeomlás? 300 kilométert csúszott északra a Golf-áramlat

A Golf-áramlat váratlanul 300 kilométert csúszott északi irányba, ez a szokatlan vándorlás az Atlanti-óceán teljes áramlási rendszerének küszöbön álló összeomlását jelezheti.

Hann Endre: a Tisza nyerheti a választást, közel nulla a valószínűsége annak, hogy jelentősen alulmérjük a Fideszt

A Medián ügyvezetője a Klubrádióban kifejtette, hogy a jelenlegi közvélemény-kutatási trendek alapján a Tisza Párt győzelme valószínű, minimális esélyt lát arra, hogy a kutatók jelentősen alulmérnék a Fidesz

Erős Antónia üzenetét az egész országnak hallania kell.

A Glamour Talks with Illés Gabriella legújabb epizódjában Erős Antónia, az RTL híradójának műsorvezetője őszintén mesél életútjáról, pályájáról, anyaságról, a híradózás kulisszáiról és azokról a szem

Orbán válasza a rendszerbontó koncertre: Pataky Attila, Kis Grófo, Curtis és Dér Heni

A Fidesz szombat esti „legnagyobb kampányzáróján” újra színpadra lépnek a kampány állandó zenei fellépői.

Fideszes politikus fia lehetett a Rendszerbontó Nagykoncert sztárja, kiderült a rokoni kapcsolat?

Nem akárki léphetett színpadra a Hősök terén, édesapja nem tudhatott az akcióról?

Bocsi, de ha ez a 20 dolog ismerős, akkor hivatalosan öregnek számítasz

Ahogy a mondás tartja, a kor csak egy szám, azonban ha felismered az alábbi listán szereplő dolgokat, akkor sajnos kijelenthetjük, hogy - velem együtt - már nem vagy egy mai csirke. 

Mindegy, milyen kormány lesz április 12-e után, ebbe beletörhet a bicskája

Pedig a magyarok nagy részét érinti, főleg a fiatalokat.

Szörényi Levente és Bródy János így reagált arra, hogy a Tisza és a Fidesz is használja az István, a király ikonikus dalait

A szerzőpáros elmondta, mi a véleményük arról, hogy a Fidesz és a Tisza is használja a rendezvényeiken az rockoperájuk két legnépeszerűbb dalát.

0