Ezt olvasta már?


Sukoró-ügy - A héten továbbítják Joav Blum fellebbezését a Fővárosi Ítélőtáblához

Joav Blum fellebbezését ezen a héten továbbítják az ügyben másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblához - mondta el a Székesfehérvári Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-nek.

Gieszné Boda Orsolya tájékoztatása szerint pénteken érkezett meg a törvényszékre a tervezett King's City turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződés érvénytelenségét, semmisségét kimondó, a Fejér Megyei Bíróságon lefolytatott polgári perben tavaly decemberben született ítélet elleni fellebbezés.

A Sukoróra tervezett turisztikai beruházásban érdekelt befektetőcsoportot képviselő, a perben alperesként szereplő izraeli-magyar üzletember fellebbezésében az ítélet hatályon kívül helyezését, a döntés megváltoztatását, a kereset elutasítását kéri.

Eljárási hibára hivatkozva, egyebek között azt kifogásolja, hogy a bíróság annak ellenére nem szüntette meg a pert, hogy az utolsó tárgyalási napon jogi képviselője útján bejelentette, eláll a csereszerződéstől.

Kifogásolta a perben felperesként, a magyar államot képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által történt állami szakértő kirendelését, valamint azt is, hogy a bíróság a felperes olyan bizonyítékait is értékelte, amelyeket az határidőn túl terjesztett elő.

Fellebbezésében többek között kifejtette: a bíróságnak értékelnie kellett volna, hogy a pilisi és albertirsai gyümölcsösök, valamint a sukorói ingatlanok cseréje közérdekből történt, ugyanis nemcsak a tervek szerint a Pest megyei telkek területének egy részén áthaladó tervezett autópálya-építés, hanem a turisztikai beruházás is közérdekű célt szolgált volna.

Álláspontja szerint a szerződés nem volt színlelt, és nem volt feltűnő értékkülönbség a cseretelkek között.

A csereszerződést 2008 nyarán kötötte meg az alperes a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel. A megállapodás értelmében a tulajdonában levő Pest megyei külterületi ingatlanokat cserélt volna el a magyar állam tulajdonában levő húsz sukorói külterületi ingatlanért.

A két évig tartó polgári perben kirendelt értékbecslő a Pest megyei telkeket 264 millió forintra értékelte a csereszerződésben foglalt 787 millió forint helyett, a sukorói földeket pedig 1,7 milliárd forintra a szerződésben meghatározott 1,084 milliárd forint helyett. A szerződés hatálybalépésével több mint egymilliárd forint kár érte volna a magyar államot.

A Fejér Megyei Bíróság ítélete szerint helyre kell állítani az eredeti állapotot.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Külön utakon folytatják: Horváth Éva válik a férjétől – videó

Megrázó vallomást tett Horváth Éva az RTL Reggeliben: az egykori szépségkirálynő megtörte a csendet, és először beszélt nyilvánosan...

Rengeteg kárt okoznak ezek a járművek a magyar utakon: minden ötödik esetben nincs felelős

Az elektromos rollerek néhány év alatt a városi közlekedés meghatározó szereplőivé váltak, de a népszerűségükkel együtt a...

Nagy bajban a Sziget fesztivál: 1,5 milliárdos veszteséggel számolnak Gerendai Károlyék

A Sziget Fesztivál, amely évről évre a magyar és nemzetközi közönség egyik legkedveltebb eseménye, idén is komoly kihívásokkal nézhet...

Ez a négy csillagjegy hihetetlenül kapzsi a horoszkóp szerint

A kapzsiság nemcsak az anyagi javak területén mutatkozhat meg, hanem az élmények, a figyelem vagy akár a szerelem iránti vágyban is. Az...

Kunetz Zsombor: Győrfi Pál menesztése régóta esedékes váltás volt

„Semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges...

Megdöbbentő dolog derült ki egyes ásvány- és gyógyvizekről: ilyenkor jobb, ha nem iszod őket

Fontos dologra világít rá a Semmelweis Egyetem legújabb kutatása.

Elindult a kísérlet az emberen: beadták az első adagot a sejtek öregedésének visszafordítására - A kockázat óriási

Egy bostoni biotechnológiai cég a látóideg sejtjeinek megfiatalításával kísérletezik. A beavatkozás biztonságát egy speciális...

Kiderült, miért zuhant le a kamera a pályára a magyar-kazah meccsen

A 4iG csoport közölte, hogy a kamera mozgómotorjában keletkezett tűz okozta a balesetet. Pedig a berendezésnek hibátlanul kellett volna...

Elkészült az ország legnagyobb áramtárolója

11 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatással.

Ki ül a vádlottak padján, ha baj történik? Tisztázatlan a felelősség a belterületi puskahasználatnál

A városokban egyre gyakoribb vadmegjelenés új felelősséget ró az önkormányzatokra. A jogi szabályozás hiányosságai komoly kockázatokat...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"

A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.

0
0

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok

Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog

A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

blogmorzsák

Magyar légikisasszony a Condornál

Beszélgetés Kavassy Fanny-val.

Interjú a NunSlaugher énekesével

"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

0