Ezt olvasta már?


Szabó Attila: Magyarország egy külön világ a kajak-kenu sportban

Magyarország egy külön világ a kajak-kenu sportban - véli a szlovák Szabó Attila, világbajnok kajakos. (Pécsi Napilap)

"Olyan hangulatos nemzetközi versenyeket sehol a világon nem lehet megélni, mint Magyarországon. Talán ezeket még az olimpia sem múlja felül. Mivel elég sok országban űzik már ezt a sportágat, szerintem továbbra is növekedni fog a népszerűsége" - mondta az 51 éves Szabó, aki 1989-ben csehszlovák színekben nyert világbajnoki címet 10 ezer méteren.

A révkomáromi sportember - aki a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség európai szervezete (AIPS Europe) konferenciájának záróvacsoráján, a Duna Arénában nyilatkozott az MTI-nek - emlékeztetett rá, hogy úttörője volt a szlovák-magyar sportági kapcsolatok kialakításának, a jelenlegi viszonyt pedig nagyon egészséges rivalizálásként jellemezte.

"Gyulay Zsolt és Csipes Ferenc idejében nagyon sokat edzettem a Budapesti Honvédban, később ez még jobban bővült, így a mai napig rendkívül szoros a kapcsolat. Ha akkor nem fogadnak maguk közé, ha nincs a Magyar Kajak-Kenu Szövetség segítsége, nem hiszem, hogy ilyen sikereket értünk volna el" - közölte, majd hozzátette, hogy hetente megfordul Budapesten, mert családi kötelék is fűzi a fővároshoz.

Szabó Attila - aki 34 évesen fejezte be a kajakozást, de utána még 48 éves koráig igazolt labdarúgó volt - kifejtette, Szlovákiában a létesítményhelyzet jelentős hátrányt okoz a sportágban, mert az élmezőnynek a csehországi Racicéig kell utaznia a válogatóversenyekre. "Nincs egy igazi pályánk, habár most kialakulóban van. Pozsony mellett van egy pálya, amit közművesíteni kell, és megoldódik ez a probléma is."

Az 1989-es plovdivi vb-n a férfi kajakozók egyesben 500, 1000 és 10 ezer méteren versenyeztek, 1994-ben azonban a leghosszabb távot a legrövidebb, a 200 méter váltotta a programban. A síkvízi, majd gyorsasági szakág világbajnokságain 2010 óta létezik az 5000 méteres táv is, amelynek Szabó szerint van is létjogosultsága, mert érdekes és élvezetes.

"Ugyanezt nem látom például a kétszáz méterben, de nyilvánvaló, hogy manapság a média és a reklám diktál, valószínűleg ez volt az oka, hogy lerövidítették a számokat. Teljesen más felkészülést igényel a kettő, más a sportoló izomzata és munkabírása is, szinte egy második sportágról beszélünk" - hangsúlyozta.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiszáradt kútba dobta meggyilkolt élettársa testét egy döbröközi férfi

Ha bűnösnek találják, akár 15 év börtönbüntetést is kaphat.

Váratlan fordulat a gázpiacon: hatalmas versenyelőnybe került egy európai állam az új árakkal

Kihirdették Bulgária májusi leszállításra vonatkozó földgázárát, ami közel 20 százalékkal alacsonyabb az európai irányadó...

Megvan, mely parlamenti bizottságok élére kerül fideszes elnök: az egyiket Szentkirályi Alexandra vezeti

Gulyás Gergely frakcióvezető bejelentette, hogy a Fidesz kiket küld a parlamenti bizottságokba. Szentkirályi Alexandra a Művelődési...

Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB

Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 

2025 az éghajlatváltozás ijesztő éve volt, az északi sarkkör közelében is mértek 30 fokot

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, 95 százalékán melegebb volt, mint a globális átlaghőmérséklet. A hó és jég is ijesztő...

Lemondott a MOME teljes kuratóriuma

Felajánlják az egyetem alapítói jogait a felsőoktatásért felelős, újonnan felálló minisztériumnak.

Milliárdok mozognak: osztalékot fizet az OPUS, Mészáros lép

Több mint 10 milliárd forint osztalékot fizet az OPUS Global, miközben Mészáros Lőrinc további részvényvásárlásra készül.

A tavaszi káosz után most jön a finomhangolás: májusban a pénz és a család kerül a középpontba

A májusi horoszkóp a tavaszi intenzív bolygóállások után egy nyugodtabb, gyakorlatias időszakot jelez előre. A hónapot két telihold...

A sztár teljesen összetört - Tragikus hirtelenséggel hunyt el Mel Gibson titkos szerelme

A Bíbor folyók-ból ismert Nadia Farès egy párizsi sportklubban történt baleset következtében halt meg április 17-én. A brit sajtó egy...

Az egyre megosztottabb Fed kamattartást jelentett be

A Fed áprilisi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak...

Benyújtotta lemondását Miskolc alpolgármestere

Benyújtotta lemondását Hollósy András (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP), Miskolc alpolgármestere, aki szeptember elsejétől a város...

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra

Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.

A Forradalmi Gárda kicsavarja az irányítást az ajatollah kezéből Iránban

Annak ellenére, hogy Ali Hamenei ajatollah helyét a fia vette át Irán élén, a valós hatalom már nem a legfőbb vezetőnél van. A Reutersnek nyilatkozó források szerint az iráni döntéshozást a Forradalmi Gárda kemé

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

A képviselők juttatásait állítólag visszaveszi majd Magyar Péter és a Tisza-kormány, ám ennek ellenére szép összeget vihetnek haza havonta.

Papp Máté Bence így kommentálta a tényt, hogy nem a Fidesz nyert

Mindenki Tóth Gabit figyelte, de a választás napján Papp Máté Bence valami sokkal fontosabbat tett, amit eddig kevesen vettek észre.

Opus-zuhanás: megszólalt az egyik leggazdagabb magyar, szerinte a jelenség nem gazdasági alapú

„Az életem nyitott könyv” – mondta az Opus elnöke, miután arról beszélt: nem szokta se megerősíteni, se cáfolni gazdaglistás becslésünket. Mi történt? Hosszú interjút adott a Telexnek Vida József, az Opus Gl

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

blogmorzsák

Hitler halála - legendák és összeesküvés elméletek

Ma 81 éve, hogy bejelentették Hitler halálát, de a világ nem hitt benne: holttestét nem mutatták be, a szovjetek pedig titkolóztak.

Fáradtság, sérülések, gyengébb teljesítmény

Sok sportolónál ez áll a háttérben.

0