Szakközépiskola indul szeptemberben Felcsúton
Szakközépiskolát és szakiskolát indít szeptemberben a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány a Fejér megyei Felcsúton – tájékoztatta Bányai György, a jogilag már bejegyzett iskola igazgatója szerdán az MTI-t.
A 2012/13-as tanévtől működő intézmény mezőgazdaság és vendéglátás-idegenforgalom területen kezdi meg a szakoktatást. A Letenyey Lajos Szakközépiskola és Szakiskola szorosan kötődik a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiához, de nemcsak az ott labdarúgást tanuló fiataloknak kínál középiskolai képzést, hanem a környező településeken élő diákoknak is. Szeptemberben egy szakközépiskolai és egy szakiskolai osztály indul; az iskolát felmenő rendszerben töltik fel. Bányai György közölte, a négy évfolyamos szakközépiskolai képzés érettségi vizsgával zárul majd. Ezt követően egy szakképző év következik, amelynek végén mezőgazdasági technikus vagy vendéglős szakképesítést szerezhetnek a diákok. A három évfolyamos szakiskolai képzésben, a vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportban szakács és pincér, a mezőgazdasági vonalon gazda szakképesítést szerezhetnek a tanulók. Hozzátette, várhatóan a diákok egyharmada lesz "akadémista", a többiek "kívülről érkeznek". A létesítmény építését már megkezdték. A tervek szerint az intézményben a nyolc tanterem mellett nyelvi labor, informatikaterem, könyvtár is lesz. Az alagsorban kap majd helyet a vendéglátás-idegenforgalom gyakorlati óráihoz elengedhetetlen tankonyha, tanétterem és cukrászlabor. A mezőgazdasági szakirány gyakorlati foglalkozásait egy kéthektáros kertészetben és gyümölcsösben tartják, az állattartás fogásait a közeli Göböljáráspusztán sajátíthatják el a diákok. A testnevelés órákat az akadémia pályáin vagy a község sportcsarnokában tartják meg. Letenyey Lajos (1822-1868), akinek az iskola a nevét viseli, Felcsúton született, földbirtokos, mezőgazdász és szakíró volt. Mezőgazdasági tanulmányokat folytatott Keszthelyen, majd a németországi Hohenheimben. Hazatérése után, 1853-ban felcsúti birtokain mintagazdaságot szervezett. Elméleti munkássága is jelentős, nevéhez fűződik a térség szőlészeti tájrajzának megírása. Hegyközségi törvényei egészen 1948-ig érvényben maradtak.
mti

- Nehezen jutott előnyhöz a Győr
- Egy napra visszatérhet a kánikula
- Mai névnapok és eredetük
- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- Országosan ellenőrzi a vízelvezető árkok állapotát a katasztrófavédelem
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Polgármesteri köszönet a közlekedők türelméért
- Magyarországnak nem hitel és pénz kell, hanem biztonsági háló
- Több tízmilliós adócsalást tárt fel bábolnai ingatlanok értékesítésénél a NAV
- Nyugdíjasok utazási kedvezménye
- A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb évszak
- Károlyi Mihály szobrának nincs helye a Parlamentnél
- Fehérvári szervezetekhez kerüljön az 1%
- Elhunyt Zoltai Magdolna
- Megkezdődött a Kossuth tér átépítésének előkészítése a Parlament mellett
- A kormány elutasítja a megszorítások politikáját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Új helyen a Civil Szolgáltatási Iroda

