Ezt olvasta már?


Százmillióért kelt el egy Rippl-Rónai-kép a Virág Judit Galéria árverésén

Kikiáltási áron, százmillió forintért kelt el Rippl-Rónai József Somssich grófot ábrázoló portréja, Vaszary János egyik olasz tájképe pedig 85 millióért cserélt gazdát a Virág Judit Galéria 70. jubileumi aukcióján, amelyet kedd este tartottak a Budapest Kongresszusi Központban.

A 19-20. századi klasszikus művek aukcióján a nemrég elhunyt Kornai Péter producer, gyártásvezető műgyűjtő-mecénás magángyűjteménye részeként lehetett licitálni Rippl-Rónai Somssich grófot ábrázoló portréjára. A gyűjtemény része volt még Vaszary János kimagasló kvalitású akvarell képe, a Díva kék pamlagon, amely 12 millió forintról indulva ért el 15 millió forintos leütést.

Nagy érdeklődés övezte Vaszary más műveit is, amelyek szép számmal szerepeltek a tételek között. Az árverés második legmagasabb eladási árát érte el a festő olaszországi nyaralása alatt, 1936-ban készült San Domenico Hotel kertje Taomirnában című kép, amelynek leütése 40 millió forintról kúszott fel 85 millióig. Vaszary Virágcsendélete nőszirommal és tulipánnap című festménye pedig 36 millióra indulva kelt el 50 millióért.

Tihanyi Lajos Párizsi táj című avantgárd festménye csak 2000 körül került a hazai műkereskedelembe. A kép 24 millió forintról indulva kel el 38 millióért.

Patkó Károly Lerici (Vitorlások Lericiban) című képén az olasz város kikötőjének jellegzetes, félköríves alakja jelenik meg vitorlásokkal, háttérben hegyekkel. Az 1929-ben festett kép 44 millió forintért cserélt gazdát.

Élénk licitemelkedés mellett árverezték el Aba-Novák Vilmos 1930-as évek közepén született Kerthelyiség Szolnokon című művét, amelynek leütési ára 12 millióról kúszott fel 22 millióig, de ugyanennyiért kelt el Ziffer Sándor Nagybányai kertje is, amelyre 11 millió forinttól lehetett licitálni.

Nem sokkal mögöttük maradt el 20 millió forintos leütéssel Kádár Béla Lánykérés című műve, amely a festő berlini korszakában készült. Kádár Hölgy macskával című képe pedig 7,5 millió forintért cserélt gazdát.







0
0
0

hírek innen, onnan

Szükségállapot Kolumbiában: már 111 ember halt meg a földrengésben

Szükségállapot Kolumbiában, 111 ember halt meg a földrengésben.

Kiderült az igazság a szobanövényekről - Valóban kiválthatjuk a szellőztetést a nyári hőhullám idején?

A legenda szerint tisztítják a lakás levegőjét és oxigénnel látnak el minket a szobanövények.

A román és a lengyel gazdaság tartósan és meredeken elhúzott a magyar mellett

Pedig 2014 és 2019 között Magyarország még a régió harmadik leggyorsabban növekvő gazdasága volt a GKI elemzése szerint.

Titkos orosz műveletre csaptak le Stockholmban - orosz pp

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.

Súlyos biztonsági incidenst okozott két mesterséges intelligencia-ügynök

Az OpenAI és az Anthropic MI-modelljei jogosulatlan hozzáférést próbáltak szerezni biztonsági rendszerekhez egy kiberbiztonsági teszt során.

Súlyos krízis közeleg a magyar családokban: erre a rejtett teherre szinte senki sincs felkészülve

A boltok, a bankok és egy pszichológiai központ is elárulta, mire számíthatnak a családok a tanévkezdés előtt.

Lehet, hogy Paks kiesését is olcsóbban megússzuk?

Magyar Péter kormánya egyelőre ügyesen spórolt, a hétfőn ismertté vált júliusi költségvetési többlet kifejezetten impresszív lett....

Óriási szakadék a magyar nyugdíjak között: ennyien kapnak havi 700 ezer forintnál többet

A legfrissebb adatok szerint miközben Magyarországon több mint 23 ezer nyugdíjas havi járandósága meghaladja a 700 ezer forintot, míg...

51 milliárd forintos fejlesztési programot jelentett be a miniszter

A következő évek során 51 milliárd forintos fejlesztési programból megújulhatnak az ivóvízhálózatok, hogy csökkenjen a vízveszteség...

45 év felett ezért mozog nehezebben a csípőd: nem csak kopás lehet, így tehetsz ellene

Nem minden esetben az ízületi gyulladás vagy a porckopás az oka, ha egyre nehézkesebb a csípő mozgása. A megfelelő torna sokat segíthet.

Külön-külön, de mindketten luxusban: így nyaraltak a Gáspár lányok – videó

Gáspár Virág egy máltai luxusszigetről, a nővére, Evelin pedig Mallorcáról jelentkezett be nemrégiben a közösségi oldalán....

Így próbálták megzavarni Magyar Pétert a parlamentben – videón a jelenet

Magyar Péter felszólalásával kezdődött a rendkívüli parlamenti ülés, amelynek során több alkalommal is olyan jelenetek alakultak ki az...

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár

Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak

Harry Kane megkapta az Aranycipőt, és napokon belül eldől, hol folytatja karrierjét

Közel a megállapodás az angol válogatott sztárcsatárával.

0
0

Bulvár

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást

A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

Nagy a baj a Szententrei-szigeten: a lakosság segítségét kérik a rettegett vírus miatt

Lakossági felhívást tett közzé a hatóság a Szentendrei-sziget egyik településén élőkhöz. A szigetmonostoriakat arra kérik, hogy jelezzék, ha elhullott vaddisznót látnak.

0