Ezt olvasta már?


Székesfehérvár-Veszprém rali: Csomós győzött, Hadik nagyot bukott

A Csomós Miklós és Nagy Attila élete második futamgyőzelmét szerezte az idény egyetlen murvás viadalán, a hétvégi Székesfehérvár-Veszprém ralin, ami várakozásainkon felüli teljesítmény volt.

 

 

A skodás kettősnek most minden összejött a gumiválasztást is jól eltalálták és a technika is bírta a kihívásokat, győzelmükkel bejelentkeztek a bajnoki cím várományosai közé. Őket a műszaki hibával bajlódó Turánék, majd Klauszék követték.

„Nagyon jó időket autóztunk, jó tempót diktáltunk, nagyon sajnáljuk a Hadik Bandiékat nem így szerettük volna megnyerni a power stage-et, illetve a második napot„ – nyilatkozta a verseny után Csomós Miklós. ”A győzelem azt gondolom úgy is meg lett volna, ha ő célba ér, de így nagyon sok pontot gyűjtöttünk. Mindkét nap nagyon jól mentünk, klasszul eltaláltuk a gumiválasztást, magabiztosak és precízek voltunk és az autó is hibátlanul bírta a kihívást. Nagyon megszerettük a murvát, várakozásainkon felül volt ez a teljesítmény!”

„Nagyon jól éreztük magunkat, nehéz verseny volt, amit azt gondolom magunknak nehezítettünk meg„ – ezek már Turán Frigyes gondolatai. ”A vezető helyen volt egy műszaki hibánk, ami miatt megforogtunk és sok időt veszítettünk. A mai napra megpróbáltuk összeszedni magunkat, sikerült itt vagyunk a célban, sok pontot szereztünk és feljebb tudtunk lépni a bajnokságban!”

 

A harmadik helyet begyűjtő Klausz Kristóf szerint jó és változatos verseny volt, ahol különböző körülményekkel kellett szembe nézniük.

„Sajnos a saras, nedves részek annyira nem feküdtek nekünk, a beállításokat tekintve nem jó úton haladtunk, ami látszott az eredményeinken. Alapvetően pozitív vagyok, a tempókon szeretnénk még javítani, de örülök, hogy itt vagyunk a célban.” – mondta a pilóta.

 

Osváth Péter arról beszélt a célban, hogy számunkra a Veszprém rali mindig a csúcsok csúcsa. ”Igazából ennyi év után is hihetetlen, hogy milyen tempó mellett, hogyan fordul el az autó.” – tette hozzá a Skodás versenyző.

Ollé Sasa azt osztotta meg, hogy nagyon várták a versenyt, úgy érzi megfelelő beállításokkal érkeztek, de mégis voltak megoldandó gondjaik verseny közben is, ami kaotikussá tette az időeredményeiket:

 

„Volt, hogy nagyon jó időt autóztunk, de előfordult, hogy lecsúsztunk a nyolcadik helyre. Összességében jó volt, hiszen az első ötbe vártuk magunkat, ami ezzel a hat éves autóval nem rossz eredmény.”

 

Hadik András az utolsó, Power Stage szakaszon hatalmasat bukott, de az anyagi kár mellett szerencsére személyi sérülés nem történt, azonban a verseny záró szakaszát etappá nyilvánították. A bajnokság egy hónap múlva a Vértes ralival folytatódik.

 

A Székesfehérvár-Veszprém Rallye végeredménye: 1. Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia R5) 1:24:54.0, 2. Turán Frigyes, Bagaméri László (VW Polo R5) +1:21.5, 3. Klausz Kristóf, Csányi Botond (Skoda Fabia Rallye2 Evo) +1:45.7, 4. Osváth Péter, Papp Tamás (Skoda Fabia Rally2 Evo) +1:59.5, 5. Ollé Sasa, Ollé Rebeka (Skoda Fabia R5) +2:12.3, 6. Bodolai László, Deák Attila (Ford Fiesta R5 MKII) +2:31.0.

veol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Öten fulladtak bele a folyóba

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát-szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az illetők...

Papírfecniként kapta fel a parkoló autót a viharos erejű szél, egy másiknak vágta

Egy úgynevezett mikrokitörés rendezte el két parkoló autó sorsát Brazíliában.

Dúsgazdagként ébredt 2 magyar szerencsevadász: elképesztő összeget kaszáltak az európai szuperlottón

Két magyar is több tízmilliós nyereménynek örülhet, azonban nem volt telitalálat a 39. heti, pénteki Eurojackpot sorsoláson.

Gombnyomásos botrány az Országgyűlésben: Bűncselekménnyel vádolják a Tisza Párt képviselőjét

Képviselőtársa helyett nyomta meg a szavazógombot a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese: a Mi Hazánk szerint bűncselekmény történt,...

A pszichológia szerint ezt jelenti, ha a bejárati ajtó mellett hagyod a cipődet

Sokan úgy vélik, a bejárati ajtó mellett hagyott cipők sokat elárulnak a személyiségünkről, a pszichológia azonban ennél árnyaltabban...

Budaörs üzent: Nem fizetnek több szolidaritási hozzájárulást az államnak

Wittinghoff Tamás polgármester nyílt levélben közölte az államkincstárral a városvezetés döntését. A település az...

Mit tudnak a legújabb csúcsórák? Teszten a Samsung Galaxy Watch Ultra2 és a Huawei Watch GT 7 Pro

Hordtuk őket napközben, sétáltunk és futottunk velük, zenét hallgattunk és fizettünk velünk, és éjszaka is a csuklónkon hagytuk őket....

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyban

Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok...

Állva tapsolt a zsűri, de a Sztárban Sztár napi győztese mégis keményen lepontozta magát: most Tóth Gabi bőrébe bújva bizonyítana újra

Maximális pontszám és napi győzelem a visszatérés estéjén Nem is alakulhatott volna szebben az elismerés...

Kidőltek a válogatott legfontosabb gólvágói: Marco Rossi radikális döntéssel vág neki a sorsdöntő meccseknek

Sűrű menetrend és kényszerű átalakulás a válogatottnál A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 25-én Ukrajna ellen lép...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0