Székesfehérvári társulat kapta a Komlói Amatőr Színházi Találkozó fődíját
A székesfehérvári Szabad Színház Mesteremberek című előadása nyerte el a nyolcadik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíját - tájékoztatták a szervezők a mecseki kisvárosban rendezett fesztivál vasárnapi zárását követően az MTI-t.
Közleményük szerint az október 20-23-án tartott KASZT versenyprogramjában tizenegy előadást láthatott a közönség.
A házigazda komlói társulat mellett érkeztek amatőr színjátszók Pécsről, Pápáról, Székesfehérvárról, Vasvárról, Körmendről, továbbá külhoni, magyarok lakta településekről, így Lendváról és Érmihályfalváról - sorolták.
A Németh Ákos, József Attila-díjas drámaíró, Regős János rendező és Pataki András Jászai-díjas rendező, fesztiváligazgató, művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár alkotta zsűri döntése alapján a második helyezett díját a szintén fehérvári Örökség Csoport kapta Schwechtje Mihály: Az örökség című művének bemutatásáért, a harmadik díjat pedig megosztva ítélték oda a körmendi Kastélyszínház Társulatnak A falu rossza című népszínmű és a Komlói Súgólyuk Színháznak a Primadonnák című komédia előadásáért.
A legjobb rendezés díját Nagy Judit vehette át a székesfehérvári Szabad Színház előadásának színpadra állításáért, s ugyancsak a társulat érdemelte ki a szcenikai Komoróczky Gábor-díjat. A legjobb női alakításért Cseh Katalin vehetett át elismerést, a legjobb férfi alakítás díját Balogh Mihály nyerte el, ők szintén a fehérvári produkciókban szerepeltek.
A zsűri hat színészi különdíjat ítélt oda: Reményi Rékának (Pápa), Schneider Angélának (Komló), Németh Anita Leilának (Vasvár), Somos Ákosnak (Székesfehérvár), Vörös Attilának (Körmend) és Tóth Zsoltnak (Komló).
A fesztiválon arany minősítést ítéltek oda a komlói Súgólyuk Színház Primadonnák, a körmendi Kastélyszínház Társulat A falu rossza és a pápai S.K. Társulat Hátsó traktus című előadásának. Ezüst minősítést vehetett át a pécsi Escargo Hajója Színházi Nevelési Szövetkezet a Kihívás című és a II. Lajos című interaktív előadásért, valamint lendvai a LeSzSz Társulat a Don Quijote kalandjai produkciójáért.
A közleményben Pataki András fesztiváligazgatót idézve kiemelték: a fesztivál kínálatába társadalomkritikus mai történet és népszínmű ugyanúgy bekerült, mint iskolai műhelymunkák, vagy éppen fiataloknak szóló színháznevelési produkciók.
hírek innen, onnan
Üzemanyaghiány lehet az árstop miatt
Egyre több benzinkúton vezetnek be mennyiségi korlátozást, miközben a szakértők szerint az árstop komoly ellátási problémákhoz...
Kiderült a Fidesz nyugdíjasainak féltve őrzött titka, ezt művelik otthon, a négy fal között
Őrületes, hogy milyen információ szivárgott ki azokról a magyar nyugdíjasokról, akik a Fideszre szavaznak.
10 klasszikus sorozat a kilencvenes évekből
A magyar kereskedelmi televíziózás hajnala maga az aranykor, ha nosztalgiázni akarunk.
Magyar Péter szerint a Fidesz saját magát buktatta le az ukrán zászlós akcióval
A Tisza Párt vezetője reagált Toroczkai László állításaira is, és belső mérésekről is beszélt.
Rúzsa Magdi édesanyjával vette át a Kossuth-díjat: ennyire hasonlítanak
Rúzsa Magdi és édesanyja jól láthatóan nagyon közel állnak egymáshoz.
Brüsszel a magyarok mellé állt?. Zelenszkij foghatja a fejét a Barátság leállítása miatt, érkeznek az uniós szakértők
De még nincsenek konkrétumok. Ugyanakkor Ursula von der Leyen szerint újra kell indítani a kőolajvezetéket.
Audi Hungaria: Stabil gyártási volumen és hatékonyságnövelés a 2025-ös üzleti évben
2025-ben az Audi Hungaria motorgyárában 1.585.290 hajtás készült (2024: 1.580.991), ebből 264.871 (2024: 151.899) elektromos hajtás volt. A...
Kiderült a pontos összeg: ennyi kártérítést fizetnek azoknak, akik erről a weboldalról rendeltek
Pénz járhat vissza a vásárlóknak: sokan már napokban megkaphatják
Cáfol a kormányhivatal CATL-ügyben
A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal határozottan cáfolja a debreceni CATL akkumulátorgyár épülő üzemével kapcsolatos sajtóhíreket....
Rákapcsolt a forint: már 390 alatt az euróval szemben
Gyengüléssel kezdi a napot a forint: kora reggel 340 forintot kell adni egy dollárért, míg az euróért 390 forintot. A hétfő nagy...
Tényleg indul a magyar Revolut – Fontos üzenetet kaptak az ügyfelek, így lesz magyar számlájuk, amire a fizetés is mehet
A több hónapja tartó előkészítés után élesbe fordult a Revolut magyarországi letelepedése. A neobank minden itteni ügyfelét...
Átláthatatlan egyezség borzolja a kedélyeket a Buda-Cash károsultaknál: kinél landolt a pénz?
Újabb fordulat borzolja a kedélyeket a 2015-ben csődbe ment Buda-Cash ügyében. A károsultak szerint egy titkos egyezség miatt végleg...
Sport
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.
A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát
Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
Bulvár
„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.
Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin
Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.
Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”
Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t
Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz, vagy hűség a választókhoz?
A miniszter más elfoglaltságot talált magának.
Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá
A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.
Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos
Meglepő helyről jött a felfedezés.
Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette
A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Kötelező rendszámcsere jön több tízezer autósnak: a pénztárcád bánhatja, ha nem figyelsz erre
Sok autóst érint a rendszámcsere.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


