Székesfehérvárra látogatott a NATO összhaderőnemi parancsnoka
Jörg Vollmer, a NATO Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka szerdán találkozott Korom Ferenccel, a Magyar Honvédség parancsnokával Székesfehérváron, az Alba Regia Laktanyában, amely otthont ad a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságnak.
Korom Ferenc a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón elmondta: a Kárpát-medencei régióban a hátországi műveletek koordinálására, a védelmi és válságkezelési feladatokra a magyar kormány partnereivel többnemzetiségű parancsnokság, majd egy teljes hadosztály létrehozását határozta el korábban. Ennek az alakulatnak a horvát parancsnoka augusztus elsejétől látja el feladatait.
A vezérezredes kiemelte, Magyarország a NATO brunssumi parancsnokságának alárendeltségében teljesíti kötelezettségeit, és műveletekben vesz részt az afganisztáni Resolute Support Mission keretében. A korábbi vállalások mellett idén az olasz vezetésű nyugati régióba érkeznek őrzés-védelmi feladatokat végző magyar erők.
Korom Ferenc közölte: a megbeszéléseken áttekintették a Székesfehérváron állomásozó NATO-erőket integráló szervezet legközelebbi, 2021-ben esedékes képességfelmérését. Szóba került továbbá, hogy 2021 novemberétől egy évre a Magyar Honvédség tábornoki karának tagjai látják el a NATO koszovói válságreagálásban részt vevő nemzetközi erőinek (KFOR) parancsnoki beosztását.
A vezérezredes tájékoztatást adott Jörg Vollmernek a haderőfejlesztési programról, amelynek célja, hogy a Magyar Honvédséget a "múltból átvezesse a jövőbe", megfelelve egyúttal a NATO elvárásának, a GDP két százalékát elérő védelmi kiadási szint elérésének.
Jörg Vollmer nagyra értékelte Magyarország NATO szerepvállalását és kiemelte, hogy több mint egy évtizede dolgoznak együtt Afganisztánban.
A NATO parancsnoknak Korom Ferenc az Alba Regia Laktanyában tartott állománygyűlésen Partnerség Érdemjelet adományozott a Német Szárazföldi Erők parancsnokaként a közös feladatok végrehajtása érdekében végzett tevékenységét elismerve. A kitüntetést - amelyből évente legfeljebb ötven adományozható - elsőként kapta meg a parancsnok.
A német vezérezredes délelőtt Budapesten a Magyar Érdemrend Középkeresztje katonai tagozata kitüntetést vehette át Benkő Tibor honvédelmi minisztertől a magyar-német katonai kapcsolatok kialakításában és megerősítésében vállalt kiemelkedő szerepének elismeréseként.
hírek innen, onnan
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
A DK-t még az ág is húzza: nem elég a választási vereség, aktivista-jelentkezésekkel támadták honlapjukat
Kibertámadás, de sima trollkodás is lehetett, hogy hamis aktivista-jelentkezések százaival bénították meg az éppen a Parlamentből kieső...
Megépült a világ legnagyobb autószállító hajója, még több kínai autó jöhet Európába
Tengerre szállt a Glovis Leader nevű új kínai autószállító hajó, ami egyszerre 10 800 jármű befogadására képes.
Tízmilliós támogatások mentek fideszes képviselők választások előtti vurstlijaira az NKA eltitkolt, 17 milliárdos kulturális keretéből
Több száz olyan szervezet kapott pénzt, amelyeknek semmilyen látható tevékenysége nincs, a rendezvényeiken aztán fideszes jelöltek...
Megszólalt a kieséséről az Exatlon bajnoka. Olyat mondott, hogy...
Az Exatlon egykori bajnokának szavaiból most egy egészen személyes oldala is megmutatkozott.
Brutális árcsökkentést jelentett be az ALDI: mutatjuk, mely termékek lettek mától olcsóbbak
Az árcsökkentés élelmiszerekre és háztartási termékekre egyaránt kiterjed.
Több százmillió forinttal károsította meg ügyfeleit a kriptocsaló – lecsapott a jegybank
Az MNB által feltártak alapján a magánszemély az átvett pénzeszközök csupán elenyésző hányadát fektette be ténylegesen...
Őrjöngenek a tudósok a NASA legújabb terve miatt
Sokakat kiakasztott az űrkutatási szervezet vezetőjének ötlete.
Az angol rendőrség jelzésére fogtak el egy gyermekpornográfiával gyanúsított pécsi férfit Budapesten
Nemzetközi rendőri együttműködés eredményeként fogtak el egy pécsi férfit, aki iránt gyermekpornográfia gyanúja miatt vizsgálódtak...
Szokatlanul alacsonyan repült Magyarország felett egy német utasszállító
A Lufthansa egyik Airbus A320-as típusú repülőgépe végzett speciális hatósági berepülést a héten Tolna és Somogy vármegye...
Eldobta magától az életet Peter Falk lánya
Jacqueline Falk 60 évet élt.
Nagy ára volt tavaly a rezsivédelemnek: 823 milliárd forintjába került az adófizetőknek
Sokba fáj a magyar államnak, hogy a lakossági átlagfogyasztók nem piaci áron jutnak hozzá az energiához.
Sport
Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető
Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.
Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!
Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss
NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ
Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír
Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt
Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó
Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.
Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt
A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.
Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának
Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.
Váratlan fordulat: Szoboszlai Dominik elhagyta Angliát
Mutatjuk, miért!
Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában
Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.
NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített
Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.
Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét
Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.
Bulvár
Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát
Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h
„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?
Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.
Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről
Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.
„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?
Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.
„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt
Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha
Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik
Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.
Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra
Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.
Megrendítő hír érkezett: elhunyt a Magyar Rádió legendás bemondója
Erőss Anna hangja egy korszakot jelentett.
Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik
Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.
Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől
Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb
Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel keresnek: különösen aljas új módszerrel dolgoznak a csalók
Nagyon vigyázz, ha ilyen hívást kapsz!
Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg
Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.
blogmorzsák
Hitler halála - legendák és összeesküvés elméletek
Ma 81 éve, hogy bejelentették Hitler halálát, de a világ nem hitt benne: holttestét nem mutatták be, a szovjetek pedig titkolóztak.
Fáradtság, sérülések, gyengébb teljesítmény
Sok sportolónál ez áll a háttérben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


