Szentivánéji álom a Szabad Színház előadásában
Shakespeare klasszikusát adja elő 2012. február 4-én, 19 órától a Szabad Színház társulata a Szabadművelődés Házában.
Elsősorban családi és ifjúsági előadásnak szántuk a darabot, amit kamaraszínházi keretek között adunk elő. Az előadás érdekessége, hogy szinte a teljes társulat játszik a darabban, egy egész generációt átívelve. Ebből adódóan az előadás igazi „szabad színházas”, így természetesen bővelkedik a derűs percekben….
A néphit szerint Szentiván éjjelén életre kelnek a tündérek, manók és az álomvilág csodalényei, hogy egy kicsit incselkedjenek az emberekkel, s egy kissé alakítsák sorsukat is. Ezen az éjszakán elmosódik a határ az álom és a valóság között csakúgy, mint Shakespeare darabjában a tündérvilág varázsos erdeje s a hétköznapok Athénja között.
Oberon a tündérkirály, és hű koboldja, Puck, egy varázslatos virág segítségével meg akarja leckéztetni Titániát; két athéni szerelmes, Hermia és Lysander az atyai szigor elől próbál elszökni; pár egyszerű, ám jó szándékú mesterember pedig egy műkedvelő színjátékot próbál Theseus menyegzőjének tiszteletére. Persze szívek, fejek, szemek – szóval minden és mindenki összezavarodik, míg aztán végül minden a helyére kerül, annak rendje és módja szerint.
Szabad Színház
Szereposztás:
|
THESEUS, Athén ura |
Balogh Mihály |
|
|
EGÉUS, Hermia atyja |
Udvaros György |
|
|
LYSANDER | szerelmesek Hermiába |
Szabó Miklós Bence |
|
|
DEMETRIUS |
Kovács Máté |
|
|
VACKOR, ács/ HOLDVILÁG |
Szabó Miklós |
|
|
GYALU, asztalos / OROSZLÁN |
Koncz Károly |
|
|
ZUBOLY, takács / PYRAMUS |
Kovács Szilárd |
|
|
DUDÁS, fúvófoldozó/ THISBE |
Udvaros György |
|
|
ORRONDI, üstfoldozó / FAL |
Solymossy Zoltán |
|
|
HIPPOLYTA amazonkirálynő, Theseus menyasszonya |
Schmidt Sára |
|
|
HERMIA, Egéus leánya, szerelmes Lysanderbe |
Paulik Anna |
|
|
HELÉNA, szerelmes Demetriusba |
Szabó Anett |
|
|
OBERON, tündérkirály |
Magony Imre |
|
|
|
TITANIA, tündérkirályné |
Stéger Ildikó |
|
|
PUCK |
Kövesi Tünde |
|
|
TÜNDÉR I |
Dér Dorci |
|
|
TÜNDÉR II |
Sümegi Kata |
|
|
BABVIRÁG |
Sceer Panna |
|
|
PÓKHÁLÓ |
Horváth Márk |
|
|
MUSTÁRMAG |
Scheer Boldizsár |
|
|
|
|
Rendezte: Nagy Judit

- Elhunyt Moldován Stefánia operaénekes
- Döntőjéhez érkezik a Versünnep
- Keresik a legszebb verslábat
- Picasso kiállítás Velencében: a zseni és a mecénás találkozása
- Újra Negyed6Negyed7 fesztivál a régi pesti zsidónegyedben
- Húsvéti Fesztivál Hollókőn
- Finnország történelmét bemutató múzeum nyílik Iszkaszentgyörgyön
- Szóljon a vers!
- Polgármesteri köszönet a közlekedők türelméért
- Magyarországnak nem hitel és pénz kell, hanem biztonsági háló
- Több tízmilliós adócsalást tárt fel bábolnai ingatlanok értékesítésénél a NAV
- Nyugdíjasok utazási kedvezménye
- A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb évszak
- Károlyi Mihály szobrának nincs helye a Parlamentnél
- Fehérvári szervezetekhez kerüljön az 1%
- Elhunyt Zoltai Magdolna
- Megkezdődött a Kossuth tér átépítésének előkészítése a Parlament mellett
- A kormány elutasítja a megszorítások politikáját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Új helyen a Civil Szolgáltatási Iroda

