Szép gólokkal nyert a Mol Fehérvár Szegeden
A Magyar Kupa kedd esti nyolcaddöntőjében a Mol Fehérvár két remek góllal a 16. percben már 2-0-ra vezetett idegenben a Szeged-Csanád ellen, majd a szünetben egy öngólt is vétett a házigazda, így a vendégek 3-0-ra nyertek, és félgőzzel is simán továbbjutottak.
Esélyesként érkezett Szegedre a Mol Fehérvár. Az ellenfele, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia jelenleg az NB II ötödik helyén áll jelenleg, a vendégek pedig az élvonalba tartoznak, ám a Magyar Kupában mindig lehet számítani meglepetésre. Figyelmeztetésnek megteszi, hogy 2019 decemberében a tizenhat közé jutásért a Vidi nagyon megszenvedett Szegeden, az akkor is másodosztályú hazai csapat 0-0-t ért el a rendes játékidőben, kiállítás miatt létszámban megfogyatkozott, majd egy 103. percben esett öngól okozta a vesztét.
Most a nyolc közé jutás volt a tét, ám valakinek ennél is több: Szabics Imrének, a fehérváriak vezetőedzőjének, aki erre a találkozóra a szülővárosába tért vissza, de aligha nosztalgiázott a múltról, amikor a jelene a gyenge bajnoki szereplés miatt keserves, a jövője pedig finoman szólva is bizonytalan. A csapat szurkolói hetek óta követelik a távozását, és bizony az eredmények nem mellette szólnak. A zuhanyhíradó szerint billeg alatta a kispad a Debrecentől elszenvedett újabb vereség után, az viszont biztosra volt vehető, hogy ha a Vidi nem jut tovább a kupában Szegeden, akkor Szabics Imre sorsa megpecsételődött.
Visszatért az Afrikai Nemzetek Kupájáról, egész pontosan Kamerunból Stopira, aki helyet is kapott a vendégek védelmében. Ez nyilván enyhítette Szabics Imre gondjait, az pedig még inkább, hogy a csapata hamar vezetést szerzett, ráadásul nem is akármilyen góllal. A 14. percben a mérkőzés első helyzete úgy zárult, hogy Alef nem sokkal a felezővonaltól a jobbösszekötő helyén kilépő Nego elé ívelte a labdát, ő pedig kapásból, 13 méterről hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarokba – 0-1.
És hogy a vendégek vezetőedzője számára ne legyen idegtépő ez a találkozó, két perccel később Petrjak a bal oldalról, a tizenhatos sarkának közeléből védhetetlenül a bal felső sarokba tekerte a labdát – 0-2.
A semleges nézők, miután okkal megtapsolták a két gyönyörű gólt, rájöhettek, hogy ezek nem tettek jót a mérkőzésnek. A szegediek lelkesen, de erőtlenül futballoztak, szervezetten védekeztek, és a helyzetüket megkönnyítette, hogy a Vidi a kétgólos előny birtokában minden különösebb erőfeszítés nélkül tartotta az eredményt, olykor túl is színezve a játékot. Így nem véletlen, hogy a szünetig hátralévő fél órában nem történt említésre méltó esemény.
Formalitás volt a második félidő is, amelyben a Szegedtől még a szerencse is elpártolt: az 53. percben Dárdai jobbról laposan adott be, és a labda az egyik hazai védő, Kővári lábán alaposan irányt változtatva a bal alsó sarokba vágódott – 0-3. Ezt követően már tényleg unalomba fulladt a találkozó, a két csapat legfeljebb kisebb helyzetekhez jutott, ám érezni lehetett, hogy a játékosok már a következő feladatukra spóroltak.
Magyar Kupa, nyolcaddöntő
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Mol Fehérvár 0-3 (0-2). Szeged, Szent Gellért Fórum, 1200 néző., jv.: Szőts G. Gólszerző: Nego (14.), Petrjak (16.), Kővári (öngól, 53.)
Korábbi eredmények: Cegléd–Kazincbarcika 0-1, Újpest–Kisvárda 2-1.
Szerdai mérkőzések: Nagykanizsa (NB III)–ETO FC (NB II) 13.00, Csákvár (NB II)–Paks 17.00, Békéscsaba (NB II)–Gyirmót 17.00, Kecskemét (NB II)–Bp. Honvéd 17.15 (M4 Sport), Vasas (NB II)–Ferencváros 20.00 (M4 Sport).
hírek innen, onnan
Öten fulladtak bele a folyóba
Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát-szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az illetők...
Papírfecniként kapta fel a parkoló autót a viharos erejű szél, egy másiknak vágta
Egy úgynevezett mikrokitörés rendezte el két parkoló autó sorsát Brazíliában.
Dúsgazdagként ébredt 2 magyar szerencsevadász: elképesztő összeget kaszáltak az európai szuperlottón
Két magyar is több tízmilliós nyereménynek örülhet, azonban nem volt telitalálat a 39. heti, pénteki Eurojackpot sorsoláson.
Gombnyomásos botrány az Országgyűlésben: Bűncselekménnyel vádolják a Tisza Párt képviselőjét
Képviselőtársa helyett nyomta meg a szavazógombot a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese: a Mi Hazánk szerint bűncselekmény történt,...
A pszichológia szerint ezt jelenti, ha a bejárati ajtó mellett hagyod a cipődet
Sokan úgy vélik, a bejárati ajtó mellett hagyott cipők sokat elárulnak a személyiségünkről, a pszichológia azonban ennél árnyaltabban...
Budaörs üzent: Nem fizetnek több szolidaritási hozzájárulást az államnak
Wittinghoff Tamás polgármester nyílt levélben közölte az államkincstárral a városvezetés döntését. A település az...
Amikor még egy SMS-nek is örültünk: 15 magyar mobilreklám a 90-es és 2000-es évekből, melyeket soha nem felejtünk
„Hanyas vagy? Harmincas?"
Észak-Írország lezárt egy páratlan szériát a Nemzetek Ligájában.
Pedig nem sokon múlott...
Mit tudnak a legújabb csúcsórák? Teszten a Samsung Galaxy Watch Ultra2 és a Huawei Watch GT 7 Pro
Hordtuk őket napközben, sétáltunk és futottunk velük, zenét hallgattunk és fizettünk velünk, és éjszaka is a csuklónkon hagytuk őket....
Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyban
Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok...
Állva tapsolt a zsűri, de a Sztárban Sztár napi győztese mégis keményen lepontozta magát: most Tóth Gabi bőrébe bújva bizonyítana újra
Maximális pontszám és napi győzelem a visszatérés estéjén Nem is alakulhatott volna szebben az elismerés...
Kidőltek a válogatott legfontosabb gólvágói: Marco Rossi radikális döntéssel vág neki a sorsdöntő meccseknek
Sűrű menetrend és kényszerű átalakulás a válogatottnál A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 25-én Ukrajna ellen lép...
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Szoboszlai a magyar válogatott veresége után: Büszke vagyok mindenkire, ma nem volt szerencsénk
A meccs végi lökdösődésről is beszélt Szoboszlai.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


