Ezt olvasta már?

0

Szombattól téli üzemmódra vált a Magyar Közút

Az országos, mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 10-től kezdődően az enyhe őszi idő ellenére, a jogszabályi előírások szerint az ország teljes területén téli üzemmódra vált.


hirdetés

Ez azt jelenti, hogy 93 mérnökségén keresztül, több mint 4100 fővel és 1000 munkagéppel, 0-24 órás ügyeleti szolgálat mellett látja majd el téli feladatait.

Minden év november 10. napjától téli üzemmódra vált a Magyar Közút Nonprofit Zrt., ez az idei évben sincs másként. Így országosan 19 megyei igazgatóságán, 93 mérnökségén és a központi irányításban is 0-24 órás szolgálatra állnak át a szakemberek. A téli hónapokban a társaság elsődleges feladata a hóeltakarítás és a síkosságmentesítés, valamint – megfelelő időjárási körülmények között – a téli ideiglenes kátyúzás. A következő hónapokban több mint 4100-an dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban a téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 2018-2019-es téli szezonban az országos közúthálózaton 814 sószóróval és hóekével felszerelt nehézgépjárművet állít hadrendbe. Ezek mellett 143 rakodógép és 122 hómaró adapterrel is felszerelhető univerzális eszközhordozó lát el éjjel-nappal szolgálatot. A társaság kezdőkészleten mintegy 113699 tonna útszóró só, 339 tonna kálcium-klorid granulátum, 353321 liter kálcium-klorid oldat és 14431 tonna érdesítő anyag beszerzéséről gondoskodott. Ezen kívül a megelőző védekezésre idén is nagy hangsúlyt fektet a társaság: azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége, ott a hófogórácsokat és hálókat helyeznek ki, ez összesen mintegy 520 kilométernyi útszakaszt érint. Emellett összesen 395 kilométernyi szakaszon hófogó erdősávok is találhatóak az országos közúthálózat mentén.

A téli hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat idén is az egyes útszakaszok forgalmi rendje és az úthálózatban betöltött szerepe szerint látja el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Mivel közel 32 ezer kilométernyi útról van szó, a munkálatokat ezért nem egyszerre, hanem az előzetes ütemterveknek megfelelően végzik el a szakemberek: ez azt jelenti, hogy először az országos közúthálózat ütőerének számító autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követi a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése. Folyamatos havazás vagy hófúvás esetén pedig szükség esetén többször is visszatérnek egy-egy útszakaszra. A hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon túl az úthálózati szerepük alapján fontos szakaszokon megelőző jellegű sózást is végeznek, ez a forgalmas autópályákat, autóutakat és főutakat érinti elsősorban. Ez azt jelenti, hogy a meteorológiai előrejelzések alapján még a havazás vagy síkosság kialakulása előtt szóróanyagot juttatnak ki a burkolatra. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a hóeltakarítást csak akkor tudják megkezdeni hatékonyan a társaság szakemberei, ha a lehullott hó eléri a technológia szerinti vastagságot, az alatt csak sózásra van lehetőség, megelőzve, hogy a forgalom által tömörített hó a burkolatra fagyjon.

Mindent figyelembe véve a társaság folyamatos munkavégzése mellett is fel kell készülnie az autósoknak arra, hogy intenzívebb havazás esetén téliesebb útviszonyokkal találkozhatnak az országos közúthálózaton is, így egyes esetekben szükségük lesz a nyári időjárási viszonyok között megszokott utazási sebességük mérséklésére.

A téli hóeltakarításban és síkosságmentesítésben dolgozó nehézgépjárművek fordulóköre akár 2-5 óra is lehet, ezen időszak alatt pedig időjárástól függően akár újabb 5–10 centiméternyi hó is hullhat a burkolatra, vagyis újabb beavatkozást kell végeznie a munkagépeknek, amíg a havazás el nem áll, addig pedig télies útviszonyokra és lassabb haladásra kell a közlekedőknek felkészülnie.

A szakemberek mindenképpen arra kérik az autósokat, hogy nyári gumijukat még a tartós fagyok előtt cseréljék át téli közlekedésre alkalmas abroncsokra. A téli gumik tapadása nagyságrendekkel jobb, mint a nyári vagy akár a négyévszakos gumiké, a téli időszakban ezzel a féktávok hossza is érdemben csökkenthető. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan nem váltanak téli gumira, ami téliesebb útviszonyok mellett jelentősen növelheti a balesetek kockázatát. Továbbá a közlekedőknek érdemes még utazás előtt tájékozódniuk az aktuális útviszonyokról, hogy fel tudjanak készülni az esetleges lassúbb haladásra vagy rendkívüli helyzetekre. Az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei diszpécserközpontjai mellett a társaság útinformációs szolgálatánál is érdeklődhetnek a 06-1-366-2400-ás telefonszámon. A www.utinform.hu oldalon pedig számos hasznos közlekedési információhoz juthatnak a közlekedők, a téli időszakban néhány óránként országos összesítést publikálnak a szakembereke az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről is.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a téli üzemeltetési időszak kezdetétől indítja el teljes egészében megújított weboldalát is. Az új www.kozut.hu gyorsabb és felhasználóbarátabb lesz, reszponzív felülettel rendelkezik majd, így asztali számítógépen, mobiltelefonon és tableten is ugyanolyan formában érhető el. Fontos újdonságként a társaság megújítja ügyfélszolgálati bejelentő felületét, a közlekedők az országos közúthálózattal kapcsolatos észrevételeiket, kérdéseiket már új formában jelezhetik a következő napokban.







0
0

hírek innen, onnan

Épül a szabadúszók Airbnb-je: egy magyar kisgyerekes vállalkozó anyuka régiós tervei

Faludi Nóra saját küszködését váltotta üzleti ötletté, és kisgyerekes anyukaként épp azon dolgozik, hogy felépítsen egy régiós...

Rettenetes buszbaleset történt éjjel, teljes útzár

A jármű korlátnak és kerítésnek ütközött.

Intézményesített kormányzati átverés a gyod? ? Felülvizsgálják az otthon ápolásra szoruló gyerekek állapotát

A százezer forintra emelt, ápolásra szoruló gyermekek után folyósított otthonápolási díj nem minden érintett gyerek után jár majd.

1990 óta nem nőtt ennyire gyengén a kínai gazdaság

De legalább senkit nem ért meglepetésként. Sőt, az idei évben tovább lassulhat a gazdaságuk.

Hiába van padlón a kamat: a hiteled dupláját is behajthatja rajtad a bankod

Mutatjuk, hogy mitől függ a kamatköltség teljes összege.

Razzia volt a bulinegyedben: taxisokat is ellenőriztek a rendőrök

Hét embert állítottak elő az ellenőrzés során, és több esetben indult eljárás a taxisok ellen is.

Kedvezményekkel teszik vonzóvá a turisztikai holt-szezon időszakát

A lengyel Sport és Turisztikai Minisztérium, valamint a Lengyel Turisztikai Szervezet arra ösztönzi a vállalkozásokat és a helyi...

Csöndben új tulajdonosa lett a magyar McDonald's-nak

Amsztertam után Londonból irányítják a társaságot.

Már 85 halálos áldozata van a mexikói vezetékrobbanásnak

A Tuxpan és Tula városok között futó olajvezeték még péntek este robbant be.

Orosz-szerb megállapodás jött létre az atomenergia békés célú felhasználásáról

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki szerbiai látogatása során a nukleáris energia békés célú közös projektjeinek gyakorlati...

Nyakunkon a félelmetes összeomlás, vagy csak pánikkeltés az egész?

Kereskedelmi háború, kínai gazdasági lassulás, részvénypiaci turbulenciák - nem indult simán az év, és a vállalatok felől érkező...

0

Sport

Egy szemtelenül fiatal zseni rombolhat le mindent

Mindkét konferencia-döntőben egy korszakos játékos egy fiatal trónkövetelővel találkozik az NFL-ben.

José Mourinho hatalmas öngólt rúgott

Néha jobb egyszerűen csak csöndben maradni.

UFC: 32 másodpercig tartott az év első szuperbunyója

Henry Cejudo meglepetésre 32 másodperc alatt kiütötte T.J. Dillashaw-t.

Az egész nézőtér sírt a hokimeccsen - videó

Egy katonafeleség ennél szebb ajándékot nem is kaphat.

Nem tud gólpasszt adni, futni és védekezni

Rio Ferdinand nem finomkodott, amikor Jorginhót kellett kritizálnia.

Fantasztikus játékkal nyert a kéziválogatott a vb legfontosabb meccsén

Tunézia ellen hatalmas lépest tettünk az olimpiai kvalifikációt érő helyezések felé.

Meghalt Rostás Sándor, az Újpest legendája

Két nap múlva lett volna 57 éves.

Kleinheisler bombagóllal debütált új csapatában

Az Osijek kitömte szlovén ellenfelét.

Reggel hazajött fia születésére, este hét gólt lőtt Tunéziának Lékai Máté

Nem meglepő, hogy az irányító szerint ez élete legjobb napja.

Megnyomorgatta az olimpia bajnokot a magyar kézilabda jövője

A dánok elleni volt az utolsó szép vereség, a többi már fájdalmas lenne. A ma esti különösen.

Megvan a létfontosságú győzelem Tunézia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott második középdöntős mérkőzésén már nyerni tudott.

0

Bulvár

Újabb nagy havazás jön, itt várható a legtöbb hó

Nem ússzuk meg a vasárnapot hó nélkül, néhol akár 10 centi is eshet.

Egy szemtelenül fiatal zseni rombolhat le mindent

Mindkét konferencia-döntőben egy korszakos játékos egy fiatal trónkövetelővel találkozik az NFL-ben.

Ők voltak a legfontosabb nők Andy Vajna életében

Kétszer nősült Andy Vajna, barátnői között színésznő és modell is volt. A 75 éves korában elhunyt filmügyi kormánybiztos mindig féltőn óvta magánéletét.

Hogyan kell a nappali menetfényt használni? A rendőrség eloszlatta a tévhiteket

Fogadd meg a hatóság tanácsait rossz látási viszonyok között, hogy mindenki épségben hazaérhessen.

Andy Vajna őszintén mesélt betegségéről korábbi nagyinterjújában

Életének 75. évében, hosszú betegség után hunyt el Andy Vaja, a nemzetközi filmipar sztárproducere, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos. A Playboy magazin így emlékezik meg róla.

Elhunyt Andy Vajna - Otthonában érte a halál a 74 éves producert

Elhunyt Andy Vajna filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos

Gyászhír érkezett, elhunyt a magyar válogatott focista

56 éves korában halt meg Rostás Sándor.

Szabálytalanul akarta levágni az utat, a legtutibb pofont kapta az élettől

Tréfás kedvében volt a sors, látni kell, mi történt.

blogmorzsák

A legforróbb év Svájcban

Svájban 155 év alatt 2 °C-al nőtt az éves középhőmérséklet, ami duplája a globális átlagnak. A növekedés az elmúlt 30 évben jelentősen felgyorsult.

Kitől rettegtek legközelebb? Hello Kittytől?

Ha lehet, ne az a NERileg kitüntetett és közpénzzel hájasra tömött publicista kérje számon a csúnya szavakat.

Kukázásból utazik Dubaiba az autista tinédzser

Sehová sem vették fel diákmunkára. Ezért az édesanyja kitalálta, hogy a fia indítson bizniszt.

Témák a kalapból, párok a dalokból

„Megnéztük a Kiscsillagot Miskolcon.“

Már csak kívülről tűnik úgy, hogy egy a tábor, egy a zászló

Pedig a Fidesz számára létfontosságú, hogy az EP választásokig fennmaradjon a párt stabilitásának látszata.

Gyűlölet-beszéd

„Egészen undorító szövegek jelennek meg Andy Vajna halála alkalmából, akár a felesége oldalán, sőt róla.“

Egy profi halálára

„Andy Vajna valaki volt egy olyan Magyarországon, ahol lassan már egy tisztességesebb senkinek is örülni kell.“

#10yearschallenge a művészettörténetben

Így változtak a művészek 10 év alatt, csak selfie helyett az önarcképeiken ábrázolták az idő múlását.

Az EU-nak elege van abból, hogy egyesek kilopják a szemét

Korrupt, illibeárlis rezsimek nem fosztogathatnak tovább.

Csendben megszületett Budapest leghosszabb hegyi panorámaútja

Havas, téli éjszakán, új magyar túrázós mobilapplikációval jártuk be a 300 méterrel a város felett végigfutó Guckler-utat.

„Krisz és Vivi“ újra a villában szexel

A pszichopata és a sátánista visszatérése csak a kezdet volt, az igazán rémisztő vendégek csak utánuk lepték el a villát.

A Vörös Hadsereg és az a fránya szökőkút

A lóhalálában készült győzelmi emlékmű - amit már akkor megrendeltek, amikor a győzelem még meg sem történt.

0