Ezt olvasta már?


Tállai András: még négy napig ajánlhatóak fel az egy százalékok

A Pénzügyminisztérium számításai szerint nagyjából 40 milliárd forint sorsáról dönthet az idén mintegy 4,5 millió magánszemély.

Eddig lényegesen többen, mint tavaly - mintegy 735 ezren - adták le elektronikus úton a nyilatkozatukat, de május 20-ig még mindenki rendelkezhet adója egy százalékáról - tájékoztatta az MTI-t Tállai András parlamenti államtitkár.

 

Most azoknak is érdemes rendelkezni az adójuk egy százalékáról, akik eddig még soha nem tették - hangsúlyozta Tállai András, hozzátéve, hogy a felajánlásokra az idén még nagyobb szüksége lehet a civil és az egyházi élet szereplőinek, mint korábban bármikor. A koronavírus-járvány ugyanis a civil szervezeteket és az egyházakat sem kímélte, nehéz anyagi helyzetbe sodorta őket is.

A szóba jöhető segítség nagyságrendjét a tavalyi adatokkal szemléltette az államtitkár: 2019-ben 36 milliárd forint volt a felajánlható összeg, ebből 16,5 milliárd forint jutott el a civil szervezetekhez, illetve az egyházakhoz. Tavaly 1,7 millió magánszemély rendelkezett személyi jövedelemadójának egy százalékáról.

Tállai András megjegyezte, hogy a veszélyhelyzetben az érintetteknek nagy segítséget jelenthet két, már korábban hatályba lépett szabály. Egy adminisztrációs könnyítés miatt az egyházak várhatóan több érvényes egy százalékos nyilatkozattal számolhatnak. A szabály értelmében a tavaly tett egyházi felajánlások az idén is érvényesek. Ha az adófizető nem vonja vissza múlt évi döntését, vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan továbbítja az érintett egy százalékát a korábban kiválasztott egyháznak - magyarázta.

A civileknek - a jelen helyzetben - nagy könnyítést jelent az, hogy már akkor is megkaphatják a felajánlásokat, ha köztartozásuk van. Természetesen ez az összegnek csak arra a részére vonatkozik, amely a tartozás kiegyenlítése után megmarad - tette hozzá.

Egyre népszerűbb az online kitöltés - szögezte le a Tállai András. Mint mondta: ez most nemcsak a legkényelmesebb, hanem a legbiztonságosabb módja is a felajánlásnak. Ráadásul gyors is, az e-szja programjában csak néhány kattintás, és mivel több mint 4,2 millió magánszemélynek van ügyfélkapuja, majdnem mindenki tud így rendelkezni - sorolta az előnyöket az államtitkár.

Május 14-ig az adófizetők 735 ezer rendelkező nyilatkozatot adtak be elektronikus úton az egy százalékokról, lényegesen többet, mint az elmúlt évben. Tavaly ugyanis eddig a napig 690 ezer nyilatkozat futott be az internetes felületen - ismertette a friss számokat.

Hozzátette azt is: ahogy korábban, úgy most is többféle módon lehet határozni az egy százalékok kedvezményezettjeiről, hiszen a nyilatkozatot nemcsak az interneten, hanem hagyományos módon, papír alapon is el lehet juttatni az adóhivatalhoz.

Az sem feltétel, hogy a bevallással egyszerre adja le az adófizető a nyomtatványt, hiszen az egy százalékos iratot külön is be lehet küldeni. A lényeg, hogy május 20-ig elindítsák a nyilatkozatot az érintettek, mert különben érvénytelen lesz a felajánlás - mondta Tállai András.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nagy a baj, leállhat a világ egyik legnagyobb acélgyára az iráni háború okozta gázhiány miatt

A növekvő gázhiány miatt szenvednek az indiai JSW egyes acélgyárai, egy üzem akár le is állhat.

Az MU-legenda is belerúgott a szenvedő Szoboszlaiékba: "Túl sokat partiztak"

Roy Keane szerint a kémia sincs meg a liverpooli játékosok között.

A múmiák szagából próbálták meg kitalálni kutatók, hogy mivel balzsamozták be őket

A szagnyomok azt is megmutatták, hogy az eltérő korokban eltérő anyagokat használtak, például méhviaszt és bitument is.

Mint aki berezelt: villámgyors eu-s válasz a fenyegetőző Trumpnak

Donald Trump saját háborúja súlyos következményekkel jártak, ezek megoldását az Európai Uniótól is elvárná. 

Jaksity Györgyöt kérdezzük: hogyan lehetne kirángatni a gazdaságot a gödörből?

A Klasszis Klub Live következő, március 24-én 15 óra 30 perckor kezdődő egyórás élő adásának vendége ezúttal a Concorde...

Borics Ádám élete formájában készül a világbajnok ellen – fotó

Március 20-án lesz a gála Spanyolországban.

"Az Exatlon maga az élet" – exkluzív interjú Palik Lászlóval, aki már Dominikán dolgozik az új évadon

Négy év kihagyás után március 23-án tér vissza a TV2 legendás sportrealityje, az Exatlon Hungary, amelynek új évadát hatalmas...

Életveszélybe került Szorcsik Viki: kartellháborús lövöldözést élt át – „Vészhelyzet van”

Csak a szerencsén múlt, hogy egyetlen golyó sem találta el Szorcsik Vikit. "Kikértem az ebédem, majd egyszer csak sorozatlövéseket lehetett...

Napokon belül kiderül, hogy ki viszi haza a Séfek séfe tízmilliós fődíját

Már tényleg csak pár nap, és eldől, kié lesz a TV2 népszerű gasztro realityjének legújabb évadában a Séfek séfe cím, a vele járó...

„Elment az eszetek, b*szd meg?.” – Tóth Gabi kiakadt, amiért a Kossuth-díjasokat támadják: kiállt a Békemeneten fellépők mellett is

Tóth Gabi a március 15-i Békemeneten is megjelent, ahol úgy nyilatkozott, hogy "a magyaroknak itt a helye". Az énekesnő úgy véli, a...

Osváth Zsolt durva dologgal vádolja Tóth Gabit, az énekesnő szerint hazudik

Osváth Zsolt és Tóth Gabi ezúttal a Békemeneten feszültek egymásnak.

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban

A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha

Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr

Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.

Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból

A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.

Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után

A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.

Szoboszlai káprázatos szabadrúgásgólt lőtt, egyre közelebb Beckham rekordjához

A magyar válogatott csapatkapitánya a negyedik szabadrúgásgólját lőtte a PL-szezonban.

A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője

Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.

0
0

Bulvár

Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést

Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében

Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.

Hajmeresztő, ami elhangzott a Béke-meneten, ilyet még Orbán Viktor sem mondott soha

Nagy Feró a Békemeneten jelentette ki: „Háborúban állunk Ukrajnával”. Szerinte a béke kedvéért fegyvert kéne fogni.

Drónok a Békemenet felett, tiltás a Tiszának – egyiknek lehet, a másiknak nem?

A Hír Tv és a kormánypárti M1 élő műsorába közölt drónfelvételeket az idei Békemenetes tömegről, miközben a Tisza Párt a honvédelmi miniszter nevében egy határozatot kapott, hogy nem szállhatnak fel drónok a

Így fest közelnézetből a Tisza Nemzeti Menete - Képek

Legfrissebb fotógalériánkban mutatjuk, hogyan vonulnak az Andrássy úton és az Oktogonon át a Tisza és Magyar Péter szimpatizánsai.

blogmorzsák

Tényleg erre a reptérre érkezik a legtöbb utas?

Milyen titkokat őriznek a világ legforgalmasabb repülőterei?

Tudod, hogy hol érzékeny nagyon a bőröd?

Az intimterület bármely életkorban sérülékeny lehet.

0