Ezt olvasta már?


Tavaly jelentősen csökkent a két éven túli bírósági ügyek száma Fejérben

A Fejér megyei bíróságok 2018-ban kiemelt figyelmet szenteltek a két éven túli ügyek számának csökkentésére: a Székesfehérvári Törvényszéken az összesen folyamatban maradt 3879 peres ügy hét százaléka két éven túli.

A járásbíróságokon tavaly a két éven túl folyamatban lévő ügyek száma büntető ügyszakban 36,5 százalékkal, polgári ügyszakban 10,8 százalékkal csökkent.

 

Turcsánné Molnár Katalinnak, a Székesfehérvári Törvényszék elnökének az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a törvényszéken a másodfokú polgári, gazdasági és munkaügyi ügyszakban az éven túli perek száma csökkent, a másodfokú ügyek egy éven belül befejezésre kerültek.

A peres és nemperes ügyekben együttesen 46 655-ot fejeztek be a Fejér megyei bíróságok. 2018-ban a bíróságokra összesen 8537 peres ügy érkezett, és ennél jóval többet, 10 031-et befejeztek.

Az összes befejezett peres ügy 82 százaléka első fokon egy éven, másodfokon hat hónapon belül befejeződött, ami emelkedés az előző évihez képest. A büntetőügyek 82,3 százaléka, míg a civilisztikai ügyek 91 százaléka első fokon jogerőre emelkedett.

A 2019-es tervek között szerepel az elhúzódó ügyek számának további csökkentése minden ügyszakban, valamint az év végén elindult tárgyalótermi távmeghallgató rendszer bővítése a székesfehérvári, bicskei, dunaújvárosi járásbíróságon.

A Székesfehérvári Törvényszéken harmincegy, a járásbíróságokon ötvenegy, míg a közigazgatási és munkaügyi bíróságon négy bíró teljesít szolgálatot - olvasható a közleményben.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Utálom az anyámat – mit tegyek, ha így érzek?

Kevés érzés tabu annyira, mint amikor valaki negatívan viszonyul a saját szülőjéhez. Mégis, ez nem ritka – csak ritkán beszélünk...

Egy kihagyhatatlan második világháborús film – Brad Pitt nagy alakítása

A 2014-es Harag április végétől ingyenesen elérhető a Tubi kínálatában az államokban.

Siránkozik A Nagy Ő győztese, miért bírálják a viselt dolgait

Kiss Kriszta, A Nagy Ő győztese nemrég az Instagram-oldalán siránkozott a követőinek. „Én mindig is kemény voltam. Gyerekkorom óta...

Kijött egy csokor fotó a rendszerváltásról, Tóth Gabiról érdekes felvétel került elő, nem tudta, hogy filmezik

Polaroid felvételeken is kijött az április 12-i választási őrület, csak most tűnik fel, hogy Tóth Gabi ott van az egyik fotón, nem is...

Különös objektum magasodik egy magyar falu határában, a NATO-hoz van köze

Nem mindennapi eszközök bukkantak fel Magyarországon, egy domboldalon szúrták ki őket.

24 fokos meleggel robban be a szombat

Erősödik a nappali felmelegedés, nyarat idéző kánikulával érkezik a szombat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között...

8 színész, aki élethűen elégítette ki magát kamerák előtt

A színészi munka kívülről gyakran csillogónak tűnik, de vannak jelenetek, amelyek még a legtapasztaltabb előadókat is komoly próbatétel...

Tetlegességig fajult egy vita a Városligetben, undorító módon támadt rá egy férfi 3 védtelen nőre

Ocsmány módon támadt rá egy férfi 3 nőre, egész Budapest szégyelli magát helyette.

3 otthon végezhető gyakorlat, amitől laposabb lesz a hasad, mint valaha

Íme 3 egyszerű pilates gyakorlat, amit ha most elkezdesz, akkor laposabb hassal indíthatod a nyarat!

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel...

Gyógyvizes fürdőzés 999 és 2000 forintért a Dél-Alföldön

Meglepően olcsón, akár 999 forintért is élvezhető a gyógyvizes fürdőzés a Dél-Alföldön – az egyik helyen már csak május végéig....

Lakatos Laci kitálalt a titkáról: Segédeszközök nélkül fogyott rengeteget, most újra harcba száll

A humorista élete legkeményebb időszakán van túl: Lakatos Laci nemrég brutális életmódváltásba kezdett, aminek köszönhetően több...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

0