Ezt olvasta már?


Téli olimpia 2030: felfüggesztették a barcelonai pályázat előkészítését

A koronavírus-járvány miatti bizonytalanságok következtében felfüggesztették a barcelonai pályázat előkészítését a 2030-as téli olimpiára.

A munkálatokhoz a Spanyol Olimpiai Bizottság (COE), a spanyol kormány, valamint Aragónia és Katalónia autonóm közösség kormányainak támogatására van szükség. Gerard Figueras, a katalán autonóm kormány sportért felelős főtitkára elmondta, a spanyol kormány döntött a tervek előkészítésének leállításáról.

Ifj. Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábbi alelnöke úgy vélekedett, alapvető fontosságú, hogy minden szereplőnek teljes egyetértésben kell dolgoznia a rendezés elnyerése érdekében.

"Ha nincs megbízható, szilárd, erőteljes, nyilvános megállapodás a felek között, akkor jobb, ha nem is folytatják. Ez a projekt mindenkié, vagy senkié, ahogyan 1992-ben. Még van idő, és azt javaslom, folytassák a munkát" - nyilatkozta.

A 2030-as téli játékok iránt az 1972-ben, illetve 2002-ben házigazda Szapporó és Salt Lake City, illetve Barcelona - pireneusi helyszínekkel - érdeklődik. Amennyiben Barcelona lenne a befutó, Peking után másodikként adhatna otthont a nyári után a téli olimpiának is. A 2022-es seregszemlét Pekingben, a négy évvel későbbit Milánóban és Cortina d'Ampezzóban rendezik.

Samaranch azt javasolta, hogy a koronavírus-járvány miatt a rendezés jogát ne ítéljék oda idejekorán.

A 2032-es nyári olimpia és paralimpia megrendezését fontolgató városok közül több - például az esélyesnek tartott Queensland - szintén felfüggesztette az előkészületeket.







0
0
0

hírek innen, onnan

Hosszú Katinka kisebbik lánya ritka fotón: a 7 hónapos Szofiból ennyit még sose láttunk

Hosszú Katinka kisebbik lányáról hónapok óta nem láthattunk friss fotót.

Ez a majális nem az üzemanyagárak ünnepe lesz

Tovább emelkedik a benzin és a gázolaj ára is a munka ünnepén. A védett árak ugyanakkor változatlanok maradnak.

Májusban újra Kötöttfogás Extra, legyen ott a nézőtéren!

Akik biztosan ott lesznek: Csintalan Sándor, Dévényi István, Puzsér Róbert, és Reichert János.

Dísznövény-szezon 2026: aki nem vált szárazságtűrő fajtákra, az idén sokat bukhat

A díszkertészek számára az idei év legnagyobb kihívása a termelési mennyiség és az új fajták közötti egyensúly megtalálása volt.

Még mindig együtt vannak? Tolvai Reni elárulta, miért nem mutatkoznak Kállay-Saunders Andrással

Az énekesnő karrierje valósággal szárnyal, a magánéletét azonban hét lakat alatt őrzi. Most végre tiszta vizet öntött a pohárba, és...

Videó: Dzsudzsák ex-klubja épp most támad fel hamvaiból - meg is őrülnek a szurkolók

16 év alatt megéltek egy bajnoki címet, egy kupagyőzelmet, három kiesést egészen a negyeddosztályig süllyedéssel, majd az elmúlt két...

Visszavonta a támogatását a közgyűlés, nem épül kínai akkuipari üzem Szolnokon

Györfi Mihály polgármester azt mondta, a létesítménnyel kapcsolatos tájékoztatásban nem történt érdemi előrelépés, ezért a...

Három éve halt meg Vágó István: Özvegye, Judit még ma sem képes megnézni közös képeiket

Vágó István özvegye, Judit, három évvel férje halála után is kerüli a közös fotókat és a régi felvételeket. A gyász...

A hozzád illő legtökéletesebb nyári program a születési hónapod szerint

Fedezd fel, csillagjegyed szerint melyik tevékenység áll valóban összhangban a belső világoddal. Minden jegyhez tartozik egy ideális nyári...

Miért nem jó, ha a konyhaszekrény a mennyezetig ér? Erre az egy dologra figyelj

A konyhaszekrények tervezésekor gyakran felmerül a kérdés, hogy érdemes-e a szekrényeket a mennyezetig építeni, vagy hagyjunk szabad...

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó

Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

0
0

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra

Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg

Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

A Forradalmi Gárda kicsavarja az irányítást az ajatollah kezéből Iránban

Annak ellenére, hogy Ali Hamenei ajatollah helyét a fia vette át Irán élén, a valós hatalom már nem a legfőbb vezetőnél van. A Reutersnek nyilatkozó források szerint az iráni döntéshozást a Forradalmi Gárda kemé

blogmorzsák

Hitler halála - legendák és összeesküvés elméletek

Ma 81 éve, hogy bejelentették Hitler halálát, de a világ nem hitt benne: holttestét nem mutatták be, a szovjetek pedig titkolóztak.

Fáradtság, sérülések, gyengébb teljesítmény

Sok sportolónál ez áll a háttérben.

0