Teljes a SopronFest programja
Mintegy 75 helyszínen csaknem háromszáz programmal várja a látogatókat a 2. SopronFest május 10. és 19. között. A pünkösdi hétvégére a Lővér kempingbe szervezett koncertek mellett a város számos pontján már napokkal korábban lesznek zenei, irodalmi, képzőművészeti és gasztronómiai események - hangzott el a programot bemutató sajtótájékoztatón szerdán, Sopronban.
Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik alapítója kiemelte, hogy a hosszú távú terv az, hogy a programsorozat fenntartható méretű legyen, a város büszke legyen rá és a megvalósítás során a helyiekre támaszkodjanak.
Fülöp Zoltán, az esemény másik alapítója hangsúlyozta, hogy a Sopron Fest egy "urbán fesztivál", a helyi értékeket mutatja be.
Hozzátette: nagyságában és kínálatában az előző évhez képest ugrásszerű fejlődés figyelhető meg, mert míg 2023-ban tíz kiállítást láthattak a látogatók a város különböző pontjain, addig idén már több mint harmincat. Tavaly két színpadon voltak koncertek a kempingben, idén a fellépők 5-6 színpadon osztoznak.
Fülöp Zoltán elmondta, hogy az ugrásszerű fejlődés nem cél minden évben, mert a rendezvény családias hangulatát szeretnék megőrizni.
Váncza Panna szervező a zenei programokat sorolva elmondta, hogy május 17. és 19. között a Lővér kempingben fellép mások mellett Azahriah, a Halott Pénz, Korda György és Balázs Klári, Majka, Dzsúdló, Beton.Hofi, a Follow the Flow, a Quimby, a Kruder & Dorfmeister páros, Sigma és Alle Farben, akinek a koncertjén tűzijáték is lesz.
Napközben Sopron Fő terén, a Soproni Sörnapok színpadán mások mellett Demjén Ferenc, a Csík zenekar, a Punnany Massif és a Kraak & Smaak is színpadra lép. A nulladik napon, vagyis május 16-án a Kispál és a Borz ad koncertet, amit Necc Party követ.
A Lővérekben a három nap alatt a Poncichter negyedben a magyar bort népszerűsítve soproni borászatok és termelők kínálják termékeiket.
A Telekom PodcastFesten komoly és szórakoztató beszélgetések lesznek hét helyszínen. A programelem részeként Áder János Steigervald Krisztiánnal, Puzsér Róbert Sebestyén Balázzsal, Kadarkai Endre Ördög Nórával, Tóth Gabival és ByeAlexel beszélget, de megszólal mások mellett az idén 70 éves Eperjes Károly, Tari Annamária, Nánási Pál, Szabó Béla és Weiler Péter is.
A Dumadélután elnevezésű programban Fábry Sándor, Dombóvári István, Szabó Balázs Máté, Hajós András és Linczényi Márk lépnek fel.
SopronFest ART program részként harminc kiállítás tekinthető majd meg egy időben, szerte a városban. A Hűség Városa elnevezésű csoportos tárlaton például Bukta Imre, Bereczki Kata, Ef Zámbó István, Labrosse Dániel, Sibitka Panni, Soós Nóra és Weiler Péter a kiállított alkotásaik mellett a Várkerületen szívalakú kompozíciókat készítenek.
A SopronFest Gourmet program során május 11. és 17. között a város 12 étteremében és vendéglátóhelyén 27 gourmet program lesz, a kempingben pedig a Street Kitchen meghívására Food Truck konyhák kínáltaiból lehet válogatni.
A programsorozat irodalmi elemeket is tartalmaz, mások mellett a városba látogat Grecsó Krisztián, Parti Nagy Lajos, Nyáry Krisztián és Erdős Virág. Az irodalmi beszélgetések után dzsesszkoncerteket tartanak.
Elhangzott: a Soproni Egyetem idén is támogatója és stratégiai partnere a SopronFestnek.
A fenntarthatóság jegyében több helyszínen is lesznek kiállítások, workshopok vagy edukációs programok. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és Sopron önkormányzata egy városi minierdőt hoz létre. Az úgynevezett Miyawaki-erdő ültetésén Áder János volt köztársasági elnök, az alapítvány kuratóriumi elnöke is részt vesz.
Farkas Ciprián, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy minden soproni büszke lehet a fesztiválra, amelynek a megszervezését közös sikerként értékelte.
MTI
hírek innen, onnan
Vida József: Mészáros Lőrinc komoly üzletember, az Opus Global nem fog kevesebbet érni attól, hogy nem Orbán Viktor a miniszterelnök
Az Opus Global Nyrt. elnöke magabiztosan látja a jövőt, a cég bezuhanása pedig szerinte nem racionális alapokon nyugszik.
Hihetetlen bűnbakot talált az Arsenal a botrányos BL-elődöntőben
Nem akármibe kötöttek bele a londoniak.
Magyar Péter alig számol fel egy összeférhetetlenséget, máris itt egy másik jogi akadály, amit el kell hárítania
A képviselőség és a miniszterelnöki poszt sok lemondással jár. Például le kell mondani az EP-mandátumról, de nem csak arról. Magyar...
Újabb magyar város központjából tiltották ki az elektromos rollereket
Megtiltotta az elektromos roller, valamint több más elektromos sport-, és szabadidős eszköz (például az elektromos gördeszka és a segway)...
Lázár János: Nagy vereséget szenvedtünk, a megértése nagy munka lesz
Először szólalt meg az április 12-i választásokon súlyos vereséget szenvedő Fidesz egyik legismertebb arca, Lázár János, aki többet...
"Ismét apa lettem....." - Szabó Ádám boldogságtól ragyogva jelentette be
Nagy a boldogsága.
Megrázó tragédia - Belehalt a műtét utáni szövődményekbe az ismert 37 éves labdarúgó
Most jött a hír.
„Radikálisan mérsékelt” frakciót ígér a KDNP
Mérsékelt, a józan észre támaszkodó KDNP-frakciót ígért a képviselőcsoport vezetője csütörtöki Facebook-bejegyzésében.
Halálugrás a hídról: mélybe vetette magát a férfi a Balatonnál
Megrázó tragédia történt csütörtök reggel a Balaton közelében: egy 60 év körüli férfi a kőröshegyi völgyhídról a mélybe vetette...
Putyin oligarchájának luxusjachtját óriási játszmával menekítették ki a Hormuzi-szoroson
Úgy ment át rajta, mint kés a vajon.
Elhunyt a Magyar Rádió legendás bemondója, Erőss Anna
Erőss Anna, a magyar rádiózás legendás hangja 95 éves volt.
Összetört a szíve: titkos szerelmét gyászolja Mel Gibson
Tragikus baleste történt.
Sport
Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető
Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.
Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!
Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ
Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír
Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt
Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó
Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.
Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt
A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.
Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának
Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.
Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét
Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.
Váratlan fordulat: Szoboszlai Dominik elhagyta Angliát
Mutatjuk, miért!
Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában
Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.
Bulvár
Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát
Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h
Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről
Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.
„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?
Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.
„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt
Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha
Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik
Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.
Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra
Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.
Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől
Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb
Megrendítő hír érkezett: elhunyt a Magyar Rádió legendás bemondója
Erőss Anna hangja egy korszakot jelentett.
Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik
Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.
Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel keresnek: különösen aljas új módszerrel dolgoznak a csalók
Nagyon vigyázz, ha ilyen hívást kapsz!
Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg
Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.
A Forradalmi Gárda kicsavarja az irányítást az ajatollah kezéből Iránban
Annak ellenére, hogy Ali Hamenei ajatollah helyét a fia vette át Irán élén, a valós hatalom már nem a legfőbb vezetőnél van. A Reutersnek nyilatkozó források szerint az iráni döntéshozást a Forradalmi Gárda kemé
blogmorzsák
Hitler halála - legendák és összeesküvés elméletek
Ma 81 éve, hogy bejelentették Hitler halálát, de a világ nem hitt benne: holttestét nem mutatták be, a szovjetek pedig titkolóztak.
Fáradtság, sérülések, gyengébb teljesítmény
Sok sportolónál ez áll a háttérben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


