Tervet kell kidolgozni a túlzott turistaáradat kezelésére
Magyarországra egyelőre nem jellemző a helyiek életminőségét és a természeti értékeket veszélyeztető túlzott turistaáradat (overtourism), de jelei már vannak, ezért időben fel kell készülni megelőzésére, kezelésére - hangsúlyozta a KPMG könyvvizsgáló és tanácsadó társaság tanulmányában.
Az overtourism az a jelenség amikor egy települést vagy térséget turisták tömegei lepik el, rontva ezzel a helyiek életminőségét vagy rombolva a természeti környezetet.
A közleményben Indra Dániel, a KPMG turisztikai tanácsadó részlegének vezetője kifejtette, Magyarországon is vannak már jelei az overtourismnak, példaként a tavalyi népszavazást említette a budapesti bulinegyedben, ahol a helyieknek gondot okoz a vendégek nagy száma. Vannak már elégedetlen hangok nyáron a Balaton környékén is - tette hozzá. A "túlzott elturistásodás" hátterében az internetes bakancslisták megjelenése, a rövid távú lakáskiadás (airbnb), valamint az olcsó repülés áll.
A túlzott turizmus egyik jele, hogy bizonyos pontokon kapacitásszűke kezd kialakulni. Az első példa erre a szakértő szerint a Liszt Ferenc repülőtér, amelynek forgalma 2013-ról 2018-ra 8,5-ről 15 millió utasra nőtt, főszezonban telített.
Ilyen jelenség a magas szállodai szobakihasználtság is - Budapesten szeptemberben is 86 százalék felett volt a mutató-, amely több magyar turisztikai célpontnál is előfordul szezonálisan.
A "túlturistásodás" legjobb ellenszere a látogatók időbeli és térbeli széthúzása, amelyben Magyarországon komoly szerep hárul a vidéki célpontokra és szállodákra. Biztató jelenség, hogy az utóbbi években a fővároson kívüli vendégéjszakák számának növekedése felzárkózott Budapest mögé (10,7 illetve 9,6 százalék), de ahhoz, hogy a térbeli széthúzás működjön, a vidéki vendégforgalomnak jobban kellene növekednie a budapestinél. Ennek egyik feltétele a működő szálláshelyek minőségi fejlesztése, illetve a szobakapacitás bővülése - tette hozzá.
Jó hírnek nevezte, hogy a következő években több mint 1300 vidéki szállodai szobát adhatnak át Magyarországon, meglepően egyenletes területi lefedettséggel. Így 100-200 szobás szállodák épülnek Nyíregyházán, Zalaegerszegen, Szántódon, Pannonhalmán, vagy Mátrafüreden, és közepes méretű beruházások zajlanak olyan településeken, mint Kisvárda, Mezőkövesd, Győr, Szentes, Szeged és Bük.
Az összehangolt cselekvés szükségességét ismerte fel a kormány is, amikor létrehozta Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programot, amelynek kifejezett célja, hogy láncba szervezze az attrakciókat és a szálláshelyeket, és így növelje az élménypontok számát az országban. A 2030-ig szóló program költségvetési forrásokat is tartalmaz, így nem csak élménypontok, de szálláshelyek fejlesztésére is forrást biztosít - sorolta a szakértő.
hírek innen, onnan
Fidelitashoz köthető fiatalok végezték a hamis zászlós hadműveletet a Tisza Párt rendezvényén
Beszállt a Fidesz a magyar választás befolyásolására irányuló orosz dezinformációs kampányba: kiderült, pontosan kik provokálhattak a...
Hullámvasút a forint piacán: szédítő tempóban rángatják a magyar devizát
Gyengüléssel kezdi a napot a forint: kora reggel 340 forintot kell adni egy dollárért, míg az euróért 390 forintot. A hétfő nagy...
Végleg eldőlt, itt a pontos szám, ennyien voltak a Békemeneten és a Tisza menetén az Andrássy úton - szakértők is megszólaltak a témában?
Nagyon komoly számok jöttek ki.
Budapest teljes területére fokozott rendőri ellenőrzést rendeltek el
Március 20-án 0 órától március 24-én 24 óráig.
Hollywoodi sztár tervezte a magyar energiaital jubileumi dobozát
A jubileum alkalmából a márka egy limitált megjelenéssel készül: márciusban érkezik a HELL 20Y Edition, amelynek vizuális világát az...
Hadházy Ákos a választások előtt még szervez egy túrát Hatvanpusztára
Két héttel április 12-e előtt.
Kinyitották a pénzügyőrök az ágyneműket az M7-esen és nem hittek a szemüknek
A gondosan becsomagolt, ártatlannak tűnő csomagok első pillantásra hétköznapi szállítmánynak látszottak – a súlyuk azonban gyanút...
Budapesti hídfelújítás okozhat meglepetést a közlekedőknek
Szerdán elkezdődik az Újpesti vasúti híd északi járdájának több hetes felújítása.
Ha ilyen levelet kap, nehogy kattintson: beindult a tajkártyás csalás
Bűnözők próbálják meg elhitetni a magyarországi Gmail-felhasználókkal, hogy a tajkártyájuk le fog járni. A dolog több sebből is vérzik.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a választás után Laponyi Zsoltból újra rendőr lehet
Laponyi azután hagyta ott a rendőrséget, hogy fegyelmit kapott, miután azt kérte Rétvári Bencétől, ne használja a fotóját.
Elárasztja a strandokat a bűzös hínár
Szokatlanul korán és rekordmennyiségben érkezik a bűzös sargassum moszat Mexikó karibi partjaihoz, ami komoly fenyegetést jelent a térség...
Izrael lecsapott az éj leple alatt: célba vették a rezsim egyik legfontosabb vezetőjét, ez mindent megváltoztathat
Izrael az éjszaka légicsapást hajtott végre Iránban. A támadás célpontja Ali Laridzsáni, az iráni Nemzetbiztonsági Tanács titkára...
Sport
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt
A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.
Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.
A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem
A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.
Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között
Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát
Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Bulvár
Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét
A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely
„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.
Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött
Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.
Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin
Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.
Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”
Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t
Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”.
Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz, vagy hűség a választókhoz?
A miniszter más elfoglaltságot talált magának.
Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban
Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.
Borzalmas kép terjed Obamáról
Újra terjed az interneten az az összeesküvés-elmélet, amely szerint Michelle Obama valójában transznemű. A Snopes tényellenőrző oldal szerint azonban az állítás teljesen alaptalan, és több manipulált kép, kiragad
Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá
A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.
Ilyen volt valójában Magyar Péter és Varga Judit házassága, bennfentes tálalt ki
Lehullt a lepel a legnagyobb titkokról.
Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette
A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


