Tervezett ütemben halad az „ÚT-MUTATÓ” program
A projekt célja hajléktalan személyek segítése az önálló életvitel kialakításában
Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló TÁMOP-5.3.3-11/2-2011-0013 „ÚT-MUTATÓ” elnevezésű projekt az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedését és foglalkoztathatóságát segíti elő, valamint sikeres munkaerő-piaci integrációjukat alapozza meg.
Az alábbiakban olvasható a Kríziskezelő Központ beszámolója.
„Eddig 36 fő bevonása valósult meg, mert 1 fő kiesett és helyette tudtunk az Átmeneti Szállóról 1 főt 6 hónapos időtartamban a bérleti díjjal támogatni, aki ez év májusában szociális bérlakást kapott.
Az átmeneti szállókról 2 nő albérletbe került, 3 férfi az intézmény nem normatívás külső lakásában került elhelyezésre 6-6 hónapos szerződéssel és lakhatási támogatással, ők már sikeresen megvalósították az egyéni fejlesztési tervükben foglaltakat és önállóan élik intézményen kívüli életüket.
Közvetlenül utcáról 4 férfi az átmeneti szálló befogadó szobájába, 3 férfi a menedékhely felújított lakókonténerébe került. Közülük a leggyengébb egészségi állapotban lévő, hosszas kórházi kezelés és intézményi betegszobai ellátás ellenére 2013. július 18-án sajnálatos módon elhunyt. További 1 fő nem élt azzal a lehetőséggel, hogy támogatását meghosszabbítsuk, mert elmondása szerint olyan munkalehetősége akadt, ahol szállást is kap, és új életet kezdhet.
Egy férfi és 8 pár albérletben, 2 pár a női átmeneti szálló befogadó szobáiban került elhelyezésre. Szerződéseik 6 hónapra szólnak, de kétszer hosszabbíthatók. Három párt és egy férfit a Mazsi Panzióban, fürdőszobás, felújított szobákban, közös konyha és mosókonyha használattal, 4 párt a Ráchegy Hotel 2 ágyas apartmanjaiban és 1 családot a közeli Inotán tudtunk albérlethez juttatni. Közülük három pár saját kérésére már nem részesül támogatásban, elmondásuk szerint az eltelt időszakban megerősödtek és a továbbiakban önállóan szeretnék élni az életüket.
Párkapcsolati konfliktus miatt, hirtelen felindulásból 1 fő múlt év decemberében kilépett a mentális állapotjavító tréning közepén a programból. Párját egyénileg támogattuk az időszak végéig, most újból együtt vannak, de a programban a támogatottságuk már lejárt.
Mentális állapotjavító tréning (2012. november 12. - december 21.) és a tanulási és munkamotiváció erősítését szolgáló tréning (2013. január 07. - 2013. március 09.) célja a célcsoport pszichológiai és szociális hátrányainak leküzdése, sajátos igényeikhez való igazodás nem hagyományos szerkezetű munkaerő-piaci tréningmódszerek alkalmazásával, a képzési napokra képzési támogatást, reggeli szendvicset és ebédet biztosítottunk. A tréningekről a trénerektől és a résztvevőktől is a vártnál sokkal pozitívabb visszajelzéseket kaptunk, melyre szükségünk is van, hiszen szinte folyamatosan több problémás helyzetet kell kezelni. A tréningek befejezte után az utcáról programba került ellátottaink közül jelenleg heten határozott idejű és hárman határozatlan idejű munkaviszonyban dolgoznak, két fő rendszeres alakalmi (idény) munkát végez. Jelenleg további öt fő FHT és egy fő RSZS ellátásban részesül.
Háttérszolgáltatásként működtetjük tanácsadásainkat, melyek kiemelendő jelentőségűek a célcsoportban tapasztalható problémák gyakorisága miatt. Ezek pszichológiai, pszichiátriai, munkaügyi, karrier, jogi tanácsadások a programban résztvevő ellátottak részére 2012.09.01-től az egyeztetett időpontokban folyamatosan biztosítjuk.
A tervezett társadalmi integrációt segítő közösségi programok közül a kirándulást júliusban ideális időjárási körülmények között változatos és érdekes programmal tartottuk meg. A visszajelzések is egyértelműen sikeresnek minősítették. A csoportos szabadidős tevékenységekhez az igényfelmérés megtörtént, a sport és kulturális eseményekre az igényelt számú bérletet beszereztük. Sajtótájékoztatót 1 alkalommal tartottunk. Helyi szakmai együttműködési hálózatot külön megállapodás alapján működtetünk, különös tekintettel a téli krízisidőszakra. Szakmai napot kétszer tartottunk a régió más megvalósítóival. A megvalósítók munkáját támogatja az igényekhez és a megvalósítás során felmerült problémákhoz alkalmazkodó szupervízió.
Egyéni és csoportos esetkezelés, annak dokumentálása, személyes segítség, tanácsadás, mentorálás az önálló életvitel kialakítására a társadalomba való be-/visszailleszkedés segítése, a bevontak foglalkoztathatóságának fejlesztése és/vagy képzésbe irányítása és/vagy foglalkoztatásának elérése és/vagy munkahelye megtartásának segítése, személyes és/vagy csoportos tanácsadással az esetfelelős szociális munkások állandó feladata. Önkéntes munkát 2 fő végzett eddig a tervezett 30 óra időtartamban, de többen már részben teljesítették azt. Utcai hajléktalanok elhagyott életterének megtisztításáért is részt vettek már több megmozdulásban.
A jövőben a célcsoportból 12 fő részére 25 napos parkgondozói képzést tervezünk. Programunk kezdetekor a célcsoport képzései, tréningjei a célcsoport sajátosságainak megfelelően elsősorban a felzárkóztatás segítését célozták meg (kompetenciafejlesztés, szocializáció). E folyamat hossza a célcsoport speciális összetétele és élethelyzetéből adódó szociális deficitjeiből adódóan nehezen prognosztizálható. A két éves időtartamú programunk tervezésekor reálisan nem számolhattunk azzal, hogy egy tanfolyamnyi létszám alkalmassá válik OKJ-és képzettség megszerzésére, mivel a bevontak többsége sok éve tartósan utcán élő személy volt, ennek a helyzetnek az összes szociális és egészségügyi deficitjével együtt. Kitartó és a különböző szakterületek projekt által biztosított összehangolt tevékenységeinek köszönhetően mostanra a résztvevők többsége eljutott oda, hogy egy végzettséget adó képzés befejeztével jó eséllyel tartósan megkapaszkodhatna a munkaerő-piacon, mellyel a program lezárta utáni önálló lakhatás megtartását is hatékonyan készíthetjük elő.
Városunkban hosszú évekre visszanyúlóan szoros munkakapcsolatot ápolunk a székesfehérvári Városgondnoksággal, akik folyamatosan vesznek fel és alkalmaznak hajléktalan embereket elsősorban parkfenntartásra, közterületek tisztítására, gondozására. A parkgondozó képzés olyan elméleti és gyakorlati ismereteket ad a képzést elvégzők számára, amelyekkel sikeresebben helyezkedhetnek el, akár az elsődleges munkaerőpiacon is, hiszen az eddigi gyakorlat szerint a Városgondnokság a képzett és jól teljesítő dolgozóit lehetőségei szerint határozatlan idejű szerződéssel is alkalmazza. Erre a programunkba bevont személyek esetében már volt példa, amennyiben a motiváltság együtt járt a már esetlegesen meglévő képzettséggel.
A képzés során a célcsoportot képzési támogatásban részesítjük 65.000 Ft/fő/25nap költséggel. A képzési támogatásra megélhetésük biztosítása érdekében van szükségük, mivel lakhatásuk a program által biztosított, de egyéb jövedelemmel a képzés ideje alatt nem rendelkeznek. A 12 fő részére a képzés alatt 25 napra étkezést is biztosítunk 800 Ft/fő/nap költséggel. A napi étkezés biztosítása számukra a tanfolyamon való részvétel alapfeltétele, mivel étkezésük, különösen a kezdeti időszakban, önálló jövedelem hiányában, csaknem megoldhatatlan, hiszen a képzési támogatást csak a képzés egy részének teljesítése után kapnak majd. Csoportosítottunk még át forrást a pályázati keretből bútorzat helyett háztartási gépekre, mivel a tapasztalat szerint erre nagyobb szükség van. Ennek oka, hogy a meglévő háztartási gépek használtan kerültek beszerzésre, így nagyon hamar tönkremennek.
A megvalósító szakemberek részére 3 egész napos napi 10 órás „Konfliktuskezelés eszközei a szociális szakmákban tréninget” és „Záró konferenciát” szervezünk.
Összefoglalva elmondható, hogy a megvalósítás a tervezett ütemben zajlik. A program teljes időtartama 2 év (2012. 07. 01. - 2014. 06. 30.). Az elnyert támogatási összeg: 67 604 664 Ft. "
hírek innen, onnan
Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt
A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.
Bombameglepetés: Észak-Koreában már megint majdnem mindenki szavazott
Vajon ki lesz a győztes?
Generációkon átívelő női minták, amik tönkretehetik a szerelmi életed
A szerelmi döntéseinket gyakran nemcsak a jelen, hanem a családunkból hozott, tudattalan minták is formálják.
Szerelmek a reflektorfényben: a 2026-os Oscar-gála legédesebb sztárpár-pillanatai
Nemcsak a filmekről, hanem a romantikáról is szólt a 2026-os Oscar-gála vörös szőnyege. Hollywood legnagyobb sztárjai közül sokan...
Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét
A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos...
Az iráni háború miatt alaposan át kell gondolni az aranybefektetést
A Jefferies friss elemzése szerint a közel-keleti konfliktus miatt emelkedő olajárak elsősorban a nagy külszíni bányákkal rendelkező...
Olcsó használt dízel ami gázolajpárán is elketyeg
Nem ezzel reklámozták, pedig befér a hipertakarékos kisautók kategóriájába a ma már fillérekért vihető francia kisautó a Peugeot 206.
Kiderült, mit rejtenek a 2026-os Oscar-gála 119 millió forintos értékű ajándékcsomagjai -nem semmi, hogy mivel térnek haza a jelöltek és a díjazottak
A 2026-os Oscar-gála közel 119 millió forintos vigaszdíja láttán valószínűleg azok a jelöltek sem szomorúak, akik végül nem kapták...
Nagy késsel támadt egy férfi a mentősökre Fertőszentmiklóson, riasztották a TEK-et
Kiabált az utcán és zaklatta a szomszédokat az a férfi, aki a kiérkező mentősökre nagy késsel támadt rá a Győr-Moson-Sopron vármegyei...
Súlyos, amit Kamilla királyné állít: Meghan Markle agymosást végzett Harryn
Kamilla királyné és Meghan Markle viszonya a jelek szerint korántsem nevezhető harmonikusnak.
Így nézett ki két évvel ezelőtt: tegnap este az Oscar-gálán felismerhetetlenül jelent meg, 43 kg-ot fogyott az imádott színésznő
Bár a 2026-os Oscar-gála hemzsegett a világsztároktól, Melissa McCarthy megjelenése mellett senki nem tudott elmenni szó nélkül. A...
A színésznő 3 nappal az esküvő előtt hunyt el: egyik kollégája sem jött a temetésre, és ez az oka
Gyönyörű színésznő tragédiájára emlékezünk.
Sport
Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte
A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.
Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban
A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.
Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha
Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.
Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr
Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.
Szoboszlai Dominik újra beköszönt, pazar szabadrúgásával vezet a Liverpool a Spurs ellen
Szezonbeli tizenegyedik góljával jelentkezett.
Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból
A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.
A Liverpool botrányhőse kiborult, Szoboszlai miatt szidta Arne Slotot
Keményen üzent a holland edzőnek.
Ilyen még nem volt a futball történetében – a Bayern egy 16 éves kapus kezébe helyezi a sorsát
Súlyos kapusválságba sodródott a Bayern München.
Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után
A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.
Argentína legyőzésével óriási lépést tett a világbajnoki részvétel felé a magyar női kosárválogatott
Hosszabbításban jött össze a siker.
Szoboszlai káprázatos szabadrúgásgólt lőtt, egyre közelebb Beckham rekordjához
A magyar válogatott csapatkapitánya a negyedik szabadrúgásgólját lőtte a PL-szezonban.
Részegen teljesítette az 50 kilométeres távot egy brit sífutó, legalább 10 sört és 5-6 pálinkát ivott
Gabriel Gledhill a nézőktől kérte el az italokat.
Bulvár
Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést
Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.
Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút
A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem
Végzetes lépésre készül Horvátország, súlyos következménye lehet a Mol ellen elvesztett pernek
Az intézkedésről két héten belül szavazhat a testület.
Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.
„Nem, b*ssza meg” – üzente a tárgyalni akaró Európának Vlagyimir Putyin bizalmasa
Az ukrajnai tűzszünet Iránon vérezhetett el.
Kiderült a titkos mérés március 15-ről, botrányosan számolták a tömeget, de valamit mindenki elfelejtett
Véget vetettek a számháborúnak, hogy a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten voltak-e többen, egy dologgal azonban nem számoltak.
Már eldőlt, hogy a Békemeneten vagy a Tisza eseményén voltak-e többen, olyan képeket mutattak, amelyek egyértelműen válaszolnak a kérdésre?
Nem semmi, ami március 15-én történt a budapesti utcán.
Hajmeresztő, ami elhangzott a Béke-meneten, ilyet még Orbán Viktor sem mondott soha
Nagy Feró a Békemeneten jelentette ki: „Háborúban állunk Ukrajnával”. Szerinte a béke kedvéért fegyvert kéne fogni.
A NASA egyik űrhajósa szerint hazugság-ban él a társadalom – az űrből látta a valóságot
Érdekességre lett figyelmes az egykori hadnagy.
„Hetente csak pár órára volt az enyém, de nem bántam meg.” – Nők, akik pozitívan élték meg a szeretőstátuszt
A „szerető” szóhoz gyakran társul a szégyen, de nem mindenki éli meg így. A történetek szeretőktől bemutatják, hogy az érzelmek és a kapcsolatok nem mindig feketék vagy fehérek.
Drónok a Békemenet felett, tiltás a Tiszának – egyiknek lehet, a másiknak nem?
A Hír Tv és a kormánypárti M1 élő műsorába közölt drónfelvételeket az idei Békemenetes tömegről, miközben a Tisza Párt a honvédelmi miniszter nevében egy határozatot kapott, hogy nem szállhatnak fel drónok a
Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben
Mégis maradhat a szankciós listán két orosz oligarcha.
blogmorzsák
Tényleg erre a reptérre érkezik a legtöbb utas?
Milyen titkokat őriznek a világ legforgalmasabb repülőterei?
Tudod, hogy hol érzékeny nagyon a bőröd?
Az intimterület bármely életkorban sérülékeny lehet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


