Ezt olvasta már?


Tizenhat fővel utazik a magyar csapat az idei Birkózó-vb-re

Kijelölték a párizsi birkózó-világbajnokságra utazó magyar csapatot, mely 16 versenyzővel utazik az év augusztus 21-én kezdődő főeseményére.

A magyar szövetség csütörtöki, tatai elnökségi ülésén fogadta el a névsort. A kötöttfogásúaknál teljes, nyolcfős lesz a válogatott, míg szabadfogásban öten, a nőknél pedig hárman képviselik a magyar színeket a francia fővárosban.

Bacsa Péter, a szövetség ügyvezető alelnöke a tatai edzőtáborban tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a sportág múltja és jelene is "kötelez", ezért Párizsban is jó szereplés remélhető.

Sike András, a kötöttfogásúak kapitánya megjegyezte, hogy a májusi Európa-bajnokságon magasra tette a lécet a csapat azzal, hogy két arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel, illetve két ötödik hellyel megnyerte a csapatversenyt. Mint mondta, a világbajnokság nehezebb lesz, de a versenyzők formája alapján bízik abban, hogy többen is éremért küzdhetnek, s akár aranyérmet is szereznek.

A szakember elsősorban Lőrincz Viktort (85 kg) emelte ki, aki nem csupán az újvidéki Eb-n diadalmaskodott, de néhány hete a hagyományos lengyelországi nemzetközi versenyen is, ahol a riói olimpia négy érmese közül hármat legyőzött, köztük az orosz ötkarikás aranyérmest is.

A vb- és Eb-címvédő Korpási Bálint (71 kg) szintén esélyesként lép szőnyegre a vb-n, melyen ráadásul a verseny első kiemeltje lesz.

Sike András ugyancsak a dobogóra pályázók között említette a háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes - friss apuka - Lőrincz Tamást, akire szavai szerint ugyan még kell majd néhány kiló izmot építeni a következő időszakban, hogy teljesen beleerősödjön a 75 kg-ba, ám az Eb-bronzéremmel is bizonyította, hogy már most is fel tudja venni a versenyt a kategória legjobbjaival.

Mellettük többek között az Újvidéken második Lám Bálint (130 kg) és harmadik Kiss Balázs (98 kg) is utazó, s ha szerbiai formájukat hozzák, szintén messzire juthatnak Sike meglátása szerint.

A csapat nagy hiányzója a vb- és Eb-győztes Bácsi Péter lesz, aki kisebb sérüléssel bajlódik, ennek ellenére 80 kilóban sem elképzelhetetlen a magyar dobogó, mivel az FTC klasszisát a világbajnoki bronzérmes Szabó László helyettesíti.

Gulyás István, a szabadfogásúak és a nők kapitánya előbbi fogásnemben az idei Eb-n bronzérmes Veréb Istvántól és Ligeti Dánieltől várja az igazán jó szereplést. Reményei szerint legalább egyikük dobogóra állhat majd a világbajnokságon.

Veréb, aki Lőrinczhez hasonlóan újdonsült apukának mondhatja magát, idén második Eb-bronzát gyűjtötte be, s már van egy vb-harmadik helye is, míg Ligetinek számos Eb-érme mellől még hiányzik a vb-medál, amit Gulyás reményei szerint most megszerezhet.

A nőknél a két talán legnagyobb név hiányzik a csapatból, hiszen a vb-győztes Sastin Marianna, s a vb- és Eb-harmadik, az idei kontinensviadalon is dobogós Barka Emese sem indulhat sérülés miatt. Ott lesz ugyanakkor az ebben az évben U23-as Eb-aranyat és felnőtt Eb-ezüstöt is nyert Németh Zsanett (75 kg), valamint az Eb-harmadik Galambos Ramóna (55 kg), illetve az idén egyre jobb formát mutató Sleisz Gabriella (60 kg).

Gulyás István bízik abban, hogy a háromból legalább az egyik birkózó dobogós helyért lesz majd versenyben.

Bacsa Péter a sajtóeseményen azt is jelezte, hogy a párizsi vb helyszínén magyar standot állítanak fel, mellyel a cél, hogy népszerűsítsék a jövő októberi budapesti világbajnokságot.

A magyar vb-csapat:

-------------------

férfiak

kötöttfogás:

59 kg: Torba Erik

66: Krasznai Máté

71: Korpási Bálint

75: Lőrincz Tamás

80: Szabó László

85: Lőrincz Viktor

98: Kiss Balázs

130: Lám Bálint

szabadfogás:

61 kg: Molnár József

65: Lukács Norbert

70: Gulyás Zsombor

86: Veréb István

125: Ligeti Dániel

nők:

55: Galambos Ramóna

60: Sleisz Gabriella

75: Németh Zsanett







0
0
0

hírek innen, onnan

Elszabadultak az indulatok a magyar-ukrán meccsen: Szoboszlai is belekeveredett a balhéba

Nem csak az eredmény miatt marad emlékezetes a magyar-ukrán meccs.

Erdőszéli vadföldek ősszel: miért fontos a takarmány- és élőhelytervezés?

Az erdőszéli vadföldek őszi takarmányellátása és élőhelyeinek tudatos tervezése megkönnyíti a vadállomány térbeli irányítását,...

Tömegesen lettek rosszul budapesti óvodások, iskolások – mindnyájan ugyanazt az ebédet ették

Több, budapesti oktatási intézménybe járó gyereket kórházban ápolnak, miután rosszul lettek, hánytak és hasmenésük lett. Egyes...

Mokán István Damján remek menetelése után ezüstérmes lett az U16-os Európa-bajnokságon

A döntőben az elsőként rangsorolt rivális ellen szenvedett vereséget.

Ezt üzente Szoboszlai a szurkolóknak az ukránok elleni vereség után

Az Instagramon üzent a magyar válogatott csapatkapitánya.

Országjárás: palackkal, tojással akarták megdobni Magyar Pétert, közbeléptek a testőrök

Szombat délután szolnoki országjárásán tartott színpadi beszéde közben egy italos palackkal és tojással akarták megdobni a...

Megfelelő ajánlat esetén januárban megválna védőjétől a Bayern München.

Ebben a szezonban eddig mindössze 10 percet töltött a pályán!

Lejárt a türelmi idő, bajba kerülhet, aki így tölti ki a diákbérletét

Az OM-azonosító szám helyett mást kell megadni.

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (Szgyf) 2030 Megújulási Program előkészítése, amelynek célja a szociális és...

Az olasz sajtó odáig van Magyar Péter táncos videójáért, Siklósi Beatrix és a KDNP is felháborodott

A vatikáni magánaudiencia estéjén a Santa Maria in Trastevere bazilika előtt állt be a tömegbe a magyar kormányfő. A helyi lapok laza...

A cégvégzet mesterhármasa

Delegálás, kiszervezés, automatizálás, melyikből mennyi kell egy jó cégnél?

Drága termelés, olcsó tej: támogatásokkal próbálják talpon tartani Európa gazdáit

Lengyelországban a termelési költségeket mérsékelnék, Ausztriában az aszálykárokat enyhítenék, Szlovákiában pedig a tejtermelők...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről

A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.

0