Ezt olvasta már?


Tizenhét állomásos turnéra indult Boros Misi

Első országos turnéján vesz részt Boros Misi, a tehetségkutatóból ismert zongorista műsora 17 városban hangzik el a Filharmónia Magyarország és a Virtuózok szervezésében.

Boros Misi februárban Kaposváron és Szegeden lép fel - mondta el Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója a koncertsorozat szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

A turné az ajkai és martfűi koncertekkel kezdődött, ezt követően Győrben, Debrecenben, Szombathelyen Egerben, Nyíregyházán, Szekszárdon, Tatabányán, Székesfehérváron, Kecskeméten, Miskolcon, Békéscsabán, Pécsett és Budapesten hallhatja a közönség a műsort.

A koncerteken Liszt, Chopin, Schubert és Debussy művei szólalnak meg.

Szamosi Szabolcs kiemelte, hogy a Filharmónia Magyarország számára a tehetséggondozás mindig fontos volt és lesz a jövőben is.

Peller Mariann, a Virtuózok alapítója felidézte: Boros Misivel két évvel ezelőtt kezdett el szakmailag foglalkozni Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, akinek az volt a véleménye, hogy ebben az időszakban nem szabad a fellépésekre koncentrálni, hanem repertoárt kell építeni.

Beigazolódott, hogy amit a tanárok javasolnak, meg kell fogadni - mutatott rá Peller Mariann, hozzátéve: most már ismét lehet előre haladni, s ez a magyarországi turné a fiatal zongorista zenei életének egyik legszebb szakasza lehet.

Bogányi Gergely zongoraművész, Boros Misi mentora elmondta: a repertoárt úgy állították össze, hogy segítse a fejlődést, hiszen nagyon fontosnak tartja a széleskörű látásmódot. Boros Misi egyébként arra törekszik, hogy minél több típusú értékes zenét játsszon, ismerjen - hangsúlyozta, kiemelve: Boros Misi minden szempontból alkalmas arra, hogy világklasszis legyen, csodagyerekből csodafelnőtté váljon.

A szólókoncertek három egységből állnak majd, az egyikben Liszt Ferenc művei, a másodikban Chopin, a harmadikban Schubert és Debussy művei szólalnak meg - mondta el az idén 17 éves Boros Misi.

A turné állomásairól a www.filharmonia.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Sokkoló mennyiség – Ennyi ételt dobunk ki évente Magyarországon

Brutális mennyiségű ételt dobunk ki évente Magyarországon: egyetlen ember 62 kilót, ennek nagy része ráadásul megelőzhető lenne. A...

Rég látott fordulat a magyar benzinkutakon, nem ehhez vagyunk szokva

Több kérdést is felvetnek a jelenlegi üzemanyagárak.

Lantos Csaba: Az uniós terv célzott energiapiaci támadás Magyarország ellen

A miniszter nehezményezi, hogy az EU igyekszik megkerülni a tagállami vétót.

Lesújtó hírt közöltek: újabb legenda távozott az élők közül

A lesújtott rajongók tisztelegnek az „igazi legenda” előtt.

Már a gyárkapunál látszik, hogy valami óriási baj van a világ második legnagyobb gazdaságában

Mélyül tovább a válság az adatok alapján Kínában. A világ második legnagyobb gazdaságának ipari árai tovább estek júniusban,...

Közel tízezer viharkár jelzi a pusztítást, a helyreállítás még tart

A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a bejelentett viharkárok felszámolásán, de több régióban még viharos szél és záporok várhatók. Az...

Lázár szerint a kárelhárítás legintenzívebb szakasza jön a keleti országrész vasútvonalain

A miniszter a kedden órákig mentesítő járatra váró debreceni utasoktól bocsánatot kért.

Ezzel az új eszközzel nevelik meg az arcátlan autósokat a hazai utakon

Úgy döntött az autópálya-kezelő, hogy külföldi minta alapján, kísérleti jelleggel molinóval takarják el a balesetek helyszínét a...

Ezt az alkatrészt hamar tönkreteszi a rossz vezetési stílus, a csere méregdrága lehet

Ha ezek a rossz vezetési szokások túl sokáig fennállnak, a javítás már komoly összeget emészthet fel, pedig elkerülhető ez a kiadás

0

Sport

Szitokáradat zúdul a Liverpool sztárjára, aki Diogo Jota temetése helyett bulizni ment

A csak az Instagramon búcsúzó Luis Díaz posztja alatt százával sorjáznak a negatív hozzászólások.

Fájdalmas bejelentés – nem indulnak a paksiak Európában

A klub kedden csarnokának alkalmatlanságával indokolta a visszalépést. „Hosszú idő után először végeztünk olyan helyen a bajnokságban, amely nemzetközi kupaszereplésre jogosított minket.... Read More... A Fájdal

Megrázó részletek – ez okozhatta Jota és öccse halálos balesetét

Újabb részleteket hoztak nyilvánosságra a spanyol hatóságok a Diogo Jota és testvére, André Silva halálával végződő autóbaleset kapcsán. A szerencsétlenség a csütörtök... Read More... A Megrázó részletek

Így érkeztek meg ma a Liverpool játékosai az első edzésükre Diogo Jota halála után + videó

Az még nem dőlt el, hogy a Liverpool vasárnap lejátssza-e a tervezett felkészülési mérkőzését.

Európa rettegett, de Pécset nem tarolta le az angol horda

Harmincöt éve térhettek vissza Európába az angol focicsapatok, s az első meccsüknek rögtön magyar főszereplője volt.

Az új 63 milliós igazolás két óriási góllal lőtte a klub-vb-döntőbe a Chelsea-t

Korábbi csapata ellen szerzett két fantasztikus gólt a brazil támadó.

Álomgólok vetettek véget a brazil tündérmesének, vb-döntős a Chelsea

A Fluminense korábbi támadója nem győzött bocsánatot kérni a találatok után.

Gazdag örökséget hagyott családjára a tragikus balesetben meghalt Diogo Jota

A fiatalon elhunyt labdarúgó a pályán kívül is nagy jövedelemre tett szert.

Eldőlt a válogatottsági rekorder Dzsudzsák Balázs jövője – hivatalos

Debrecenben „az előző szezonnal ellentétben a következő csodálatos lesz”.

Paks: Bognár György keretet hirdetett, újabb gólvágó érkezett

A Paksra csütörtökön 19 órától már tétmeccs vár: a magyar kupagyőztes a CFR gárdáját fogadja az Európa-liga selejtezőjének első körében. […] A Paks: Bognár György keretet hirdetett, újabb gólvágó érkez

Carlos Alcaraz összecsapott a rémálmával Wimbledonban, meglepő vége lett

Carlos Alcaraz a hazaiak kedvence, Cameron Norrie ellen játszott a wimbledoni negyeddöntőben.

Sallai csapata brutális pénzért igazolja le a világ egyik legjobb csatárát

Végleg megszerzi a nigériai támadót Sallai Roland csapata.

0
0

Bulvár

Orbán Viktornak elege lett, jogszabályban tiltja meg a tüntetést a magyaroknak

A rendőrség ezentúl megtilthatja, hogy a tüntetők megközelítsék a nemzetközileg védett személy magyarországi programját. Sőt, Orbán Viktor még arról is rendelkezett, hogy az érintetteket a rendőrség elektroniku

A Mi kis falunk sztárja sarokba állította Varga Juditot, pusztító videó terjed

Ilyen keményen még nem kérdezték a volt igazságügyi minisztert.

Akár a piros vészjelzést is kiadhatják: hatalmas szélviharra és 2-3 centis jégre van kilátás Magyarországon

A légkör csak átmenetileg nyugodott meg a hétfő délutáni, a piros riasztás kritériumait elérő intenzív zivatarok után. A friss előrejelzések szerint kedden újult erővel támad az ítéletidő.

Szitokáradat zúdul a Liverpool sztárjára, aki Diogo Jota temetése helyett bulizni ment

A csak az Instagramon búcsúzó Luis Díaz posztja alatt százával sorjáznak a negatív hozzászólások.

Olyan pusztító jégeső csapott le egy magyar városra, hogy kifehéredett a táj

A tegnapi vihar percek alatt hatalmas pusztítást hagyott maga után.

Károly király zokogott, amikor megtudta, mit titkol előle Harry: ez volt számára az utolsó csepp a pohárban

Károly állítólag soha nem érzett még akkora fájdalmat, mint amikor megtudta, mit szervezett a háta mögött kisebbik fia, Harry.

Óriási vihar közeledik az ország egyik felébe – piros riasztást adtak ki

Debrecent és Nyíregyházát már elérte az orkán erejű szél: ott 130 km/h-s széllökést mértek.

Rendőri intézkedés miatt állt le az aratás – nyílt levélben tiltakozott a 75 éves lengyeltóti gazda

Egy tapasztalt somogyi mezőgazdász nyílt levélben panaszolta el, hogyan okozott súlyos károkat gazdaságának egy rendőrségi intézkedés.

Kert fű nélkül? Igen. Mutatjuk a 10 legszebb alternatívát

Ha próbáltál már fenntartani igazán szép, ragyogóan zöld gyepet, akkor jól tudod, hogy rengeteg időt és erőforrást igényelhet. Az itthon is egyre gyakrabban jellemző szárazság és az öntözési nehézségek miatt

„A ripacs repülhet a brüsszeli csicskáztatásra” – alaposan beleszállt Magyar Péterbe a reptéri poszt miatt Hidvéghi Balázs

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára nem kímélte a Tisza elnökét. A politikus Magyar Péter reptérlezárásra vonatkozó bejegyzésére reagált.

Trump fegyvereket küld Ukrajnának, és úgy beszél Putyinról, mint egy óvodásról

Az amerikai elnök szerint muszáj megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy Ukrajna meg tudja védeni magát.

blogmorzsák

Hogy kerüljük el a tipikus nyári betegségeket?

A nyaralás napjait beárnyékolhatják azok a bizonyos nyári betegségek, amik egy szempillantás alatt felülírják a programot.

Interneten találtak rá a lelkész naplójára! – videó

Hétszáz ember és egy napló tanulságos története.

0