Ezt olvasta már?


Tizenöt új csuklós autóbusz áll forgalomba Székesfehérváron

Tíz, majd hamarosan további öt új csuklós autóbusz áll forgalomba Székesfehérváron, a Mercedes-Benz Conecto G típusú járműveket szerdán adta át a Volánbusz az önkormányzatnak.

Homolya Róbert a Volánbusz Zrt. tulajdonosi joggyakorlója, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az átadóünnepségen azt hangsúlyozta, hogy modern és hatékony tömegközlekedés nélkül nem lehet versenyképes az ország és a települések, illetve nem lesznek élhetők, fenntarthatók és zöldek a városok. Ennek érdekében cserélik le a székesfehérvári helyi közlekedésben szolgálatot teljesítő buszok harmadát, valamint teszik vonzóbbá és versenyképesebbé a szolgáltatást.

Hozzátette, hogy a buszközlekedést nem lehet önmagában értelmezni, csak a vasúttal együtt. Mint mondta, a Budapest-Székesfehérvár vasútvonal megújulása óta, az elmúlt öt évben csaknem megduplázódott az utasok száma, ám ezt szeretnék tovább növelni, ezért is jelentettek be menetrendi változásokat szeptember 28-tól, köztük a gyorsvonati pótjegy kivezetését és az InterCity pótjegy 300 forintra csökkentését a Székesfehérvárt érintő vonatokon.

Megjegyezte: a 65 év feletti nyugdíjasok mellett ingyen utazhatnak hétfőtől a 3-6 év közötti gyerekek is és az arcképes igazolvánnyal rendelkező vasutas családtagok is.

Az elnök-vezérigazgató az MTI kérdésére elmondta: nettó 102 millió forintot fizetett a társaság egy új csuklós autóbuszért.

Cser-Palkovics András polgármester (Fidesz) bejelentette, azt fogja javasolni a pénteki közgyűlésnek, hogy éljenek a Volánbusz ajánlatával és további nyolc buszt hívjanak le, ezzel a jövőben 23 vadonatúj csuklós autóbusz szolgálná a fehérvári közösségi közlekedést.

Kiemelte: amennyiben valósággá válik a huszonhárom új autóbusz forgalomba állítása, akkor a fehérvári közösségi közlekedésben használt csuklós autóbuszok átlagéletkora négy év alá fog csökkenni. Jelezte, hogy az önkormányzat a járműpark korszerűsítéséhez anyagilag is hozzájárul: a mostani tizenöt és a jövőbeni nyolc autóbusz forgalomba helyezése éves szinten mintegy 120 millió forint többlettámogatást jelent az önkormányzattól a Volánbusz részére.

A városvezető megemlítette, hogy jövőre szeretnék a szóló buszok arányát növelni a városban, ehhez terveik szerint elektromos vagy gázüzemű járműveket szereznek be.

Vargha Tamás fideszes országgyűlési képviselő üdvözölte, hogy a társaság elfogadta kérését és megbeszéléseik eredményeként szeptember végétől naponta hat járatpárral bővül Budapest és Székesfehérvár között a távolsági buszok száma.

Törő Gábor (Fidesz) országgyűlési képviselő reményét fejezte ki, hogy a modern autóbuszok révén emelkedik a városban a tömegközlekedést használók aránya, hiszen növekszik az utazási komfort, az idősebbeknek, a mozgássérülteknek, a babakocsis anyukáknak könnyebb lesz a le- és felszállás.

A kiosztott sajtóanyag szerint Székesfehérváron 44 vonalon évente összesen mintegy 410 ezer járatot indít a Volánbusz a helyi közösségi közlekedésben. Az ötvenhét helyi járatos jármű átlagéletkora jelenleg 16,3 év, a tizenöt új autóbusznak köszönhetően ez 11 évre csökken.

Az új generációs, csuklós autóbuszok négyajtós, háromtengelyes, alacsony padlós kivitelűek, akadálymentes kialakításuknak köszönhetően kerekesszékkel és babakocsival is igénybe vehetők, valamint EURO 6D besorolású dízelmotor hajtja őket. Klímaberendezéssel felszerelt utasterük 37 ülő- és 84 állóhelyet kínál, fedélzetükön utastájékoztató kijelzők, kamerák és utasszámláló berendezés is található.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Nagy nevekkel érkezik az év energetikai csúcskonferenciája – kedvezményes jegyek már csak egy napig!

Kormányzati energiapolitika, orosz gázleválás, a szélenergia új lehetőségei, kis moduláris reaktorok és a következő nagy beruházások:...

Kelet-Európában csaphatott le az orosz hírszerzés: lángokba borult a kritikus infrastruktúra

Gyújtogatás történt egy lengyelországi Starlink-földállomáson, a lengyel hatóságok pedig terrorcselekmény és szabotázs gyanújával...

Váratlan hatása volt az üzemanyagárak emelkedésének Németországban

Megugrott az elektromos autók iránti kereslet.

Nem hittek a szemüknek a rendőrök, amikor kinyitották a csomagtartót Pomázon: macskahordozóban lapult az egzotikus állat

Egy pomázi közúti ellenőrzés során olyan dologra bukkantak a rendőrök, amire aligha számítottak.

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát, félóránként továbbítja az adatokat

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság...

Magyar-ukrán: "A füttykoncert feltüzelt; a győzelem a bombázások alatt élőké" - lapszemle

Ezt írják az ukrán lapok és internetes portálok a pénteki Magyarország-Ukrajna Nemzetek Ligája-mérkőzésről (0-1). Lapszemle.

Tisztújítást tart a Mi Hazánk

Alelnöknek indul Tóth Máté, akit már köztársasági elnöknek is jelöltek, aztán beválasztották a Médiatnácsba. Márpedig, a két...

7 sztár, akik a Mérleg jegyében születtek

A Mérleghez az asztrológiában gyakran kapcsolják a társasági érzéket, a harmóniára való törekvést és az esztétikai érzékenységet.

Tavaly tigriskölyökkel kapcsolták le, most selyemmajmot találtak a kocsijában

A tiszafüredi férfi tavaly lebukott egy illegálisan tartott egzotikus állattal, most egy közúti ellenőrzésnél megint találtak egyet nála.

Nem enged a Fehér Ház: nem tudósíthat Trump Tennessee-i útjáról a CNN

Miután a CNN feljelentette az amerikai kormányzatot, mert kitiltotta a Fehér Házból, most Trump Tennessee-i útjáról sem tudósíthatnak....

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0