Ezt olvasta már?


Több kilométeren már az árvíz miatt is másodfokú a készültség

A belvízi helyzet mellett több kilométeren már az árvíz miatt is másodfokú készültséget rendeltek el a hatóságok - közölte Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel. - Pécsi Napilap -

Országszerte több mint 600 kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség: ebből a Túrt érintően 75 kilométeren már másodfokú készültség mellett védekeznek a szakemberek. Emellett - a Felső-Tisza, Bodrog, Túr, Szamos, Kraszna, Zagyva és Tarna - egyes szakaszain összesen csaknem 530 kilométeren elsőfokú az árvízi készültség.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) keddi tájékoztatásában azt írta: az előrejelzések szerint a Tiszán is (Vásárosnaménynál) a másodfok szintje környékén várhatóak a vízállások. Lejjebb is az elsőfokot meghaladó, egyes helyeken másodfokot megközelítő vízállások valószínűsíthetők. A mellékfolyók közül a Bodrogon és a Körösök vízrendszerén szintén I. fok közeli vízállásokra számítanak.

Kiemelték továbbá, hogy a Tiszán és mellékfolyóin továbbra is figyelembe kell venni, hogy a levonuló árhullámok hatására az álló jég felbomlása, újra összeállása, fluktuálása hosszabb-rövidebb időre lokálisan újabb helyeken is akár jelentős vízszintemelkedésekhez, illetve -csökkenésekhez vezethet. Az eső és a hóolvadás következtében elsősorban a Tisza vízrendszerében alakultak ki kisebb-nagyobb vízszintemelkedések.

Az enyhülés miatt a Duna magyarországi szakaszain a jég szinte teljesen eltűnt, inkább már csak a mellékfolyók feltört állójeges szakaszairól beúszó jégtáblák észlelhetőek.

Belvízvédelmi készültséget már 29 helyen rendeltek el, ebből kilenc szakaszon másodfokú a készültség. A belvízzel elöntött terület nagysága több mint 17 ezer hektár.

A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) működési területén lévő 12 belvízvédelmi szakaszból ötnél van érvényben készültség: a Hamvas-sárrétin és a Berettyó-alsó belvízvédelmi szakaszon másodfokú a készültség, itt a szivattyútelepek kétműszakos üzemelésére van szükség. A Tiszai-alsó, a Tiszai-középső és a Tiszai-felső belvízvédelmi szakaszokon elsőfokú készültség van érvényben.

A védekezés keretében az igazgatóság munkatársai folyamatosan hozzák működésbe a szivattyútelepeket azokon a területeken ahol szükséges, emellett figyelemmel kísérik a belvízcsatornák vízszintjét, állapotát és felmérik az elöntött területek nagyságát - tudatták.

Az igazgatóság működési területén az elmúlt 24 órában átlagosan 4,7 milliméternyi eső esett. Februárban, az eddig eltelt hat napon összesen 17,8 milliméter csapadék hullott átlagosan, ez több mint a fele a sokéves februári havi átlagmennyiségnek (32,2 milliméter). A csapadék azért is okozott belvízi lefolyást, mert az elmúlt napok enyhébb időjárása ellenére a talaj még mindig fagyott, így a víz nem tud beszivárogni - részletezi az igazgató közleménye.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megjött a döntés: így változna holnap a benzin ára

Bár a fogyasztói ár maximálva van a hazai üzemanyagok esetében, a nagykereskedelmi árak azonban tovább emelkednek, derül ki a...

Marozsán Fábián brutális sorsolása, mintha direkt a lehető legnehezebb ágra tették volna Miamiban

Fucsovics Márton, Bondár Anna és Gálfi Dalma is játszhat a főtáblán.

Idén zárva marad az ország egyik legolcsóbb gyógyvizes fürdője

Egy hárommedencés, szezonálisan üzemelő termálfürdőt idén nélkülözni kényszerülnek a vendégek. A jó hír viszont az, hogy egy...

Ennek a fele sem tréfa: a teljes sötétség és a tüntetések közepette jelentette be Trump, hogy átveszi az irányítást

Kuba teljes áramellátása összeomlott hétfőn, miután az amerikai olajembargó következtében a szigetország üzemanyag-tartalékai...

Súlyos ára lehet, ha nem figyelsz erre az adóbevallásnál, mutatjuk, hol hibáznak a legtöbben

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek...

Ismét megpróbálják megsemmisíttetni a koreai cég akkufeldolgozójának engedélyét Nógrádban

Bátonyterenye önkormányzata bírósághoz fordult a veszélyes üzem bővítési engedélye miatt.

Orbán azt mondja, amíg nem kapja meg az orosz olajat, nem kapnak pénzt az ukránok

A miniszterelnök Ficóval és az Európai Tanács elnökével is egyeztetett a Barátság kőolajvezetékről.

Váratlan fordulat: Trump nyomására megindulhatnak egy ázsiai nagyhatalom hadihajói a háborús zóna felé

Japán kormánya megkezdte annak vizsgálatát, miként lehetne az Önvédelmi Erőket a Hormuzi-szoroshoz vezényelni. Mindezt az ország...

Ukrán pénzszállítmány: feljelentést tett hivatali visszaélés és terrorcselekmény gyanújával az ukrán bank

Az Oscsadbank a Központi Nyomozó Főügyészséghez fordult, szerintük a 35 millió eurót és 9 kg aranyat is tartalmazó szállítmány...

Meghalt Mori Szigeaki, a hirosimai atomtámadás túlélője

Világszerte Barack Obama 2016-os történelmi látogatásának szimbolikus pillanatából, az elnökkel váltott megindító öleléséből...

Az egyik legrégebben üzemelő magyar klubot is bezáratta a rendőrség

A szegedi Sing Sing klub üzemeltetői szerint „egyszerű bemondásra hivatkozva” zárta be munkahelyüket a rendőrség a drogtörvény miatt.

Tragikus tűzeset: egy gyerek meghalt, ketten súlyos égési sérülésekkel kerültek kórházba

A helyi polgármester tájékoztatása szerint három család lakott az érintett épületben.

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos

Meglepő helyről jött a felfedezés.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

0