Ezt olvasta már?


Több mint 2 millió magyar él létminimum alatt

A lakosság összjövedelmének csaknem negyedével a leggazdagabb 10 százalék rendelkezett 2019-ben. A leggyorsabban gazdagodó rétegek jövedelmei ráadásul csak részlegesen szerepelnek a statisztikákban.

A magyar lakosság jövedelmeinek koncentrációja az elmúlt 10 év alatt a gazdasági növekedés ellenére nem változott - derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. jelentéséből.

A lakosság összjövedelmének közel negyedével a leggazdagabb 10 százalék, illetve 50 százalékával a legfelső 30 százalék rendelkezett 2019-ben, ahogy 2010-ben is. A legalsó tizedbe tartozó háztartások a jövedelmek csupán 3 százalékát, az alsó 30 százalékba tartozók pedig 14 százalékát birtokolták - ismertette a GKI.

A gazdaságkutató szerint a valóságban még rosszabb a helyzet, hiszen a leggyorsabban gazdagodó rétegek jövedelmei csak részlegesen szerepelnek a statisztikákban, a külföldi bevételek például nem minden esetben látszanak.

Mindez azt jelenti, hogy még a gazdasági növekedés csúcspontján is több mint 2 millió magyar állampolgár a létminimumot jelentő havi 101 ezer forint (vagy egy gyermekes családok esetében fejenként havi 81 ezer forint) alatti jövedelemmel rendelkezett - összegezte a GKI.

Míg 2010 óta a bérek nominálisan közel 100 százalékot, addig a nyugdíjak csupán 33 százalékot nőttek, a szociális juttatások pedig szinte semmit nem emelkedtek. Ezek legtöbbje a mindenkori minimálnyugdíjhoz van kötve, amely 2010 óta változatlanul 28 500 forint - tették hozzá.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Pusztító fegyverekkel érkezett meg az USA – Venezuela már 5000 rakétát emleget

Az Egyesült Államok és Venezuela között minden eddiginél feszültebbé vált a helyzet.

Különleges módszerrel nyírta ki gazdája a Suzuki Swiftet

A legtöbb ember eladja használt autóját, vagy ha már annyira rossz állapotban van, elviszi a vastelepre. Nem úgy, mint ez az amerikai férfi.

Luis Enrique a Nice elleni vereségekkel motiválja játékosait

A Paris Saint-Germain vezetőedzője a Nice elleni hazai mérkőzés előtt az ellenféllel szembeni gyenge hazai eredményekkel motiválta...

Már jóval több mint száz játékvezetőt eltiltottak a török fogadási botrány kapcsán

A Török Labdarúgó Szövetség (TFF) 149 játékvezetőt és asszisztenst függesztett fel a hétfőn kirobbant fogadási botrány kapcsán.

Azonnal kirúgta verekedő játékosát az NB I-es csapat

A meccs után nem sokkal érkezett a közlemény.

Sikeresen elindult a kínai Sencsou-21 űrmisszió

Kína 2003-ban indította el első emberes űrmisszióját, azóta már eurómilliárdokat fektetett be űrprogramjába, és tervei között...

0

Sport

Jó hír a magyar futballszurkolóknak: még egy szurkolói repülő indul az idegenbeli vb-selejtező helyszínére

A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb járatot indít a Wizz Air.

A 61 éves tulajdonos csereként beállt csapata kupameccsén

Mindig is szeretett a játékosok közelében lenni, most pedig pályára is lépett a kolozsvári klub tulajdonosa.

Cristiano Ronaldo 15 éves fia méregdrága luxusautóval ajándékozta meg magát

Nem akármilyen luxusautót vásárolt a portugál U16-os labdarúgó-válogatottban debütáló Cristiano Júnior.

Meglepő vereséget szenvedett a Puskás Akadémia

Péntek este egy mérkőzést rendeztek az NB III-ban. Az Északnyugati-csoportban a Bicske hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Puskás Akadémia II-t.

„Mit pofázol?” – Dzsudzsáknak azt is le kellett nyelnie, amit pedig végképp nem akart

Kiderült, miért ért véget indulatosan a csütörtöki DVSC–Honvéd Magyar Kupa-mérkőzés.

Xabi Alonso elárulta, hogy mire számíthat Vinícius Júnior

A spanyol élvonalbeli Real Madrid vezetőedzője, Xabi Alonso a pénteki sajtótájékoztatón tisztázta a Vinícius Júnior körül kialakult helyzetet.

Ököllel ütötte arcon az egyik szurkolót a ZTE amerikai légiósa

Jericole Hellems megütött egy szurkolót a Kaposvár elleni meccs után.

Feczkó Tamás a Honvéd továbbjutása után: Aż első félidőben a Loki lemosott minket

A labdarúgó NB II-ben szereplő Honvéd csütörtök este kivívta a továbbjutást a Debrecen ellen, s a legjobb 16 közé jutott a Magyar Kupában.

Liverpool–Real Madrid: kiderült Xabi Alonso titkos terve Szoboszlaiék ellen

José Mourinho óta ő az első Real-edző, aki ezt meghúzza a BL-ben a Liverpool elleni rangadó előtt.

Eldőlt a Barcelona elleni el Clásicón balhézó sztár sorsa a Real Madridnál

A lecserélésekor saját edzőjével, a lefújás után az ellenfél klasszisával veszett össze.

Az MLSZ megbüntette az Újpestet a Fradi elleni meccs miatt

Szektorbüntetést kapott az Újpest.

Arne Slot a Liverpool sajtótájékoztatóján megkapta az utolsó kérdést, amit hallani akart

A sérültek állapota és Szoboszlai Dominik neve is elhangzott a holland edző Aston Villa elleni bajnokit megelőző beszédében.

0
0

Bulvár

Elképesztő kik bukkantak elő a Fidesz árnyékából, a Békemeneten buktak le

Újabb celebpárral bővült a Fidesz tábor, elképesztő kik vállalták fel politikai álláspontjukat.

Hatalmas bajban az RTL, azonnali műsorváltozást jelenthetnek be a rendőrség miatt

A celeb nem gondolta át tettét, hogy később akár kizárással is járhat.

Online megbeszélés közben bekapcsolva felejtette a kamerát a lány, a lehető legintimebb pillanatban "lesték meg" a kollégái

Bár senki sem kívánkozik vissza a koronavírus-járvány időszakába, most kicsit engedjünk a múlt csábításának, és idézzünk fel egy mérhetetlenül szórakoztató történetet a pandémia hajnaláról!

Katalin húga kitálalt: Pippa szerint a hercegné a padlóra került, nem bírja tovább a nyomást

Pippa Middleton most először beszélt nyíltan arról, mi zajlik valójában Katalin hercegné körül. A fiatalabb testvér szerint Katalin a királyi elvárások és a magánéleti terhek súlya alatt roskadozik, és már nem

Kapu Tibor űrhajós a Csillag Születik gyönyörű énekesnőjével állt össze

Kapu Tibor űrhajós ismét egy új oldalát mutatta meg.

Csodaszép az új magyar kutyafajta, amit alig 1 éve jegyeztek csak be

Vele együtt most már 10 magyar kutyafajtát tartanak számon hivatalosan is!

Még az OTP Bank is ledöbbent ezen a modern csaláson: tényleg tökéletesen van felépítve

Nem pihennek az internetes bűnözők, és ezt az OTP Bank is jól tudja. Most tényleg modern csalást vetettek be.

blogmorzsák

Egy igazi kincs: a méz

Érdemes beépíteni a mindennapokba, hiszen a méz előnyei messze túlmutatnak az ízén.

Honnan ered a felfázás kifejezés?

A baktériumok szerepét csak később ismerték fel.

0