Ezt olvasta már?

Nagy István: övezeti besorolást kaptak a nemzeti parkok

Átadták a Hortobágyi Nemzeti Park felügyelete alá tartozó Rétközi-tó vizes élőhelyeinek rehabilitációját célzó, mintegy 1,7 milliárd forint értékű projektet...

0

Több százmillió forintnyi fejlesztést hajt végre a székesfehérvári kórház az év végéig

Több százmillió forintnyi fejlesztés fejeződik be év végéig a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban - közölte a székesfehérvári önkormányzat hétfőn az MTI-vel.


hirdetés

A közleményben idézték Bucsi László megbízott főigazgatót, aki elmondta, hogy pályázati úton nyert 200 millió forintból családbarát szülészetet alakítanak ki, s heteken belül átadják. Ezt követi ugyanabban az épületben - három műtővel - az egynapos sebészet kialakítása, amelyhez 36 milliós állami támogatást kaptak, amit a Kórház Barátai Liga ugyanennyivel kiegészített.

Év végéig pedig létrehoznak egy skill labort mintegy 400 millió forintból, ahol a szakdolgozók és a rezidensek képzésére nyílik lehetőség. A jövőbeni fejlesztések közül kiemelkedik a Modern városok program keretében épülő háromszintes épület, ahová az infektológia, a pulmonológia és az onkológia költözik majd be - közölte Bucsi László, aki arról is beszélt, hogy az állam közel egymilliárd forintos kiegészítő támogatást biztosított a kórháznak a covid-költségek fedezésére.

A megbízott főigazgató azt is bejelentette, hogy a napokban elfogadta a főigazgatói felkérést, miután meggyőződött arról, hogy elődjének, Csernavölgyi Istvánnak a jövője biztosítva látszik.

Vargha Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő örömtelinek nevezte, hogy a Modern városok program keretében nemrég átadott parkoló után hamarosan elkészül egy újabb, illetve a kormány döntése értelmében mintegy 14 milliárd forintból fog felépülni a kórház legújabb épülete.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester arról számolt be, hogy az új épület kivitelezéséhez kapcsolódó közbeszerzési eljárást a Beruházási Ügynökség végzi. Ebből a beruházásból szeretnék kiemelni a kórház légtechnikai rendszerének felújítását és a teljes projekt megvalósulása előtt kivitelezni - tette hozzá.

 








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Müller Cecília: mindenkinek ki kell lépnie komfortzónájából

Budapest - Közölte: sokszor tapasztalják, hogy az emberek egymást is emlékeztetik a teendőkre.

Több mint a kávé, kész antioxidáns-bomba - mindent a matcha teáról

24 évesen, egy aprócska teázóban kóstoltam meg életemben először a matchát. Elég volt egy csésze belőle ahhoz, hogy a túlárazottnak...

Messi kissé kiakadt azon, hogy Suarezt kidobták a Barcelonából

Lionel Mess is reagált Luis Suarez távozására, aki nagyon szívesen maradt volna a Barcelonánál, még akár cserekét is, de mennie kellett,...

A Ford Mustang Mach-E minden európai vezető arcára mosolyt csal

Tesztek a befagyott tavakon és a perzselő sivatagokban, órák végtelen sokasága a legmodernebb szimulátorokon A Ford mérnökcsapatai...

Egyre több helyen kötelező a szabadtéri maszkviselés Olaszországban

A védőeszközt abban az esetben is viselni kell, ha két személy között biztosított a legalább egyméteres távolság.

Erre vágyik egy férfi a párkapcsolatában

Egy kiegyensúlyozott kapcsolatban minden területen egyensúly uralkodik, de ahány ember, annyiféle fókuszpont. Ha kíváncsi vagy, hogy a...

Lengyelországból jöhet hatékony koronavírus-gyógyszer - Origo Hírcast

Már elérhető az Origo Hírcast, a megújult Origo podcast csatornája a legfontosabb hírekkel.

Zseni: tökéletes angolsággal jelentkezett be a maszkos spanyol politikus az Európai Bizottságnál, csak éppen nem ő beszélt, mert angolul pont nem tud

Carlos Galiana, a járvány géniusza ráadásul színész is, így tökéletes ritmusban mozgatta a száját a maszk alatt.

Megnyílt az első két Nemzeti Laboratórium, az egyik virológiával foglalkozik majd

A két pécsi nyílt meg elsőként a Nemzeti Laboratóriumok közül, egyikük Jakab Ferenc vezetésével virológiai területen tevékenykedik...

Sport

Így ünnepelték a maszkos müncheniek a Szuperkupa-sikert a Puskás Arénában

A Bayern München fennállása során másodszor hódította el a trófeát.

Példátlan események a Veszprém első hazai BL-meccsén

A Zágráb ellen kezdte meg a Telekom Veszprém az idei BL-sorozatot.

Bérgyilkossal akarta megöletni a válogatott focistát saját felesége

Több mint 410 millió forintot adott volna a bűnözőnek.

˝Csak egy esélyed van˝ - Barcelonában elvesztették a türelmüket

Játékosok garmadája távozott az elmúlt két évben Barcelonában. Valami elromlott, a hajó egyre inkább süllyed, a kapitány azonban még a fedélzeten.

Tizenöt másodperc után lecserélték a futballistát

Mindössze 15 másodperc után lecserélték a Nomme Kalju 16 esztendős, kezdőként pályára lépő futballistáját.

Több ezer szurkoló ordíthatja be a BL-be a Fradit

A Molde elleni visszavágón a stadionban nem, de a pálya körül ott lehetnek a drukkrekek. Hajnal Tamás sportmenedzser a repülőről leszállva adott interjút az Origónak.

A kerítést rázva, őrjöngve ünnepeltek a MOL Fehérvár focistái

A francia Reims kiütése a csütörtöki játéknap egyik legnagyobb meglepetése.

Újabb magyar focicsoda: kiverte a francia Reimst a Fehérvár és egyetlen meccsre a csoportkörtől

A MOL Fehérvár 120 percnyi játékidőt követően tizenegyesekkel verte meg a Ligue 1-ben szereplő Reimset.

Emelt fővel távozó Sevilla, Martinezt éltető Bayern - reakciók a budapesti Szuperkupa után

"A futball néha csodálatos történeteket ír, Javi Martinez győztes gólja is ilyen. Szerdán még arról szóltak a hírek, hogy már Bilbaoban van, most meg ő szerzi a győztes gólunkat."

Minden idők legeredményesebb német játékosa lett Budapesten a Bayern sztárja

Hamarosan egyeduralkodó lehet ebben a kategóriában.

Fociünnep járvány idején a Puskás Arénában: fotókon a szuperkupa

Szeptember 24-én este 21 órás kezdettel elrajtolt a 45. szuperkupa, ami történetében először Budapesten került megrendezésre. A rendhagyó fociünnep nem csak azért volt különleges, mert a magyar főváros adott neki otthont, hanem az...

0

Bulvár

Bevásárlólista a koronavírus-járvány második hullámára ? mit vegyünk és mit ne?

A pánikvásárlás és az élelmiszerpazarlás elkerülése érdekében élelmiszertartalékolási útmutatót állítottak össze a Nébih szakemberei. Az ingyenesen letölthető kiadvány olyan szakszerű, gyakorlati tanácsokkal látja el a lakosságot,...

Meghalt a híres magyar séf

A 81 éves Lukács István mesterszakács háromszoros Oscar-díjas, többszörös olimpiai bajnok volt.

Nem csinálhattok velem semmit, ti büdös csicskák - kiabálta a rendőröknek, ülni fog

Elismerte a bűnösségét az a férfi, aki tavaly Oroszlányon megrongált egy rendőrautót. Volt másik ügye is, másfél évet ülni fog.

Íme az igazság: Szabó Ádám új szerelmet talált a Sztárban Sztár stábjában?

Szabó Anikó a Sztárban Sztár koreográfusa Celebszemle vlogunkban mesélt a show-ra való felkészülésről, és a kulisszák mögötti ˝románcokról˝.

Michael Douglas magára maradt

Az egyik főszereplő nélkül ér véget egy Golden Globe-díjas sorozat.

Van egy kifejezetten jó hírünk a 75-80 éveseknek

Fizikailag és szellemileg is frissebbek, mint a korukbeliek harminc évvel ezelőtt.

Ebbe a karizmatikus lakóautóba maga Batman is beköltözhetne

Kívülről fekete hullámlemez, belülről világos fenyő falburkolat és mennyezet határozza meg ezt a mobilházat, amelynek kis túlzással olyan kisugárzása van, hogy akár maga Batman is beköltözhetne. Sportos, dinamikus és elegáns, ...

Egy koronavírusos beteg: Nem értem, hogy lehet itt gyógyulni és gyógyítani!

Embertelenek a körülmények, úgy érzi, otthon gyorsabban felépülne, mint a kórházban. Videót is készített, hogy megmutassa, milyen a kórtermük.

Jégesővel és felhőszakadással érkezik a vihar

Zivatarveszély miatt adott ki figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Gryllus Dorka babapocakos, fürdőruhás fotója: a 47 éves sztár gyönyörű kismama

Gryllus Dorka már a harmadik trimeszterben van, második gyermekét novemberre várja.

blogmorzsák

A karcagi szaporító felszámolása

Nem véletlenül nem lehetett hallani a borzalmas állapotban levő állatok hangját: kb. 100 kutya hangszál­vágott, és annyira félnek, hogy szinte meg se lehet őket érinteni.

Lazac- és tonhalsült rizottóval

Mindkét hal remek alapanyag, a rizottó meg csodásan illik hozzájuk.

Velence másképp, irány a dombok közé!

Könnyed, gyereküléssel is teljesíthető kerékpártúra beszámoló egy apa-lánya napról.

A tudomány szerint ez a 3 dolog kell a sikerhez

Akár 76%-kal nagyobb esélyed lesz a céljaid megvalósítására, ha követed ezt a 3 lépést.

Tokió szelleme

Egy őrült, csípős humorú képregény, egy fájdalmas szerelem és egy sivár, rémes jövőkép a tech-függőségben.

Facebook egyperces

Látszólag a barátunktól kapunk egy üzenetet: "Úgy néz ki, mint te?" és mellé egy videónak látszó linket.

Hányszor csináljátok még, ami nem működik?

Nem sikerült? Meg kell próbálni újra! De nem mindegy, hogy hogyan csináljátok: előre mentek, vagy csak körbe-körbe?

A borsodi cigány szavazatok tétje

A Borsod hatos számú választókörzetében közelgő választás miatt az elmúlt napokban érezhetően felpörgött a kampánygépezet.

Kémtelenség

Micsoda kémtelenség!

Az „illiberális” felfogás teljesen vitaképtelen

Orbán nyilvánvalóan egy harcos alkat, vagy legalábbis nagyon jól érzi magát abban a szerepben, amikor valami ellen harcolni lehet.

A nemzetközi helyzet fokozódik

COVID-helyzetjelentés Nebraskából friss képekkel, vírusadatokkal, személyes szabályokkal, tippekkel.

Magyarok, akik segítettek a Gulágra hajtani honfitársaikat

Ahogy a magyar zsidók koncentrációs táborba terelése sem valósulhatott volna meg a magyar hatóságok közreműködése nélkül

0