Több tízezren látogattak ki az idei Mecsek-ralira
A szervezők szerint több tízezer néző és több mint 110 versenyző vett részt az 52. Mecsek-ralin, az országos bajnokság vasárnap zárult utolsó előtti futamán.
Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint kiváló felvezetés volt az egy hónap múlva első alkalommal sorra kerülő Nyíregyháza-ralihoz.
A sportvezető az MTI-nek azt mondta, hogy az ország legpatinásabb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező raliversenye a pécsi prológgal és a hosszú gyorsasági szakaszaival nagyon jól előkészítette a Nyíregyháza és környéki országos bajnoki zárófutamot, amellyel a magyar szövetség az idén pályázik Európa-bajnoki verseny megrendezésére, 2019-től ötéves időtartamra.
"A hazai rali bajnokság ismét a fénykorát éli, és a jövőre nézve kifejezetten jónak tűnik a két rendezvény együttműködése: Pécs és a Mecsek-rali a Historic Eb-futammal, valamint Nyíregyháza a modern Eb-versennyel" - jelentette ki Oláh Gyárfás. Emlékeztetett rá, hogy a Mecsekben immár kilencedik éve rendezik meg az országos bajnoki futam keretében a klasszikus raliautókat felvonultató Historic Eb-t, köszönhetően a nemzetközi szövetségben érvényesülő erős magyar sportdiplomáciának, valamint a pécsi rendezők kitartó munkájának.
"A Mecsek-rali is hozzájárul azon célom megvalósításához, hogy az ország minden részébe eljuttassuk az autósportot, ez esetben a ralit, amelyet napjainkban is több százezer ember követ, és amely a mai felgyorsult modern világban is még mindig több tízezres rajongótábort vonz a pályák szélére" - mondta az MNASZ elnöke. Hozzátette: "az Európa-bajnoki minősítéssel a kormány azon szándékát is sikerül megvalósítani, hogy hazánkban minél több nemzetközi sportesemény kerüljön megrendezésre és ezzel a vidéki turizmust is támogatni tudjuk".
Oláh Gyárfás elmondta, az MNASZ jelentős anyagi támogatást nyújtott és szakmailag is segítette a Mecsek-rali szervezőinek munkáját annak érdekében, hogy az idei versenyt is "a már megszokott magas színvonalon rendezhessék meg".
Nagy Csaba, a Mecsek-rali szervezőbizottságának elnöke úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a verseny hétvégéjén sem a megyeszékhelyen, sem a pályák környezetében lévő településeken nem volt szabad szálláshely.
"Nemcsak Pécsnek, hanem az egész megyének nagy előnyökkel jár a Mecsek-rali, amely szakmai szempontból is kivételes, miután rendkívül erős programot állítottunk össze, és az országos bajnoki sorozat legnagyobb kihívása elé állítottuk összetett gyorsasági szakaszainkkal az ob és az Eb mezőnyét" - mondta Nagy Csaba, kiemelve, hogy az ob leghosszabb, 28 kilométeres gyorsasági pályáját is a Mecsek-ralin teljesítették a versenyzők.
Foró: mecsekrallye.hu
hírek innen, onnan
Drámai reggel a piacokon: drágul az olaj, gyengül a forint, zuhannak a tőzsdék
Csupa rossz hírrel indítja a hetet a tőzsde és a devizakereskedelem.
72 órás vészhelyzeti túlélőcsomag: itt a hivatalos lista, hogy mi kell a túléléshez
Tudni szeretnéd, mi szükséges ahhoz, hogy vész esetén 3 napig kihúzd? Cikkünkből kiderül.
Meglepő árlista arról, ami a tél végén leginkább sújtja az autósokat
Ha valaki kátyúba hajt és az aszfalt felüti a kereket, az komoly károkat okozhat az abroncsban vagy a felniben. És ezek nem mindig azonnal...
Zavarba jöttek az ukrán zászlót kifeszítő, majd a tömegből kirohanó ismeretlenek a Tisza menetén, a propaganda pont ott volt lefotózni az akciót
Egy 8-9 fős csoport a semmiből a tömeg közepére futott a Deák téren, majd egy szemtanú szerint „jól szervezetten, vezényszóra”...
Újabb sokk a globális légiközlekedésben: leállt a dubaji repülőtér
Dróntámadás miatt leállt a dubaji nemzetközi repülőtér.
Az arany drága, de az aranybányákban van még tér az emelkedésre
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a „peak gold”, azaz a kitermelés...
Irán megtámadta Dubaj repülőterét, drónnal robbantottak
Leállították a világ egyik legforgalmasabb repülőterén, Dubajban a légi forgalmat. A hírek szerint egy drón üzemanyagtartályt talált...
Gyászba borult az ország. Megjelentek a fekete zászlók, elhunyt az ismert politikus
Tragikus hírt kaptunk!
Sosem hallott őszinteséggel vallott házassága kudarcáról Bereczki Zoltán
Különös hasonlattal magyarázta el Bereczki Zoltán, hogyan éli meg második házassága zátonyra futását és a rá váró jövőt.
A nők fizetetlen munkája pótolja, amit az állam nem hajlandó elvégezni
Valóban értékelik a nőket Magyarországon? Mózes Zsófi ír arról, hogy a nőkre háruló terhek romantizálása az autoriter rendszerek...
Zelenszkij elnök azt mondja, bármilyen magyar vezetéssel hajlandók együttműködni, ha az nem Putyin szövetségese
Zelenszkij szerint a magyar kormány „egyszerűen csak ürügyet keres arra, hogy blokkoljon valamit és segítsen egy kicsit Oroszországnak”.
Gáspár Bea külsejét nem szokta dicsérni Győző: "Minden vágyam, hogy egyszer azt halljam a szájából...'"
Gáspár Bea sorra kapja mostanság a bókokat a férfiaktól a külseje miatt, kivéve a férjétől, Gáspár Győzőtől. Bevallotta, a kedvese...
Sport
70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája
Arda Güler karrierje gólját szerezte meg az Elche ellen.
Újra nagy formában Lisztes, duplával döntötte el a Fradi bajnokiját
Az Eibtracht Frankfurttól kölcsönbe érkezett támadó egy percen belül talált be az ellenfél kapujába.
Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte
A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.
Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban
A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.
Szoboszlai Dominik újra beköszönt, pazar szabadrúgásával vezet a Liverpool a Spurs ellen
Szezonbeli tizenegyedik góljával jelentkezett.
Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr
Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.
Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha
Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.
Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból
A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.
Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után
A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.
Antonelli megállíthatatlan volt Kínában, Hamilton olyat tett a Ferrarival, mint még soha
A maranellóiak ismét a táv feléig voltak igazán versenyben a győzelemért. A McLarenek elrajtolni sem tudtak.
Argentína legyőzésével óriási lépést tett a világbajnoki részvétel felé a magyar női kosárválogatott
Hosszabbításban jött össze a siker.
Szoboszlai káprázatos szabadrúgásgólt lőtt, egyre közelebb Beckham rekordjához
A magyar válogatott csapatkapitánya a negyedik szabadrúgásgólját lőtte a PL-szezonban.
Bulvár
Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést
Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.
Nem akárki jelent meg a Békemeneten, példátlan mondat szakította meg az élő adást
Elkészült az év egyik legjobb interjúja a Partizánon élő adásban a Békemeneten.
Végzetes lépésre készül Horvátország, súlyos következménye lehet a Mol ellen elvesztett pernek
Az intézkedésről két héten belül szavazhat a testület.
Kiderült a titkos mérés március 15-ről, botrányosan számolták a tömeget, de valamit mindenki elfelejtett
Véget vetettek a számháborúnak, hogy a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten voltak-e többen, egy dologgal azonban nem számoltak.
Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.
„Nem, b*ssza meg” – üzente a tárgyalni akaró Európának Vlagyimir Putyin bizalmasa
Az ukrajnai tűzszünet Iránon vérezhetett el.
Kim Dzsongun elképesztő luxusszen-vedélye sokkolta a diplomatákat: minden héten ezt rendeli magának a diktátor
A világ egyik legzártabb országát vezető diktátorról időről időre különös történetek látnak napvilágot. A beszámolók szerint azonban létezik egy luxusszokása, amely még a sokat látott diplomatákat is megdö
Hajmeresztő, ami elhangzott a Béke-meneten, ilyet még Orbán Viktor sem mondott soha
Nagy Feró a Békemeneten jelentette ki: „Háborúban állunk Ukrajnával”. Szerinte a béke kedvéért fegyvert kéne fogni.
Nem a terv szerint startolt el a Békemenet: a tömeg nem várt, rendőri beavatkozás kellett
A kormánypárti vonulást megelőzően épphogy sikerült lezárnia a hidat a rendőröknek, akik átsegítették az autósokat. A vonulók viszont nem várták meg a hivatalos kezdést.
Szoboszlai Dominik visszautasította Sebestyén Balázs fiát: ezért az ellentét a focista és a rádiós között
Szoboszlai Dominiktól kért autogramot Sebestyén Balázs fia, ám a futballista nem írt alá neki.
„Hetente csak pár órára volt az enyém, de nem bántam meg.” – Nők, akik pozitívan élték meg a szeretőstátuszt
A „szerető” szóhoz gyakran társul a szégyen, de nem mindenki éli meg így. A történetek szeretőktől bemutatják, hogy az érzelmek és a kapcsolatok nem mindig feketék vagy fehérek.
Drónok a Békemenet felett, tiltás a Tiszának – egyiknek lehet, a másiknak nem?
A Hír Tv és a kormánypárti M1 élő műsorába közölt drónfelvételeket az idei Békemenetes tömegről, miközben a Tisza Párt a honvédelmi miniszter nevében egy határozatot kapott, hogy nem szállhatnak fel drónok a

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


